22 rész. Ha háború akkor háború

 Az egy hét amelyet a készülődésre kaptam mint egy szem pillantás, oly gyorsan telt el. Apám egyszer sem kérdezett utána hogyan haladok, mik a terveim, hogyan akarok mindent és mindenkit eligazítani, elvégre eléggé nagy létszámú sereget terveztem magammal vinni a háborúba amelyet üzenni sem voltunk méltóak mint álltalában királysághoz méltó volt. Ám mi viszont kaptunk nem is egy üzenetet arról,hogy a területek melyek hóditásra fognak kerülni, hajlandóak megadni magukat háborúk és felesleges pusztítás, vérontás nélkül és még feltételeket sem emeltek nekünk. Ám Elias király még csak olvasni sem volt hajlandó a keserves sirásokkal teli leveleket és gyakran elégette azokat. Csak pár lett elolvasva. S azok is teljes unalomból. 

A családi király kard melyet apám adott nekem azokkal a szavakkal, hogy még nem veszített csatát ez a kard, teljesen megölték bennem a harci szellemet mely talán alapból sem volt annyira erős. De viszont nem engedhettem meg magamnak a hátráltatást vagy épp a megadást, kegyelmet. Liliana élete talán az én viselkedésemtől függhetett amit viszont nem kockáztathattam meg. Igy hát kicsi kutya módra hallgattam gazdám parancsait és szótlanul teljesitettem azokat. 

Éjszaka kellős közepe volt amikor is arra ébredtem, hogy valami mintha elsurrant volna mellettem amire kardot rántottam. Ám nem volt szobámban semmi és senki aki álmomat megzavarhatta. Teljes sötétség. Csak az ablakon keresztül betörő aprócska hold sugarak voltak azok amik akár egy cseppet is bár, de bevilágitották a szobát. Körbenéztem újra és újra. Belehallgattam a sötétbe. Semmi. De akkor mitől ébredtem fel? Valami biztos el kellett suhanjon mellettem. Csak úgy felébredni sohasem szoktam. Ám bármeddig is voltam fenn, nem történt semmi. így ujra lefeküdtem aludni, mivel hajnalban már kelés volt. 

Reggeli ébredésem ajtóba való dübörgéssel kezdődött. Egy sor katona tört befelé. Hogy honnan tudtam ki volt? Könnyű megválaszolni. Ordított is mellette. Magamra dobva egy köntöst siettem az ajtóhoz. Álmos fejjel és maximálisan összeborzolt hajjal  nyitottam ajtót és dőltem neki az ajtó keretnek. A katona először csupán meghajolt, s csak azután kezdett bele beszédébe. Mintha csak az időmet húzta volna. 

- Hercegem! Fontos híreim vannak. Sagrand seregei felsorakoztak az északi határoknál és maguk mellé hívták az Asinis birodalom ( Vér birodalom)  seregeit is. Az ellenség seregének száma körülbelül 45 000 főt számlál. Több kémünket már megölték. Alig élték túl hárman akik visszatértek és elmondták nekünk ezeket. 

- Hmm... érdekes. Próbálják megelőzni a bajt és még erős szövetségeseket is összeszedtek maguk mellé ezzel azt gondolva megijedünk. Értem. Mond csak..hogy is hivnak téged?  

- Hanz hercegem. 

- Nos..köszönöm az információt Hanz. Most elmehetsz.

- Igen is hercegem!

Amint a sor katona elment, én is ajtót zártam és hajamba túrtam. Gondoltam ilyen fajta végkimenetele. De nem voltam biztos abban, hogy lesz annyi pénzük, vagy épp merszük, hogy segitséghez forduljanak ekkora erővel rendelkező birodalomhoz mint az Asinis. Mit igérhettek nekik? fejem nem tudta felfogni. Ám már nem is volt időm gondolkodi. Készülődni kezdtem. 

Maximálisan igyekeztem hanyagolni a nehéz felszerelést. Igy hát hanyagoltam az acélból készült sisakot, csizmát, kesztyüt, páncélt. És csak a láncokból font inget vettem fel mit védő eszközt, övet amelykre rácsatoltam a kardot, illetve bőr mellényt és a kesztyű is inkább bőr volt ami könyebbé és kényelmesebbé tette mozgasomat. Kb ennyi volt a harci  felszerelésem. S bár sokan nem értettek egyet ezzel, mégsem mertek beleszólni dolgaimba. Elvégre még is csak herceg voltam. 

Teljesen mindent már magamra öltve indultam ki lakosztályomból. De az ajtóban egy kellemes meglepetés ért. Ragna visszatért. Nem átlagos volt az üdvözlet. Először minden tiszteletet megadott nekem, majd mint apa a fiát, úgy ölelt meg engem. Én pedig visszaöleltem. Elvégre őt sem láttam az utóbbi két évben minimum. Apám elküldte valahová. De, hogy hová azt nem tudtam.  Ám kérdezgetni sem volt igazán időm. 

- Apád már vár Morgan. Jobb ha nem váratod meg. 

- Vár? Még is minek? Azt hittem már mindent elmondott nekem amit akart volna még a multkori találkozásunkkor amikor a parancsot is kiadta. 

- Változott a helyzet s ezt te is jól tudod. 

- Az is igaz... 

Nem sok szót váltottunk mig mentünk a trón terem felé. Mindenki valószinüleg a saját kis világában volt most elzárva és saját gondjaival foglalkozott. 

Érkezésünk nem volt behirdetve. Csak lazán bemenve még csak a tiszteletet sem érkeztük megadni,hogy a király már beszélni is kezdett.

- Rettenetesen sokat kell rátok várni. Azt hittem már itt rothadok el a trónon.

- Nem vagy te még ennyire öreg, hogy elrohadj Elias. 

- Nem emlékszem,hogy engedtem volna a tegezést Ragna. De ám legyen. Ez alkalommal elengedem nekedezt a bünt. Elvégre most jó kedvemben vagyok. 

- És mi tett téged ennyire boldoggá?

- Ha elmondom nem csak én fogok vigyorogni. 

- Már kiváncsi lettem. Nos. Akkor mond. 

- Valószinüleg Scarlett életben van és ő irányitja a Asinis oldaláról érdező sereget. 

- MI?

- Egyike a három kém közzül azt mondta,hogy egy nő vezette azokat. És a nőnek fekete haja volt, sápadt bőre és kék szeme amelyeket néha igyekezett elrejteni. Talán rejtegeti magát hisz sokan azt hiszik halott. Elvégre királynő volt aki meghalt. Minden bizonnyal pedig te is emlékszel arra, hogy hogyan is nézett ki. 

- Ki az a Scarlett? 

Tettem fel első kérdésemet amikor is mind kettőjük arckifejezéseit megláttam. Ki az a nő akiről ennyit beszélnek? Miért ennyire fontos személy? Emiatt hivatta vissza Ragna mestert is? Furcsa volt a helyzet. Illetve mi az, hogy királynő aki rejtegeti magát mert egykor már meghalt? Nagyon furcsán állitották elő ezt a képet. Én pedig mint személy aki nem ismeri, egyáltlán nem érthette miről van szó. 

- Az egyetlen amit most tudnod kell fiam ez az,hogy ha meglátod ezt a nőt, őt nem ölheted meg. El kell fognod és elém kell hoznod élve. S ha lehetséges akkor sértetlenül. Fontos személy és nagy szerepet fog kapni a jövőben. Remélem érted a szavaim lényegét és hallod amit mondok. 

- Igen apám...de viszont akkor had emlitsek valamit. Te is azt mondtad, hogy meghallottad szavaimat. Vajon igazat mondtál e? 

 - Ideje indulnotok. 

- Ch...

Ekkor ujra hátat forditottam apámnak és kivonultam. Elvégre ismét csalódtam és nem kartam látni azt aki ismét átvert. S nem s sejtettem,hogy tévedtem amikor még csak el sem búcsúztam tőle kimozdulásom előtt. 

Utam lovardába vezetett, ahol a harci lovam már teljes készen létben várt rám. Felszálltam rá, majd ki is vágtattam. A fejemet teljesen szellőssé akartam tenni. S talán sikerült is. A sereg élére álltam majd végig néztem azokon akik velem szemben álltak. Voltak olyanok akik már most vágytak egy jó csatára, illetve voltak azok is aki szemeiben tükröződött a félelem. Valószinüleg újjoncok lehettek. Mint herceg, mondanom kellett valamit. Ám nem tudtam mit mondhatnék. Elvégre nekem sem volt konkrét okom arra, hogy elmenjek, vagy éppenséggel vágyjak hazatérni élve és sértetlenül.  Egy pillanatra lehajtottam fejemet majd mély levegőt vettem. Azután pedig lassan engedtem ki azt. Vajon kellett ez nekem? ez volt az egyetlen ami a fejemben volt abban a pillanatban. Ám kizökkentett ebből a szürkeségből egy dolog. Valami megérintette a bal karomat. Ekkor automatikusan lenéztem és megláttam őt. Lilianat. Azt hittem szemem káprázik de nem. Tényleg ő volt az. A húgom amelyért éveken keresztül imákat mondtam éjszakákon át. Visszatért. Ekkor egy gyors mozdulattla lovam hátárol leugorva kaptam karjaimba a lányt. Csak mosolygott. Továbbra sem tudott beszélni. De egy tekintete is már túl sok mindent elmondott. Nyakamat karolta át és úgy ölelgetett boldog mosollyal arcán. Én is boldog voltam. Illetve egy új célom vagy talán az egykori régi is de ismét életkedvet kaptam és tudtam, létre kell hoznom egy helyet ahol Lili élhet még mind azok ellenére is, hogy nem képes beszélni. 

Nem akartam elmenni, elengedni...de mennem kellett. Nem akartam apámat fedühiteni, hogy ismét elvegye tőlem. Talán túl sem élem ha ismét elveszitem.  Egy utolsó, búcsú ölelést loptam tőle majd homlokára lehelve egy puszit ismét lovamra szálltam, Liliana pedig egy katona kiséretében hátrált biztonságos távolsára. Majd eszébe jutott valami és ismét hozzám rohant s kezét nyujtotta felém. Lenéztem rá. Majd értve mit akar lenyujottam neki a karomat. Egy zsebkendő szerüséget kötött csuklómra. Ez pedig csak is egyet jelentett. Amint elfogadtam, igéretet adtam a visszatérésre. 

Hála jeléül bólinottam, majd a húgom ismét hátráltatott, majd végkép a kastély vastag falai mögött tünt el. Én pedig a sereg felé fordítottam tekintetemet. S már tudtam mit is kellene mondanom. 

- Érzem sokatok félelmét és hazavágyát. Én is ezt érzem. Tudom milyen is az, ha olyas valakit kell magad mögött hagynod akit nem akarsz. Teljesen egyet tudok érezni veletek jelen pillanatban. De nektek, katonáknak is tudnotok kell, hogy ha most mindanyiótok hazamegy, akkor holnap talán nem MI leszünk azok akik nem térnek haza, hanem KEDVESEINK lesznek azok akik nem ébrednek fel, nem fogják látni a következő napot, nem fognak megérinteni többé enneteket ezzel nektek is új erőket adva. Illetve GYEREKEINK fogják átélni azt a poklot amelyet soha nem akartunk szánni nekik. Rabszogákká válhatnak, asszonyaink pedig mások ágyait fogják melengetni. Ezt akarjuk mi? Hát kétlem.  Igy hát emeljük fel kardjainkat, íjainkat és lándzsáinkat. Harcoljunk azokért akik lelkünkhöz állnak közel és arra buzdítják szivünket, hogy dobogjon és lángoljon. Adjuk meg nekik az esélyt a jövőre kockára téve ezzel mivoltunkat! Én pedig, mint eme birodalom hercege veletek együtt fogok harcolni mig az utolsó ellenség el nem hull fegyvereink álltal és haza nem hozok mindenkit aki ma innét elindul. Ám ha valaki itthon akar maradni...megadom nektek a kegyet. Az ellenfél erős, ezt titkolni nem áll szándékomban. Igy nem kényszerithetek arra senkit, hogy meghaljon odakinn. Igy aki akar, az most elmehet. Akik pedig velem akarnak tovább menni és harcolni, akkor azok utánam! 

Ezen beszédem után megragadtam a nyerget és elindultam. A lovagok egytől-egyig utánam indultak, a gyalogosság pedig szintén lassabb tempóban de mindenki utánam indult meg. Egy katona sem maradt helyén. Senki sem ment haza. Minden bizonnyal szavaim mindenki szivét elérték. S talán életemben másodszor, de nyugodalmat és elégedettséget éreztem lelkemben. Elvégre utánam mentek tudván nem biztos, hogy mindannyian hazatérhetnek majd a vérző csatábol amely ránk várt a közel jövőben. 

Három napig és két éjszakáig haladt a sereg a határig szinte meg sem állva, álvásról pedig végképp szó sem volt. Tábort csak harmadik éjszakára vertünk. A sereg fáradt volt, de elégedett. Elvégre ilyen rövid időn belül ekkora távolságot még nem tett meg talán egy sereg sem a birodalom történelmében. Elvégre több mint 500 km kellett megtenni. Ami egy jól edzett embernek is szinte lehetetlen. Főleg nehéz páncélzatban, felszerelésekkel, élelmiszerrel, fegyverrel stb. 

Az éjszaka minden katona minél hamarabb sátrat akart verni és pihenni. Ám páran inkább pihenés szót kissé máshogyan értennék mint aludni és erőt meríteni. Igy a sereg két táborra oszlott. Azokra akik aludni mentek és azokra akik lelkizni és inni akarnak. Én az elején inkább az alvók táborát akartam képviselni, ám egy kettőre átbeszéltek és inkább a party csapat képviselője lettem. Na meg az emberek töbsége még  jobban inspirált lett maradni mint inkább még is csak menni. 

Természetesen a bor volt a fő ital. Több tábortüzűz volt rakva, s mindegyiknél legalább egy kortyot de innom kellett volna de mivel alig voltam 15 éves, igy hanyagolni próbáltam az ivászatot és csak tettettem magam, hogy fogyasztok velük együtt az egészségükre. S bár voltak olyanok akik tudták titkomat, de sosem hangoztatták. Ami viszont jól esett az embreimtől. Elvégre tiszteletben tartották döntéseimet. 

A lazuló ivászatot lezártam körülbelül éjfél után egy kicsivel. Elvégre ki tudja mennyi időnk marad még pihenni. Az őrség leváltotta magát majd elmentünk mindenki nyugovóra.

...

Már másfél hónap telt el attól a naptól, hogy elindultunk otthonról és mindanyian a csatateret kezdtük tekinteni mint második otthonunkat. Ezen idő alatt bár voltak kisebb csaták, de komolyabb összecsapásokra aho több ember is eleshetett volna még nem volt. Csak egy olyan harc volt, amely során több mint 10 ember vesztette el életét. A többi során 1-2 embert vesztettünk és csak sérültek sorai bővültek. De azok a sérülések sem voltak valami oly komolyak és életveszélyesek. Hozzám közelebb álló emberek amelyek neveit tudtam, viszont végkép nem sérültek meg. 

Egy tipikus reggelen ismét problémamentesen ébredtem sátramban. kardomat ismét magamra kötöttem, majd   kiballagtam. Ekkor egyik katonám amely egyben segédem is lett az utólsó egy évben Ezekiel mellém lépdelt majd megütögette a vállamat. A fiú három évvel volt idősebb nállam, az az nem rég töltötte be a 18-adik életévét. De még is egy ranguakként tekintettünk egymásra. Elvégre ő is herceg volt, csupán egy kisebb királyságbol mely a mi birodalmunk fennhatósága alatt volt. 

- Reggelt Morgan.

- Neked is Ezekiel.  Hallani valamit az ellenséges tábor felől? Vagy még mindig a síri csendet játszák?

- Még mindig semmi. S ez egyre jobban aggaszt. Biztosan terveznek valamit. Tudod Morgan...talán most megismétlem magam de mondom neked, egy nap arra fogunk ébredni, hogy körbevettek minket. Halld már meg amit mondok végre! Zárjuk el a szorost. Ha átjutnak a hegyeknél, nekünk végünk van. Nem lesz menekvés. S a 20 000 ember amely mögöttünk áll, nem fog megmenekülni. Mind oda fog veszni...

- Ezekiel... ezt már egyszer megbeszéltük. Nem áll szándékomban szétválasztani a sereget több csoportra. Ez még nagyobb veszéllyel járulhat. 

- Értem én,hogy te vagy a nagy főnök! De néha hallgathatnál azokra akik már legalább háborúztak! Én már kerültem ilyen helyzetbe, igy vesztettem el apámat és testvéremet. Épp ilyen hiba miatt amelyet most te akarsz elkövetni bukott el a Ballwei ház és én semmi nélkül maradtam. Ne kövesd el ugyan azt a hibát Morgan..könyörgöm...

- Ezekiel...

Felsóhajtottam. Elvégre már jól ismertem ezt a történetet. De még is megvolt bennem a félelem. Elvégre ha nem megyek bele, veszíthetek, de ha belemegyek, akkor szintén megvan a veszélye annak, hogy kisebb csapatokként fognak szétverni. Ám minél tovább hallgattam Ezekielt, annál tovább bizonyosodtam el afelől, hogy talán még is jobb ha elzárjuk a szorost. 

Igy hát végül beleadtam a derekamat.

- Ám legyen. De te vezeted a csapatot Ezekiel. Másra ezt nem bizhatom.

- Örülök, hogy meghallottál hercegem.

- Ne nevezz igy. Furcsán érzem magam.

Erre Ezekiel csak bólintott majd elégedetten fütyörészve elballagott tovább adni a hírt a katonáknak. Estére pedig már a csapatok szét is lettek osztva és el is indult a rész amelynek el kellett menni a fő táborból. 

Pár napon belül pedig érkeztek is az első hírek. Több kém is el lett kapva. S köztük egy nő is jelen volt. Ám semmi hir nem volt, hogy hogy néz ki vagy mennyi idős. Én személyesen érkeztem a helyszinre egy napon belül, hogy láthassam ki az a híres kém amelyet ennyi titok lengi körül. Ám kissé csalódtam, hisz nem fekete haj várt rám, hanem szőke. Ami egyenlő volt azzal,hogy nem a Hires Scarlett került kezeimbe hanem valaki más. De ez végül  akkor sem változtatott a lényegen. Tudni akartam ki ő és miért került az ellenség seregének sorai közzé. Magam elé akartam hozatni, ám végül átgondoltam magam és abba a sátorba mentem ahol őt tartották fogva. Ezekiel volt mellette s próbálta kikérdezni. De ahogyan láttam semmi hatása nem volt szavainak. Ám láttam egy valamit. Ar arcán voltak kisebb sebek és foltok. Szóval arcon ütötték. S nem is egyszer. 

- Ezekiel...innét átveszem. Elmehetsz pihenni.

- Morgan..

- Mehetsz.

- Oké. Értettem.

S ezzel távozott is. Amiután kettesben maradtam a kémmel pedig ellazultam. Nyujtózkodtam, ásítottam, még a kardomat is félre raktam. 

- Na akkor mesélj. Hogy hivnak?

- ...

- Naaa? hallgatni fogsz? szomorú. Na de akkor kezdem én. Morgan vagyok, Éj birodalom hercege, 15 éves vagyok és kedvenc elfoglaltságom az íjászat. Most pedig te jösz. 

- ... 

- Szégyenkezel beszélni? Nem értem miért. Én nem harapok. Tudni akarok mindent,hogy aztán segitsek neked. Hogyan kerültél  hozzájuk? Mi okból? Zsaroltak? Vagy annyit fizettek, hogy képtelen voltál nemet mondani? Ha pénzől van szó tudok adni többet. Csak beszélj.

-Hagyj már békén. 

- OU! Végre beszélsz! Akkor esetleg a nevedet is végre elmondod? 

- Pf. 

- Ha megmondod akkor elhallgatok.

- Honnan tudjam ,hogy nem hazudsz?

- Becs szavam kisasszony!

- Uf ... ... ... Eleonora.

- Szép név. Illik hozzád. 

- Azt mondtad befogod. Tartsd aszavad. 

Erre már csak bólinottam.  Elvégre talán ha az ő szabályai szerint játszom, amelyek valójában álltalam voltak megirva, akkor többet is megtudok idővel. Igy hát magára is hagytam, ő pedig csak tekintetével követett aznap. 

Egy hét telt el kb Eleonora fogva tartása óta. S minél tovább beszélgettem vele, annál többet kezdett mesélni. Elmondta, hogy van 5 testvére, szülei és nagyszülei. Elmesélte miért lépett be a seregbe.  Ahogyan kiderült, a családja eléggé nagy pénz adósságba került és a család 3  legidősebb gyerekét elvitték a seregbe. Az apja egyik lába hiányzott, nagyapja pedig már öregség miatt megvakult, igy azokat besorozni nem tudták. A három idősebbik közzé pedig bekerült ő. Hiába volt lány. Az elején cselédként tartották a kastélyban, de a konyhán észrevették,hogy túlzottan is ügyes a kések használatában igy inkább katonának sorolták pont ugy mint fiú testvéreit. Sazóta pedig elengedték minden adósságát a családnak. De a testvérek úgy döntöttek,hogy tovább maradnak a seregben és pénzért szollgálnak. Kikérdeztem mennyit tud Scarlett nevű nőről. Ahogy kideritettem magmnak, ő volt a jelenlegi Louise király első és egyetlen felesége. De a királynő belehalt a szülésbe amikor megszületett a szintén halott gyermeke. Hogy ki született, fiú vagy lány, azt sem tudni. Teljes titokban tartották az egészet mind a mai napig. S azt is, hol temették el a királynőt melynek helye mai napig üres. Elvégre a király képtelen mást megszeretni pont ugy mint első feleségét. Illetve kiadott még egy információt. Igaz volt,hogy a seregben volt még pár nő Eleonorán kivül. De viszont egyikőjüket sem ismeri és mind rejtegeti az arcát. De egyikőjük állítólag magasabb rangban áll a többitől. Csak,hogy miért azt viszont szintén nem tudta. Szavai pedig eléggé megbizhatóaknak tüntek. Habár alapból is csak saját magamnak akartam ezeket megtudni. Nem állt szándékomban tovább adni legalább egy szót is. Na meg Eleonora egyre jobban kezdett bízni bennem ami boldoggá tett. Nagyon hasonlított Lilire. Annyi különbséggel,hogy ő tudott beszélni...Liliana pedig nem. De nekem még a néma testvérem sem volt akadály. Ha megkérte volna, elé adom a világot. 

Egy újabb nap vette kezdetét, és ezzel egyben egy új hónap. Már lassan három hónapja voltam oda a háborúba. Apámtól pedig ezen idő alatt alig kaptam két levelet. Lilianatól pedig hetente jött egy vagy kettő egyszerre. Ő írta őket. Ismertem az írását. Továbbiakban is a kastélyban élt és Ragna lett a személyes testőre. Már nagyon várt haza. S én is vágytam. De még nem jött meg az idő. Még várni kellett a hazatérésemmel. 

Amint a húgom utolsó levelére is választ adtam s elküldtem egy posta sólyommal, Ezekiel rohant be mondván, hogy az ellenséges tábor megmozdult. Erre minden katonánkat felállíotottuk és kivittük egy nyilt térre ahol az ellenség el kellett haladjon. Más út már nem volt. S be is vártuk őket. Egy hatalmas sereg érkezett be amitől a csapat szellem szinte lehalt a mi oldalunkról. Rengetegen voltak. Többen mint gondoltuk. Talán 60 000 is lehetett a létszám. Mi alig voltunk 20 000. S már csak  azt várta el valószinüleg az ellenség, hogy megfutamodunk. De nem engedtem meg ezt. Sőtt...kijátszodtam azokat. Eleonora elmondott egy s mást, így nem lett nehéz dolgom. Nem ők vettek minket körbe hanem mi őket. Posta sólyomokkal behívtam a szomszéd királyságokat a segítségre. Többen is jelentkeztek. Mellé véve még azok is akiket le kellett rohanni  majd a jövőben ha nem adják meg magukat apámnak önkéntesen, mivel Asinis birodalom szövetségesei voltak akik az Éj birodalom legnagyobb ellenségei. De mivel hozzánk közelebb voltak a határaik, logikusabbnak tartották ha oldalt váltanak.  S bár apám nem biztos,hogy boldog lenne ha megtudná, de majd kimagyarázom magam valahogy. Elvégre ha megszerzem akit akar élve s elé vitetem, akkor már alapól nem én leszek figyelmének középpontjában. 

A csata eléggé gyorsan elkezdődött miután a fő ellenség el lett keritve. Minden oldalról támadások érték, igy menekülni sem igazán tudott. Illetve egy oldalról hegyek vették körül, így ha el is futnak, ott haláloznak el mind egytől egyig. 

Pár óra és a következő kép állt előttem: Rengeteg vér, mindenütt végtagok hiányában szenvedő katonák vagy épp hollttestek. Nyüszögések, ordítások a fájdalomtól. Kivégzések amelyeknek be kell következnie, hisz foglyokat nem ejthetek. Lándzsákra szúrt fejek és testek. Szinte ketté vágott holtestek. Egy szóval nem egy gyenge idegrendszeres embernek való kép tárult elém. 

Ám sikerült elérnem még egy dolgot. Minden nőt az ellenséges táborból elkaptunk majd a táborba vitettünk. Eleonora is akkor rohant ki hozzám amikor meghallotta a hangokat. Majd sokkoltan figyelte a történteket. 

Minden nő amelyen maszk, arc fedő, sisak, bámi volt ami arcát rejtette lekerült. Aki szőke vagy barna hajszinnel rendelkezett hejben le lett fejezve. Csupán két fekete hajú nő maradt életben. Ekkor pedig már Eleonora könyörögni kezdett az életükért. Ám nem terveztem kimélni. De nem is tudtam ki kicsoda. Beszélni pedig nem voltak hajlandóak. 

- Eleonora... ismered őket? 

- Már mondtam,hogy nem ismerem őket. 

- Hazudsz. Rajtad látom. De ha nem beszélsz akkor egyikőjük sem menekül meg. 

- Tényleg... nem tudom...

Ekkor mérges lettem és a nyakánál megragadva eresztettem térdre Eleonorát, majd kardot rántottam és torkához szegeztem. Ekkor viszont egyike a foglyoknak megmoccant amire felfigyeltem. 

- Te...

-Mond ki vagy..vagy meghal. 

- Ne bántsd a gyereket...

- Monda neved...

- Nem tudod milyen szemétnek szolgálsz gyermek...Elias nem az akinek tünik..

- Ismerem az apámat. S tudom, hogy benne semmi szent. De Liliana életéért cserébe...megölök bárkit aki az utjába áll...

- Te is valakiért élsz...én is igy tettem sok éven át. Ne bántsd Elit...Hagyd őt...Elmondok mindent amit tudni akarsz..

- Nos... akkor kezdjük az elejével. Mi a neved és ki vagy? 

- A nevem Scarlett... én vagyok a Vér birodalom egykori királynője. De már 15 éve halott vagyok. 

- Szóval te vagy az a hires Scarlett. Remek. Ezennel a háborút lezárjuk. Ezekiel! Szedd a katonákat. Haza megyünk. 

- Igen is Morgan herceg! 

- Várj! Morgan? Ki adta neked ezt a nevet?

- Nem lényeges. 

Ezután többé nem reagáltam semmire. Sem szavaira, sem kiáltásaira. Elfordultam és elmentem. Ám Eleonorát magammal vittem bármennyire is nem akart volna. Úgy döntöttem,hogy Lili mellé teszem és neki fog szolgálni mint hercegnő freilinája. Megbízhatónak tünt, igy kegyelmet kapott ilyen formában. Aki pedig a húgomat veszi körül, az apámat sosem érdekelte. Igy nem is fog majd kérdezősködni iránta. 

Az incidens után pedig egy héten belül sikeresen hazatértünk. Liliana nem rohant elénk. De tudtam hol lehet. Ám előbb a királyhoz kellett mennem. Elé vezettem akik kívánni látott, majd kitessékeltek ami nekem csak öröm lett bár másrészt pedig fura. Reméltem higy legalább beleavatnak majd ki ő és miért kellett ennyire, de hát ha nem akkor nem. Ragna majd úgy is elmondja ha apám nem. Lili most fontosabb volt számomra bárminél a világon. Egyből a kastélyon túli erdő szélére siettem. Elvégre leveleiben mindig azt a helyet említette nekem. S tényleg ott volt és egy könyvet olvasott. De volt nála egy nagyító szerüség amelyet eddig nem láttam. S egy ideig csak figyelni akartam őt a távolból. Ez volt az egyetlen kivánságom.

21 Rész. Van e jogom remélni?

Az idő továbbra is kegyetlenül folyt, nem hagyva maga után semmit, csak fájdalmat és negatív gondolatokat arról, vajon mi történhetett a kicsi hercegnővel aki a történtek után nem látogatta többet testvérét, sőt...mások szemei sem tudták elkapni akár árnyéka sarkát is. 

Vajon a király megbüntette? Száműzte? Más kastélyba küldte valahol a birodalom túlsó oldalára? Hegyekbe vitette vagy erdőben hagyta sorsára? Folyóba dobatta vagy kivégezte valahol eme kastély falai között? ... Nem tudni. Hisz bárkitől bármit kérdeztek, senki nem látott vagy hallott semmit. A szolgák hallgattak, a főtanácsosok, lovagok pedig kerülték a témát. A királytól pedig felesleges volt bármit is kérdezni, hisz annyit válaszolt "Nem a te dolgod" és témát váltott, vagy inkább ami annál is jellemzőbb volt rá...végleges hallgatásba kezdett jelezve ezzel mindennek vége van, nem folytatja a beszédet az adott személlyel és jobb ha azonnal távozik. Velem, egyetlen fiával is ugyan ezt tette. Ki akartam deríteni hol rejtegeti előlem Lilianat de nem sikerült megtudnom semmit. Úgy tett, mintha csak nem is tudná kiről van szó. Anyát is kérdeztem, de az csak morgott rám és minden egyes alkalommal kiküldött szobájából elégedetlenül követve minden lépésemet. Néha pedig...sírását és apám irányába való átkokat hallottam az ajtó túlsó oldaláról, amikor is órákon át az ajtó alatt ültem várva arra a csodára, hogy húgom visszajön. Elengedik és megjelenik előttem szokásos ártatlan mosolyával és nyakamba ugrik mint eddig minden egyes alkalommal megtette. De nem történt meg az amire oly annyira vágytam igazából. Lili...nem tért vissza még pár nap múlva sem.

Ragna mester aki eddig alaposan gondomat viselte mint tanár, felelős és második apa is le lett váltva egy Baltazár nevű kardforgatóra, akivel viszont lelkizni sem tudtam semmiről, hisz nem érdekelte őt semmi a feladatán kívül. 

A férfi magas és izmosabb teafelépítésű volt, sötét barna, vállig érő hosszúságú hajjal és zöldes árnyalatú szemekkel. Arcán egy furcsább formájú sebhely volt melyet rövidre nyírt szakálla félig meddig rejtett, talán kard által okozta seb lehetett hisz állától felfelé húzódott végig arcán magasságban körülbelül orráig érne ha arra az irányba dőlne. Túlméretezett orrcsúcsa volt, de annál nagyobb szemei amelyek eléggé félelmetessé tették, főleg ha arcát összeráncolta elégedetlenségei miatt és szemeit mérgesen összehúzta, kicsi fülcimpái, hosszúkás álla, és széles állkapcsa volt magas fejformával kombinálva, fejlett, szőrös szemöldökkel és lefelé ívelő ajkak,keskeny de erős pofacsont és orca és széles homlok. Ez a körülírás jellemezte az embert aki engem tanított. Minden bizonnyal már ha csak a külsőből indulunk ki, a személynek nehéz jelleme van, makacs, öntelt és nem érdeklődő mások iránt, nehéz személyiségű, folyton elégedetlen, problémái vannak a beszélgetéssel, de kreatív, kiválóan tudja munkakörét, bátor és eszes ember. Teljes ellentéte Ragna mesternek...hisz az folyton odafigyelt arra ami nekem is jó, míg Baltazár nem. Ő csupán atyám parancsát teljesítette teljesen figyelmen kívül hagyva azt is,hogy gyerek vagyok és egy vasból kovácsolt kardot kezeimben eltartani sokáig még képtelen vagyok. Főleg nem első edzés idején és több mint három óráig. 

Az első ilyen edzés után véres hólyagok jöttek ki kezeimen amik akkora fájdalmat okoztak,hogy még csak a kanalat sem tudtam kezeimbe venni. A szolgáló lány akit hozzám állítottak nem rég, teljes mértékben bár ellátta sebeimet, a fájdalmaimon ez nem sokat enyhített. Mikor nem látta senki, ő segített nekem enni oly módon,hogy kanálból etetett, mikor viszont valahol a közelben volt valaki, akkor én vettem át az evőeszközt és "fogaimat összeszorítva" ettem mintha semmi bajom sem lett volna.

De nem csupán kezeim szenvedtek...testem tele volt kék,lila,zöld, vörös foltokkal az ütésektől melyek válaszként érkeztek úgy nevezett támadásaimra. De tűrnöm kellett. Mást amúgy sem tehettem. Ez járt a hercegi titulusommal együtt. Minden ember akinek köze sem volt soha a trónhoz azt hihette talán milyen is jó királyi sarjnak lenni. Hát én mint király fia és egyenes utóda, trón örököse minden bizonnyal és igazsággal elmondhattam,hogy SEMMI JÓ ebben az életben nincs. Tény, ételből van mindig elég, meleg ágyam volt és saját segítőim, de ezzel együtt annál több felelősség is járt az életemben. Folyton tanulnom kellett a politikát, történelmet, ekonómiát, matematikát, filozófiát, nyelveket, elsajátítanom a harcot és különböző harctechnikákat, minden létező fegyvert és annak forgatását. Évek alatt mindezeket tanultam szinte pihenés nélkül. 

 Most, 14 évesen álltam már atyám előtt teljesen készen mindenre. Mindenem megvolt. Tudás, fizikai felkészültség, erő, emberek támogatása, saját ezernyi emberből álló hadsereg...minden...egy dolog kivételével. Liliana. Őt nem kaptam vissza még azután sem,hogy elértem mindenből a csúcsot. Mi van vele? Hol van? Él e egyáltalán? Egyik kérdésemre sem kaptam meg válaszomat az évek során. Casandra királynő végleges száműzetésbe került és haza lett küldetve a királlyal a Jég birodalomba ahonnét egy nap érkezett, miután ismétleges terheséggét elvetette titokban apámtól. Később még válásról szóló levelet is küldött egykori felesége után, mire választ kaptunk...a királynő elhalálozott öngyilkosság révén. Így hát a hatalmas Éj Birodalom melynek a nap még mindig nem kegyelmezett és ignorálta lakosok imáit nem fényesítve be földeit ismét királynő nélkül maradt ami több kisebb terület hercegnőjét vagy udvarhölgyét kezdte beküldeni a központba. De apám nem sietett királynőt választani azzal magyarázván ki magát, már van utóda a trónra és nem kell még egy. Bár hárem kapuit már megnyitotta...több ágyasa volt egy másik udvarban eltartva. Bár híre járt annak,hogy aki teherbe esett a királytól azt azon nyomban kivégezték helyben. Ezért nem járt dicsekvés vagy öröm attól aki bejutott. Inkább az örült akit visszaküldtek. Bár voltak olyan naívak akik azt hitték sikerük lesz hisz "szebbek" vagy épp családjaik "a király kegyeiben vannak" ezért velük nem lesz semmi. De pont azokból lettek felszolgáló lányok vagy kutya eledel elsősorban. Mint például az előbb elvitetett nőből is aki ordibált mint egy veszett kotlós tyúk hisz tudta...neki már számlált percei voltak hátra. De hát megérdemelte...Így jár az aki a királlyal húzott újat és úgy sem kellő terhességgel fenyegetőzött. 

 Álltam és vártam mit mond nekem az apám, miért hivatott be magához. Hisz ritkán tette. De hallgatott. Mindig odafigyelt valami másra, de nem rám. Az idő alatt valami megváltozott. Tekintete..amikor rám nézett...olyan érzés keringett körülöttünk mintha idegenek lennénk egymásnak. De miért volt ez olyan érdekes? Mintha...néha igaznak is gondoltam ezt a fura, megmagyarázhatatlan feltételezést. 

- Morgan! - végül csendült fel irányomba is atyám komor hangja, miközben tekintete persze nem érte irányomat. - Már elég idős lettél ahhoz,hogy feladatokat bízzak rád mint fiamra. Így hát figyeld szavam és teljesítsd teljes méltósággal és pontossággal akaratom. Szedd össze légióinkat és egyesítsd azokat egységes seregbe. Indulj délnek és foglald el nekem kezdésnek Emidont majd Sagrandot. Visszatérésed során pedig pusztíts végig Fangrellen de úgy,hogy létének nyoma se maradjon. Ne ejtsd túszokat. Ölj meg mindenkit, ne kegyelmezz senkinek. Gyerekeket pusztíts el, férfiakat és nőket, időseket, ne kivételezz. Állataikat, vagyonukat zsákmányoljátok el, az elfoglalt két földet pedig jól adóztassátok meg. Ismerjék hát meg az Éj birodalmát azok, akik eddig behódolni nekünk nem akartak. 

 - Igen is apám, fenséges királyom. - hódoltam elé, meghajoltam, majd távozni készültem mire ismételten apám szólt hozzám már kissé más hangnemet használva. 

- Ha teljesíted akaratom, jutalomban részesülsz. Egy kívánságodat teljesítem bármi legyen az. 

- Ha szemtelen lennék már most kérnék tőled atyám...hogy adjon nekem ez bátorságot és indokot visszatérni tényleges győzelemmel...és gondolkodás nélkül kardot szúrni mindenki szívébe. 

- Ám legyen fiam. Hangoztasd hát kérésed. Kíváncsi lettem. 

- Te is tudod jól mit kíván szívem. De tőled függ megadod e nekem vagy tovább titkok mélyében rejtegeted szemeim mellől és készteted fejemet és szívemet tovább tartó fájdalomra.

- Ha megkapod...mi változik? 

- Minden...a lábaid elé teszem nem csak Emidont és Sagrandot, hanem az egész világot. Te leszel az egyetlen világ ura aki ellen senki sem mer fellépni. Tiéd lesz az amit eddig nem adtak neked...Te leszel az...aki kardot ránt...én pedig aki ezt a kardot forgatja nevedben és semmisít mindent ami neved ellen megy. Egy szavad..és tiéd lesz minden...csak add vissza...add nekem azt amit egykor elvettél. És szavaim nem puszta ígéretek lesznek hanem valóra váltott tények. 

- Meghallottalak Morgan. Most pedig menj és készülődj. Egy hetet adok neked az induláshoz. Ez alatt az idő alatt teljes készenlétben kell lenned és indulnod. Annyi embert vigyél amennyit elbírsz irányítani. Tanult ember vagy. Az én fiam. Nem veszíthetsz csatát csak azért mert valaki mondott egykor valamit. Ajándékként pedig az én lovamat és kardomat kapod mint jel. Ők nem veszítettek még csatát. Te sem hozhatsz szégyent. 

- Igen is apám. - Hajoltam meg ismétlegesen, majd végül ténylegesen távoztam. - Azt mondta meghallotta szavaimat. De mit várjak tőle? Már rég feladtam. Van e jogom remélni? ...

Folytatás következik

20 Rész. Titok

Az idő lassan, de magabiztosan telt.

A birodalmak továbbra is erősödtek, uralkodók vas keze szilárdult biztosítva ezzel magának a hatalmat, az utódok cseperedtek, a földek területei szélességben és hosszúságban is rendszeresen növekedtek, termékenység is javult minden feltétel ellenére.

Tárgyalások most is folytak, bár a szokásos módon. A gyenge próbált kedvezni az erősnek.

- Uram királyom! Obelia birodalom nagy ura Elias! Könyörülj meg kicsiny Borivián melyből úgy sincs semmi hasznod. Ne rohand le határainkat. Földünk így is szinte kipusztult a folytonos fosztogatásoktól a barbár népek kezeitől. Már nincs mit kapni vagy odaadni...

- Pff...mennyire szánalmas. Te beszélsz nekem arról mennyire legyek jószívű, mikor az ellenséggel kötsz megállapodást és embereket adva indultál meg ellenem? Ugyan kérlek. Fiatal vagyok de nem ostoba. Nem szokásom árulókkal fecserészni. Neked is mázlid van még ám,hogy fejed a nyakadon és nem pedig már valahol a mocsárban.

- De...de királyom!

- MÁR RÉG NEM VAGYOK A TE KIRÁLYOD! ÁRULÓK A KASTÉLYOMBAN NEM TÖBBEK A SZEMÉTNÉL! TAKARODJ MÍG TÉNYLEG KEDVES VAGYOK ÉS NEM GONDOLTAM ÁT MAGAM S GYEREKEIDET NEM TETTEM EZEN PERCEN BIRODALMAM ÖRÖK RABSZOLGÁIVÁ! - emelte meg hangját a kedvetlen Éj király majd oldalra fordította fejét intve egyet kezével katonáinak,hogy kísérjék ki a vendéget ha netán eltéved.

Épp az ajtó nyílott,hogy a tárgyaló személy el tudja hagyni a trón termet, mire két törpe rohant be oda majdnem fellökve az idősebb férfit. Azaz elején morogni akart de egy hamar megismerte a kicsinyeket Így inkább nem játszott a sorssal, nem szólt semmit és annál is gyorsabban távozott.

- Lili! Ne szaladj mert eleshetsz! - mondta eléggé hangosan és magabiztosan egy kisfiú. A lányka nem válaszolva semmit csak szótlanul a királyhoz rohant majd megölelte a trón karjáról lelógó kezet.

- Morgan...- szólt a király unottan a fiúra vetve egy pillantást - Mit mondtam a múltkor?

- Apám! Nem én tehetek erről! Lili kirohant és nem érkeztem megfogni.

- Hmm...Herceg vagy. Ne keress kifogásokat. A húgodat pedig..ne engedd ennyire rohangálni.

- Igen is apám. - hajtotta le fejét a kisfiú kissé szomorúan. Elvégre ismét lecseszést kapott Liliana miatt.

- Morgan!

- Igen? - Nézett fel apjára a fiú. - Az edzés..nem akarom még egyszer meghallani,hogy Liliana ott van valahol. Ne engedj neki ennyi mindent. A jövőben megbánhatod ha elkényezteted.

- Tudom. Emlékszem a szavaidra.

- Most elmehetsz. És őt is vidd magaddal. - utalt a király a lányára majd kirántotta kezét az ölelésből.

- Gyere Lili! - nyújtotta a kislány felé Morgan a kezét, mire az odarohant, s átkarolva a fiú kezét távoztak a teremből.

- Mennyi baj van vele..meg kellett fojtanom még akkor és kész. Most kevesebb baj lenne. Tiszta fejfájás... – ismét elégedetlenül morgott a király nekikönyökölve trónja karjának, tenyerével pedig homlokát érintve meg.

- Tényleg azt hiszed jobb lenne ha nem lenne? – Szólalt meg egy már jól ismert hang a trón mögül, majd egy maszkos férfi lépett ki az árnyékból.

- Ragna? Nem tudtam,hogy már visszatértél a kastélyba. – Szólalt meg az általában nem túl sokat beszélő Elias,figyelmen kívül hagyva az előbb elhangzottakat a másik férfitől.

- Túl szigorú vagy Morganhoz. – rázta meg fejét elégedetlenül, hisz tudta milyen érzés ha kutya módra bánnak veled.

- Te pedig túl lágy szívű mind azok ellenére,hogy te vagy Obelia vad farkasa mely mindent elsöpör útján.

- Nem is vagyok annyira vad.

- Ááá neeem. A legendák melyek neved körül forognak is csupán gyerek rémisztésre voltak kitalálva...mindenki tudja,hogy maximum Morgannak engedsz. Lilianat is folyton engeded ott lenni. Pedig mondtam ne tedd mert túl lágy szívű kölyköt kapsz majd a végén.

- Lili nem árt a fiúnak. Pont fordítva. Mikor ő nézi az edzést Morgan egyre jobban igyekszik jó eredményeket mutatni hisz tudja jól, húga szemében nem lehet gyenge.

- Igen? Fura,hogy ilyenről eddig még csak nem is hallottam.

- Morgan a tipikus lovag szerepében játszik most az élet színpadán. Mindig jól akar kinézni szíve dámája szemeiben.

- Pff...szíve dámája. Defektes baba. Szép, de beszélni sem tud. Haszontalan. Már gondolkodtam azon,hogy Casandrával együtt kiűzöm a birodalomból az ő hazájába.

- Ha megteszed, Morgannak ártasz. Már megszokta a kislány jelenlétét. Téves döntés lenne elküldened.

- Ne te mond mit tegyek. Mondtam már csak gondolkodtam ilyenfajta elméleten ha etán látom egyre rosszabb ha együtt maradnak.

- Remélem helyesen döntesz Elias. Bölcs király vagy, de mint apa...rettenetesen sokat kell még tanulnod. - Szólalt meg az egykezű főtanácsos és meghajolva megadva a tiszteletet barátjának és egyben urának szintén távozott a gyerekek, és az előbb kikísért vendég után, a király pedig a trónján ülve mélyen gondolkodásokba merült nem fogadva ezután senkit a panaszokkal vagy épp eredmények hirdetésével.

Következő reggel Morgan hercegnek kardforgatási gyakorlata volt Lord Ragnaval aki szigorú tanár volt, de viszont a fiút úgy szerette, mintha az övé lett volna.

A megszokott helyen, a kastély belsejében való nagy teremben gyakoroltak, elvégre az udvaron már hideg volt, hisz közeledett a hideg, zord tél.

- Fogd erősebben azt a kardot Morgan! Ha így fogod a csatatéren is, akkor máris halott vagy. Te pedig tudod jól...ha meghalsz, a szeretteid védtelenek maradnak és az ellenség rabjaivá válnak.

- Tudom mester! - Válaszolt a gyerek nem panaszkodva a fájdalomra. Kezein bár szinte véres hólyagok voltak a hosszú órákon át tartó edzések miatt,attól,hogy mestere visszacsapott neki néha egy-egy támadás során,hogy tudja nem viccel és a csatatéren sem játék csupán az egész, háta is fájt a folytonos "helyes testtartástól", lábai néha alig bírták, ő tudta jól, igyekeznie kell a legjobbakat mutatni, hisz ha csalódnak benne annak nem lesz jó vége és apja kegyetlen büntetésben fogja részesíteni nem csak őt,hanem szeretteit is.

Feszült volt a helyzet, a fáradság is kezdett egyre jobban előtörni. De minden eltűnt, amint az ajtó csendesen kinyílott és betoppant a hercegnő akit mindenki szeretett.

A kislány, meglátva Morgant és azt,hogy Ragna nem förmed rá, odarohant a kisfiúhoz és nyakába is ugrott, mire mind két gyerek leesett a földre kisebb-nagyobb huppanással. Bár a fő ütés inkább a fiút érte aki alul volt.

- Lili! mit csinálsz te itt? - Kérdezte Morgan teljesen nyugodt hangon. Nem volt számára túl nagy meglepetés a kislány megjelenése, elvégre ő gyakori vendége volt az edző teremnek.

- Ne ölelgess! Te is izzadság szagú leszel és anya leszid! - Folytatta mondandóját a gyerek, bár a hercegnő ezt mintha kiengedte volna a fülén vagy pont a mondandó ellentétét hallotta volna, mivel ahelyett,hogy elengedte volna még jobban hozzábújt nem szólva semmit.

- Apa mérges lesz ha meglát itt...- Mondta ismét Morgan de ezt kissé már szomorúbb hangon. - büntetést fogsz kapni. El kell menned..- S épp hogy ezek a szavak felcsendültek, a terembe betoppant Elias, aki rideg tekintettel bámulta meg a két épp ölelkező és földön fetrengő gyereket. - A..APA!

- Mit mondtam neked Liliana itteni tartózkodásáról Morgan? Vagy netán ellent

 mondasz parancsaimnak?

- N...nem! Dehogy is! Már úgy is végeztünk mára! Ugye Ragna mester? - a kisfiú kétségbeesetten pillantott a háta mögött álló férfire. Az csak bólintott az elején.

- Igen. Mára végeztünk úgy hogy Liliana kisasszony nem zavarkodott. S edzés közben nem tartózkodott itt ezt biztosíthatom.

- Ne akard védeni őket Ragna. Értem,hogy szereted őket...de ha folyton engedsz akkor elpuhulnak és haszontalanokká válnak.

- Nem takarnám a bűnöket ismersz jól. De most viszont egyikőjük sem követett el hibát. Morgan keményen edzett, a hercegnő nem volt itt. Minden a maga rendjében volt.

- Régi éned talán nem. De a mostani is ugyan az a terán vajon?

- Ne akarj kipróbálni. - förmedt a királyra a kardforgató majd oldalra helyezte a fakardokat.

- Liliana. Gyere ide. - Mondta röviden az apa, hidegen nézve eközben lányára.

a gyerek nagyon megijedt, így inkább jobban odabújt a kisfiúhoz mely még jobban magához ölelte nyugtatás képen. - Ne akard,hogy ismételjem! - Már morgott elégedetlenül Elias mikor látta, a kislány nem is készül oda jönni hozzá és némely szavait pedig teljesen figyelmen kívül hagyja.

A kislány erre már remegésbe kezdett és felállva lassan, félve apja elé topogott. - Kezed. - mondta röviden a király, majd a kislány kinyújtotta remegő kezét melyet az apa erősen megragadott, majd kezdte a gyereket erővel húzni nem is foglalkozva azzal,hogy ez fájhat is lányának.

Morgan is felpattant a földről és fájó szívvel nézte a jelenetet kiabálva apja után.

- Apa! Apa kérlek! Ne bántsd Lilit! Nem tehet semmiről! Én hívtam ide! Apa! - futni akart a kisfiú de mestere megállította.

- Ha utánuk mész, akkor a hercegnő tényleg kegyetlenül fog kapni már csak azért is. Ne akard ezt. Bármit is tesz vele,még is szereti hisz a lánya.

- Hazudsz. Apa gyűlöli Lilianat ahogyan csak tudja. Én nem akarom,hogy szenvedjen. Lili jó kislány. Miért nem szeretik őt ennyire? hisz...hisz teljesen ártatlan! Ha azzal van a baj,hogy nem tud beszélni akkor találok megoldást,hogy tudjon még akkor is ha életembe kerül!

- Egyszer mikor kicsit nagyobb leszel akkor elmondok neked egy titkot Morgan. S akkor egyből megérted apád viselkedését és minden egyes tettét. Na meg...ki tudja nem fog e megváltozni a gondolkodás módod amint megtudsz többet mint eddig tudsz...

Ragna enyhe kéz mozdulattal simított  végig a kisfiú fején majd lassan távozott miután mondandóját véglegesen befejezte. Morgan viszont csak helyén maradt állni és nem tudva miről van szó. Milyen titok? Hatással a viselkedésre? annyira,hogy ő is megutálja Lilit? Már most ígéretet tett magának,hogy bármi is legyen az, Míg testvérkéje nem ismer igazi boldogságot addig nem hagyja magára.

s ez az Ígéretet az,ami sokak boldogságát és vesztét is okozta...

19 Rész. Az elrabolt herceg.

Odakinn viharos idő, a kastélyban pedig sötét szoba, melyben egy halk gyermekhang sír. Egy csecsemő ártatlan,tiszta hangja. De nem megy oda hozzá az édesanyja. Nem nyugtatja sem dada,szolga, senki. De miért? Mit ártott a gyermek? Hisz még csak beszélni sem tud.
Rá kenték egy nő halálát. Még pedig olyan nőnek veszett el élet lángja, aki a világra hozta, de ezelőtt szíve alatt hordozta hosszú 9 hónapon át. Még pedig édesannya, Scarlett királynő akit két birodalomban is urnőnek neveztek. Bár nem biztos a tény,hogy az emberek is elfogadták. De a
Odakinn viharos idő, a kastélyban pedig sötét szoba, melyben egy halk gyermekhang sír. Egy csecsemő ártatlan,tiszta hangja. De nem megy oda hozzá az édesanyja. Nem nyugtatja sem dada, katonák viszont tisztelték mindíg is, hisz okos, eszes, cseles leányzó volt amióta ember csak ismerte.
Az elején kastélylovag, paladin volt. Egy nőnek ilyen tisztség az Isteni ajándék. Hisz ritka olyan nőszemély, mely képes kardot rántani, és úgy forgatni mintha valami könnyed galy lenne kezében.
 Az Éj Birodalom királyának hű segéde volt ő. De Elias király bukása után a sötét birodalma melyet nem szeretett maga a Nap is lassan a romokba dőlt. Más királyságok csatolták, lopdosták ki területeit, a lakosok is csoportokként lettek csatolva más helyekhez. Ez ellen még a királynő sem tudott tenni semmit bármennyire is szeretett volna.
De mind ez megváltozott, mikor kiderült a király mégsem halott, megmenekült, halálos sebei összenőttek az idő folytával, ereje visszatért hozzá. Erősebb volt akkor mint valaha.
élete 28-ik évében, emberei mellette állva harcolták vissza ami övék, sőtt adtak is hozzá valamennyit földjükhöz melyért kíméletlenül harcba szálltak a világgal csepnyi félelem nélkül.
Elias trónját visszakaparintva, az asszonyát is visszakapta mely már a nemsokára bekövetkező szülés határait taposta.
Kikereste a birodalmakban húgát is, akiről megtudta,hogy már a Vér birodalom hercegébek, vagy is az önmegkoronáztatott királyának felesége lett és gyermeket vár tőle.
Kémeket intézett oda, aztán katonákat melyek vissza kellett hozzák a fiatal nőt oda, ahová valójában tartozik amikor megjön az idő.
A megfelelő pillanatot vártak, vagy is a napot amikor az örököst világra hozza. Elhatározták,hogy ha kislány születik ott hagyják, ha kisfiú, akkor vagy helyben megölik, vagy elrabolják és mint szolgát, vagy talán herceget nevelik majd fel.
De a várva várt pillanat csak bajt hozott magával, elvégre Scarlett nem élte túl a szülést. A nő elvérzett és életét vesztette életet adva cserébe az áldozatának egy hercegnek.
Elias mérgében már csak azért is azt a parancsot adta ki,hogy a kisfiút ellopják és hozzák elé. Had legyen ő jövőben az élő fegyvere.
Előbb az Erister nevet akarta adni neki amint meglátta, de a gyermek anyjának utolsó kívánságát megtudva, a gyermek Morgan nevet kapta meg. Morgan Dewier.
Épp ez a név pecsételődött be mélyen e világ törtélemébe.
De ne ugorjunk oly előre. Íme...az élete első évei.

 - Uvááá! Uváá!
- Serira! hallgattasd már el ezt a gyereket. Nem bírom már hallgatni.
- Sajnálom úrnőm! De a gyerek nem akar ellhallgatni. Anyai szeretetre vágyik és..
- Ne akarj kioktatni! Takarítsd el őt innen! Ha nem Elias parancsa afelől,hogy Liliana mellett legyen, soha nem engedem,hogy behozzák ide ezt a férget. Még csak nem is a király fia! Egy szemét. Semnirekellő. Remélem egy hamar észbe fog kapni a király és szolgát faeag majd belőle.
- Mhhm...
Casandra királynő nem szerette Morgant. Szemétnek vélte, hisz nem az övé volt. De valójában csak irígykedett, hisz Elias király talán jobban szerette a fiút, mint vérszerinti hercegnőjét, egyetlán lányát Lilianat.
Elias parancsában, Casandra jellett,hohy gondját viselje a kisfiúnak, de valójában, a nő csak akkor ért hozzá mikor a férje volt valahol a láthatáron. Csak is olyankor rejtegette undorát.
- Uvááá!
- Mi lesz már Serira!? vágd ki innen végre ezt a pockot!
- Milyen pocokról beszélsz drága Casandra? - toppant be hírtelen a szobába Elias felvont szemöldökkel. Jól tudta miről, vagy inkább kiről van szó, de szerette hallgatni a királynő állandó, egyre érdekesebb kifogásait.
- E..Elias! A..az előbb a szobában végigrohant itt egy pocok. Megparancsoltam Setirának,hogy kapja el és dobja ki. Árthat a hercegnőnek. Mi lesz netán ha elkap valami betegségrt tőle? ezek a rágcsálók rettenetes betegség terjesztők álltalában.
- Na és Morgan?
- Morgan? mi van vele? semmi baja.
- Érte nem aggódsz ennyire mint Lilianaért. - pillantott a király a nőre, mire azt kirázta a hideg is a tekintettől.
- Morgan szívósabb. Neki nem ártanak az ilyenek.
- Igen? Erről nem tudtam. Ezek szerint az én fiam is nagyon szívós lesz. Pont mint én magam.
- A...fiad? - sokkoltan ismételte meg az előbb elhangzottakat Casandra, majdnem kiejtve kezéből a hímzőt és tűt melyek kezében voltak.
- Igen drágám. Morgan hivatalosan is a fiam lett mai naptól. Így ennek a birodalomnak is van saját hercege.
- Megőrültél?! Ez nem lehet igaz! Nem adhatsz neki mindent! Mi lesz a lányunkkal?
- Lili majd a felesége lesz a jövőben. Nem köti össze őket vér, így probléma sem lesz az utód nemzésben.
- A..felesége? remélem viccelsz...egy hercegnő egy ilyen...gyerek felesége..rémálmaimat akarod életre kelteni netán? - Tiltakozott a nő, bár tudta jól, rénytelen.
-  Ilyen? Miért? ki ő? ő születése óta a hercegi rangot viseli.
- Az ellenségeink szüleménye. Mi lesz ha megtudja ki ő? Honnan tudod,hogy nem tör ellened a jövőben?
- Erről nem kell neked törődnöd. Morgan az én nevelésemet fogja kapni. Tudni fogja jól, hol van a helye. A te jövőd pedig csak akkor lesz bajdban, ha továbbra is kutya módra fogsz bánni a fiúval. És hidd el nekem...nem ő lesz az aki leszesi a fejedet. - Mondta a király hidegen, majd a gyermekágyból óvatosan kiemelte a fiút majd csókot nyomva homlokára mondott valamit orra alatt s átadta a szolgálólánynak.
Ugyan ezt megtette Lilianával is, de a kislányt már nem adva oda senkinek, xsak fogta és el is vitte magával nem magyarázkodva.
Casandra erre felpattant helyéről férje nyomába kiabálva "Hagyd a lányunkat! Nem ő az oka mindennek!" szavakat, majd látván a férfi nem reagál szavaira semmit s távozik nem adva vissza a kislányt, térdre rogyott félig könnyes szemekkel, elvégre ha Elias elvitte a lányukat, akkor a kislányon mindíg volt legalább 3 lila folt.
De,hogy mit csinált a gyermekkel, azt nem tudta senki. Nem volt hallható sírás, így azt sem tudták merre van épp a király a hercegnővel. Elvégre a kislánynak nem volt hangja.
Igen...az éj birodalom hercegnője néma volt. Oka ismeretlen.
Voltak olyanok, akik ezt a hallgatást a születés utáni eseményekhez kötötték.
Mikor Lili megszületett, Elias épp egy újabb csatáról tért vissza. Tudomást szeretve arról,hogy lánya született, stinte mint egy vadállat, úgy tört be a szobába s sietett a dadához aki a kislányt fogta.
A véres ruha, haj, kezek megrémisztették az ott lévőket. De az ezt követő esemény annál jobban megrémisztette őket.
A király véres kezei átérték a hercegnő kicsiny nyakát majd szorítani kezdték. A baba fulladozni kezdett de nem kezdett el sírni. Csak kiadott magából egy lehelletet és kész. Mintha nem félt attól,hogy megölhetik. Bár mit is érthetett ő akkor egyáltalán.
Elisnak ez felkeltette az érdeklődését, így elismerte a hercegnőt és mielőtt távozott volna a szobából, előbb a kislány nevét hangoztatta, majd átvéve őt egy pillanatra a magasba emelte a csecsemőt annyit mondva "Te leszel az, aki elrejti a holdat.."
majd visszaadva a dadának távozott.
Maga után rémületet, és mindenütt vért hagyva. Ajtón, falon melyet megérintett, padlón melyen járt és Liliana ruháin és bőrén melyehez szintén ért keze.

18 Rész. Ígéret.

- Scarlett! 
- Igen? - válaszoltam automatikusan azt sem fogva fel ki szólított meg. 
- Minden rendben? 
- Hmph?
- A földön ülsz..
- Ohh! - Akartam gyorsan felállni de a has miatt nem sikerült. Lance segítségemre sietett. A ruhám karjából kiesett a papírdarab. Ő azt felvette és ahelyett,hogy visszaadta volna először el is olvasta. 
- Nem fog elengedni bárki is jöjjön el érted. 
- Nem tudhatod biztosra...
- De igen! Ha valamit magáénak nyilvánít az csak akkor lehet másé ha ő hal meg. Már ha azelőtt nem küld el a tulvilágra. 
- Úgy beszélsz erről mintha..
- Volt már ilyen eset. Szeretnéd tudni?
- Nem.
- Régen volt egy lány..
- Azt mondtam nem akarom tudni!
- Akit Louise magáénak akart. Meg is szerezte. A lánynak volt vőlegénye, és az eljött,hogy hazavigye menyasszonyát. Párbajra hívta Louist. A herceg akkor gyenge volt és veszített. De a lányt akkor sem adta vissza a vőlegényének hanem parancsot adott a megölésére. A lányt kivégezték de a holtest mai napig a kastélyban van.
 - A kastélyban? Hogyan?
- Hát még is csak figyeltél rám? 
- Folytasd!
- Rendben,rendben. Te türelmetlen királynő!  Na szóval.. ami után a lányt kivégezték egy babát csináltak belőle. 
- Butaság! 
- Saját szemeimmel láttam őt Scarlett! Saját szemeimmel.. Szemeiben nem volt egy cseppnyi élet sem. De a test nem rohadt el. Nem tudom mit csináltak vele..de ugyan abban az állapotban van mint amikor még élt. Lehet valami tiltott mágiához folyamodtak. 
- Viccelsz..
- Nem. De a legérdekesebb az,hogy hasonlítasz rá. Attól tartok,hogy benned azt a lányt látja. 
- Lance! Ez már egyenlő a sértegetéssel. Azt akarod mondani egy hullával hasonlít össze? Ez már nevetséges. 
- Igazat mondok! De örültem volna ha nem lenne az. Attól tartok, a gyerek születése után..
- Nem fog belőlem ugyan olyan hulla babát csinálni arra mérge vehetsz! 
- Nem mintha hagynám..
- Mondtál valamit? 
- Semmit.. Na de ideje bemenned királynő. kezd hűvös lenni. Árthat a babának. 
- Hogy mindenkit csak a baba érdekel.. - sóhajtottam aztán tenyeremmel megérintve arcát eltűntem a bejáratnál. 

A napok továbbra is úgy folytak akár a víz a patakban. Olyan gyorsan és megállithatatlanul. Lance egyre jobban kezdett azzá az emberré válni aki vigyázott rám vagy épp szidott le ha valami rosszat csináltam. Nem tudom miért,de mindig akkor volt a közelben amikor szükségem volt rá.. és ez boldoggá tett. Éreztem,hogy nem vagyok egyedül. Előtte bárminek lehordhattam férjemet, ő ezt sohasem adta tovább. Nagyon jó viszony volt köztünk. Mikor kettesben voltunk Lance folyton tegezett. De mikor voltak mellettünk mások akkor mindig megadta a tiszteletet és magázott,királynőnek vagy úrnőnek nevezett. Őt nem érdekelte,hogy gyerekem lesz, ő akkor is segített mindenben annak ellenére,hogy volt személyes őrségem és szolgálólányaim is. Lance volt az én lovagom mely megmentett a magánytól és az őrülettől. Főleg akkor amikor Louise megcsalásait kellett elviselnem miközben én egyedül maradtam a hálószobában több éjszakán keresztül. Hiába ígérte a hűséget...csak pár hónapig bírta. Az elején fájt is ez az egész. Elvégre az elején tényleg azt hittem szüksége van rám. Ezért is keresett fel, elhozatott,hogy mindig szeme előtt legyek, a gyerek születését is alig várta. Most pedig amikor már túl veszélyessé vált az együttlét mivel a baba a hasban elég nagy volt már meg is feledkezett rólam. De minél tovább tartózkodtam ebben a palotában annál jobban kezdtem megszokni mind ezt és nem törődni a történtekkel. Ő hűtlen volt hozzám. Én viszont felügyelet nélkül a fürdőbe sem mehettem. A kifogás az volt,hogy a has már túl nagy és egyedül boldogulni már nincs erőm na és persze veszélyes is mind ez s jobb ha nem kockáztatok.
Bár a babát őszintén sajnáltam vére miatt de igazából semmi kedvem sem volt világra hozni ennek a férfinek a gyerekét bármennyire is szerettem hisz egy részt az enyém is volt. Mikor csak rágondoltam arra,hogy a gyermek is ilyen emberré válhat megakadt a torkomon valami. Egyszer meg is próbálkoztam a gyermek megölésével és egyerősebb mérget ittam meg de végül még mielőtt túl késő lett volna én magam gondoltam át mindent és segítséget hívtam. Bár miután ezekre fény derült hosszabb ideig szinte kanálból etettek és kezeimet is megkötötték,ne hogy ismét megpróbálkozzam ezzel.
Pár itt töltött hónap alatt rettenetes honvágyam lett. Haza akartam menni. De ekkor jutott hozzám,hogy már nincs otthonom. Folyton mikor azt hittem megemészt az őrület a levelet vettem elő melyet megkaptam. Szerencsére Lance egy ideig magánál tartotta de nem mutatta meg senkinek és visszaadta nekem. Bár nem sok volt rá írva de erőt adott,hogy talpra álljak. Éreztem nem vagyok egyedül és valamikor elvisznek innen. De mikor? Jó kérdés. Néha azon gondolkodtam,hogy vajon arra várnak,hogy megszülessen a gyerek? Ha igen akkor mit tesznek vele? Megölik? Elviszik velem együtt? De miért nekik ekkora púp a hátukra? Nem tudtam. De már elhatároztam bármi történjék is a gyermek élni fog és bárhol leszek én ő velem jön. Bár reméltem,hogy nem a túlvilág lesz az a hely ahol együtt lehetek majd vele.
Szobámba való sétám idején a folyosó egyik sötétebb részlegében ismét  elkaptam Louist egy cselédlánnyal. Bár elsőre nem adtam neki jelentőséget,de amint elkerültem őket és egy másik folyosóba fordultam be könnyező szemekkel rohantam vissza a szobám irányába. A hosszú sötét folyosón melynek végén volt lakosztályom már lassan lépkedtem. Szemeimből ömlöttek a könnyek így nem láttam pontosan azt sem,hogy szobámat elkerültem.
Megéreztem,hogy valaki karon ragad és hátra húz. Arcom egy mellkasba vágódott. Fejem két kéz közzé került és könnyeim le lettek törölve. Ezután már tisztára láttam,hogy Lance áll előttem.
Arcomat még mindig kezeiben tartva emelte meg és hozzám hajolva ajkait enyémekre tapasztotta és egy forró csókban forrtunk össze. Ebben a pillanatban megállt számomra a világ. Végre kellettem valakinek. 
Lance egyik keze óvatosan hasamon keresztül derekamra csúszott. Ekkor jutott el hozzám mit csinálok. Kicsit elhajolva tőle szemeibe néztem melyek olyan tekintettel néztek rám,hogy elolvadni és képes lettem volna bennük. 
Ezután a fiatal férfi elengedett és térdre ereszkedve előttem lágyan érintette meg kezemet és így szólt:
- Életemet önért adom Scarlett kisasszony! Tudom,hogy nem állna jogomban akár önre is nézni de ellenkezni szívem szavának nem tudok. Louis herceg viselkedése önnel s gyermekével szemben megbocsájthatatlan. Ígérem,erről ami most történt senki sem szerez tudomást. De tudja, ön oldalán állok és gyermekével együtt biztonságban lesznek és egy nap kiszabadítom önöket ebből a pokolból.
Lance,megcsókolva kézfejemet lábra emelkedett,rám pillantott és távozott. 


Én ezután szobámba távoztam és ajtómat kulcsra zártam. Arcomat kezeimbe temetve azt sem tudtam mire gondoljak. Eddig azt hittem barátjának tart,de úgy látszik ő sokkalta többnek vette mind ezt mint barátságnak. Nem tudtam most örülnöm kellene e vagy sírnom e pillanatban. Hogy megnyugtassam hevesen verő szívemet 
szokásomhoz híven, a karószékbe ültem bele és próbáltam ellazulni de a baba folyton vergődött s nem akart pihenni hagyni. Mintha érezte volna,hogy nem tudok megnyugodni véglegesen és azzal akart boldoggá tenni,hogy rugdosódik. Nappal irtó csendes volt. Nem mocorgott ami miatt néha túlzottan is aggódtam. De este mintha be lett volna zsongva. Folyton rugdosott odabentről. Néha akkora erővel,hogy már fájt is. De legalább az tett boldoggá hisz tudtam a kicsike él és semmi baja.
- Na-na pici. Ne bántsd a mamát..hisz én sokakkal ellentétben nagyon is szeretlek. - simogattam a hasamat óvatosan. - valamikor eljönnek értünk és elvisznek. Ez után nem kellesz folyton azt csinálnunk amit nekünk mondanak. Szabadok leszünk akár csak a szél. Csak várd ki ezt a pillanatot velem együtt kincsem. - továbbra is hasamat simogatva néztem körbe a sötét szobában. Szokás szerint egyedül voltam. - Apád biztosan nagyon jól tölti az idejét nélkülünk. Egyszer ha felnősz jól fejen taposhatnád ezért Morgan. - szólaltam meg ismét mormogva a babához nem várva választ de még is csak kaptam egy gyengébb rúgást amit amolyan "igen"- nek vettem gyermekem részéről és felnevettem emiatt.
A folyosón víz hangzottak a lépések. Egy pillanatra azt hittem ide jön valaki de tévedtem hisz a lépések elhaladtak a szoba mellett meg sem állva. Ismét kicsit bánatosan felsóhajtottam és egyik hajtincsemmel játszadozva folytattam a szoba bámulást hisz jobb elfoglaltságom úgy sem volt míg be nem aludtam.
Viszont pihenésem sem tartott sokáig. Rettentő hasi fájdalom riasztott fel álmomból. Felkiabáltam amilyen hangosan csak bírtam mire katonák akartak berohanni hozzám de a kulcsra zárt ajtó miatt kissé több idejükbe telt. Elvégre első lépésük az ajtó betörése volt. Látván mi történik az egyik orvosért rohant míg a másik mellettem maradt rám vigyázva. A fájdalom egyre tűrhetetlenebbé vált ami miatt a katona mely eddig kezemet fogta már túlzottan nagy pánikba esett férfi létére. Annyi mázlim volt,hogy a személyes szolgáló lánykáim is befutottak már addigra, és köztük voltak már olyanok is akiknek voltak gyerekei. Igy tudták jól,hogy lehet engem nyugttni,hogy meg ne őrüljek ott helyben.
Tudtam,hogy az első szülés a legfájdalmasabb, de hogy ennyire fog fájni még én sem gondoltam. Még egy kard által kapott seb sem ennyire fájdalmas volt számomra mint most ez. 
Pár perccel ezután az elsietett katona megérkezett az orvossal mely meghirdette a szülés kezdetét és kikergette a férfiakat a szobából kizárólag a cselédlányokat hagyva odabenn segítségképpen.
Több vizes törülközőt és vízzel teli edényt parancsoltatott maga elé. Egy cseléd lányka mely nagyon emlékeztetett Olíviára mind végig a kezemet fogta biztatva menni fog amiben én nagyon kételkedtem.

- Túl nagy a vér veszteség! Hozzatok még törülközőket gyorsan! - ordította a orvos miközben mindvégig próbálta elállítani a vérzést de hiába. Minden pillanatban gyengébbé váltam ami azzal ért véget,hogy a gyereket sem voltam képes beavatkzás nélkül a világra hozni. Látván mind ezt,az idős nő elkezdte egyenesen kihúzni belőlem a gyermeket még mielőtt mind ketten belehaltunk volna. Rettenetes fájdalommal járt ez az egész.
Mikor a gyereket sikerült kiszedni belőlem a nő elvágta a köldök zsinórt és törölgetni kezdte a gyereket míg az hangosan sírt. A vérzés továbbra sem akart elállni. Lelkileg felkészültem a halálra. Szemeimmel pedig mindvégig a gyermekemet bámultam hisz nem akartam magára hagyni ebben a kegyetlen emberekkel teli piszkos világban. 

*Louise szemszög*

Fél napomat ostoba papírmunkával kellett töltenem amely igen sok erőt és idegeket vesz igénybe. Dél után vagy inkább már estefelé is lehetett mikor eldöntöttem,hogy egy meleg fürdés jót tesz az izmoknak. A palotai nagy fürdőbe mentem. Alap volt,hogy több fiatal lány is körül fog venni miután oda érkezek.
Segítettek levetkőzni aztán amint a vízbe kerültem az egyik a vállaimat masszírozta míg a másik a hátamra öntötte a forró vizet. Teljesen elmerültem a jól eső érzésekben.
A hosszú és nyugtató fürdő után egy fekete hajú lányt választva ki egy szabad szobát választottam ki.
Miután kettesben maradtunk megparancsoltam,hogy senki se merje megzavarni nyugalmamat.
Egy ideig meg is voltam magamnak de a hirtelen ajtó dübörgést nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Az ágyon hagyva a lányt morogva az ajtóhoz mentem s kisebb rést nyitva kinéztem mi fene is történik.

- Úgy emlékszem azt mondtam ne merjetek zavarni ma éjjel.. - mondtam idegesen beletúrva a hajamba.
- Bocsásson meg uram de azt hiszem erről tudnia kell! - Mondta a katona lihegve. 
- Na és mi olyan fontos,hogy nem várhat reggelig?
- A királynőnél megkezdődött a szülés!
- Mit mondasz?! Ez képtelenség. Az orvosok szerint még nincs itt az idő.
- becsapva az ajtót gyorsan öltözködni kezdtem. Felkapva a nadrágot és cipőt a földről felszedve az ingemet kimentem a szobából nem is törődve a lánnyal aki éppenséggel még mindig az ágyban volt és érthetetlenül engem bámult takargatva magát a takaróval.
A katona mind végig mellettem volt és utamon át némán követett. A kellő teremhez érve be akartam menni de az ottani őr azt mondta az orvos betiltotta a férfiak jelenlétét odabenn így kénytelen voltam kinn várakozni király létemre.
Hosszúnak tűnt a várakozás azon a sötét folyosón. Nem is tudom kiért aggódtam többet. A gyerekért vagy a feleségemért akinek ordítását és sírását lehetett hallani odabentről úgy, mintha egyenesen a fülem mellett ordibálna.
Hirtelen minden elcsendesült aztán az ajtó kinyílott és az öreg nő elém hozta a síró gyermeket. A kezeimbe véve azt alaposan végignéztem rajta és megcsodáltam a égszínkék szempárt mely rám nézett aztán a szobára pillantottam ahonnét egy hang sem jött ki. Kérdő pillantást vetve az öreg nőre ő megrázta a fejét nem mondva semmit aztán távozott.
A szobába berohanva láttam ahogyan feleségem az ágyon fekszik. Mellkasa fel-le mozgott. Innen tudtam,hogy még él. Gyerekkel kezeimben mellé lépkedtem és szabad kezemmel megérintettem sápadt arcát. Szemei alatt sötét körök díszelegtek. Abban a pillanatban kezdtem felfogni,hogy őt is ugyan olyan könnyen elveszithetem mint bárki mást. Hisz ő is csupán egy törékeny nő aki nem tud ellent mondani a halálnak. 

Folytatás következik...

17 Rész: A reményt hozó levél..

*** 4 Hónap elteltével ***

Már megszoktam,hogy Louis (Yurij) fogja ként éltem a kastélyban. Vagy is csak én vettem ezt fogságnak. Hisz akaratom ellenére lettem a felesége és jövendő gyerekének anyja. Az elején számomra ez maga volt a pokol. De végül..nem is volt olyan rossz számomra az itteni élet. Hisz mivel az ő gyerekét hordtam szívem alatt senki sem mert akár egy sértő tekintetet is dobni irányomba. Na és persze a királynő rangja ami ismét megkönnyítette az életemet itt. Mindenki egy részből tisztelt,más részből pedig gyűlölt. Hisz sok nő a "férjem" figyelmét vesztette el házasságunk után.Ez volt az egyik feltétel. Ahhoz,hogy elvegyen le kellett mondania minden nőről. De a többi feltétel sem volt kíméletes. Senkit sem ölhetett meg szemem láttára, nélkülem nem hagyhatta el a kastélyt, amíg a gyerek meg nem születik addig egy birodalmat sem rohanhat le vagy hódíthat meg. De a legfontosabb..a gyerek nevét én fogom kiválasztani. Bár nagy nehezen de Louis beleegyezett. Cserébe viszont én nem hagyhatom el őt soha, egy szobában kellett aludnom vele, hozzá kellett mennem feleségül. Mivel nem volt hová hazatérnem én is beleegyeztem mindenbe és megtartottuk az esküvőt. Bár már akkor a hasam kezdett láthatóvá válni ami kényelmetlen helyzetbe hozott. Ezért egy szabadabb ruhát kellett felvennem,hogy eltakarhassam hasamat. Nem akartam,hogy a jelen lévő emberek lássák. Bár a többség tudta,hogy a jövendőbeli királynőnek gyermeke lesz a királytól, sokan úgy vélték ez a gyerek nem is tőle van. Hisz az érkezésem előtti kapcsolatunkról már nem tudott senki. 

De viszont most már egy ilyen ruha sem lenne képes eltakarni ezt. Hisz már az utolsó előtti hónapban vagyok..a has egyszerűen óriási lett eme pár hónap alatt. S minél közelebb kerültem a naphoz mikor a gyermeknek kell világra jönnie kirázott a hideg. Ez az első terhességem. Bár láttam a nevelő anyámat mikor a testvérkémet hozta a világra és azután milyen boldog volt..de láttam azt is mekkora fájdalommal jár ez az egész.  
Mind ezen elmélkedve ültem a szobám ablaka mellett álló karószékben az eget kémlelve. Visszaemlékezve gyermekkoromra, a napra mikor rátaláltam a félholt állapotban lévő Eliast és megtudtam ki ő,az első napokra mikor az Éj Birodalom katonája lettem,az első rangomra, barátaimra,szeretteimre,Larion gyűlölettel teli tekintetére,a pokolra mely idején elveszítettem mindenkit aki oly fontos volt nekem,az utóbbi történtekre egészen a ma reggelt megtörtént incidensig. 
Egy úgy mond vendég érkezett a kastélyba,hogy békeszerződést kössön Louissal. A férfi természetesen nem tudta,hogy én a felesége vagyok hisz nem híreszteltük az esküvőnket még az ország lakosai között sem..csak a kastély lakosai tudtak erről ezért nem is csodáltam,hogy nem hallott rólam semmit.A férfi szépen megalázott a reggeli idején egy "szerencsétlen ágyasnak" nevezve engem aki szerencse izét kóstolhatta meg a terhesség miatt. A drága férjecském ezt helyettem is felidegeskedett egyből levágva annak fejét eme szavak után. Cselekedetével megszegte az ígéretet melyet nekem adott még házasságunk előtt ezért nagyon felháborodtam és szó nélkül ott hagyva őt az étkezőben a szobámban zárkóztam be senkinek sem nyitva ajtót. Többször is kopogásokat hallottam de nem is foglalkoztam vele. Szerencsémre senki sem törte be az ajtót és nyugodtan elmélkedhettem mindenen amin csak akartam a magányban és csendben.
A hasamra helyezve kezemet kezdtem el gyengéden simogatni azt egy halk sóhajt eresztve ki ajkaimon. Bár mindig is szerettem volna egy saját családot..de mind ezt egyáltalán nem így képzeltem el. Hisz kényszerből kellett házasságot kötnöm. Az egyetlen ember ezen a világon aki nem tehet semmiről az a még világra sem született baba. Hisz ő nem tehet arról,hogy én voltam ostoba és engedtem vágyaimnak.
Már majdnem bealudtam mikor egy hangos üveg törésének zaja kényszerített arra,hogy felüljek és rémülten nézzek körbe. Egy tenyérnyi nagyságú követ fedeztem fel a szoba padlóján heverni. Amint észhez tértem felkelte és a kődarabhoz siettem. Letérdelve,a kezembe vettem azt, majd megforgatva alaposan megvizsgáltam és észrevettem,hogy egy kicsire összerakott papír darab volt hozzá rögzítve egy vörös szalaggal. Azon pedig a következő szavakat olvashattam el...

- Shadow..

Feltápászkodva a földről egyből az ablakhoz szaladtam de onnan sajnos nem láttam meg senkit. A név nem volt túlzottan ismerős számomra. Talán egyszer volt szerencsém hallani ezt a nevet Elias társaságában. Bár halvány fogalmam sem volt milyen kapcsolatban lehettek egymással. De ha egyszer ő eljuttatta hozzám ezt a levelet amelyben viszont többes számban volt írva minden..ez azt jelenti,hogy ő tudja hol vannak a többiek. Elias a szemem láttán halt meg. De a többiek halálát nem láttam..és még nem is hallottam róluk. Na és persze azok a furcsa hangok s kiáltások az ájulásom előtt..mind ennek kell egy magyarázat. És ez az ember biztosan meg tudja majd nekem adni őket ha találkozunk.
 A papírt melyen ezek a szavak voltak összeszorítottam kezemben majd szívemhez szorítva azt, rohantam ki a szobából. Egy cselédnek aki épp az én ebédemet hozta a szobámhoz sikeresen neki mentem. Minden rá ömlött... Ha most nem ez a szituáció lenne akkor bocsánatot kérek és segítek feltakarítani de most egyáltalán nem ezzel foglalkoztam. Csak meg akartam találni azt, aki ezt a levelet írta meg és juttatta el hozzám.
Több sötét folyosón keresztül rohanva végül a hátsó udvarra kerültem hisz szobámból azt a kilátást láthattam. A halott hátsó udvart ahol még szerencse,hogy legalább a fű létezett. A szoba ablaka alá álltam s próbáltam kiszámolni hol kell állnia egy embernek,hogy be tudjon találni ilyen magasan elhelyezett ablakba. Hisz a második emelet az második emelet. S mivel a kastély fundamentuma is elég magas volt..egy kővel betalálni a földről szinte lehetetlen. Mind eközben természetesen minden kis hangra is odafigyeltem és közben többször is reménnyel teli tekintetemmel körbenéztem. De senkit sem láttam és senkit sem hallottam. 
Amikor rájöttem,hogy újra csak a magány vesz körül térdre rogytam még mindig az ablakot nézve. Egy enyhe mosoly jelent meg az arcomon. A papírt ismét összeszorítva tenyeremében hajtottam le a fejemet még mindig mosolyogva.

- Szóval..mégsem haltatok meg mindannyian..és még mindig emlékeztek rám..remélem..egyszer újra találkozom veletek a közeljövőben.. - Szélesen mosolyogva kémleltem az eget. Hisz most már biztosra tudtam..nem vagyok egyedül..és bár nem vagyunk egymáshoz oly közel..kilométerek..országok választanak el minket egymástól..egyszer újra együtt lehetünk majd..hisz mi mindannyian egy ég alatt járunk..és a sors hamarosan újra összehoz bennünket.

Felállva a földről leporoltam ruhámat és újra a hasamra helyezve kezemet kezdtem el gyengéden simogatni azt hisz a baba újra megmozdult. A papírt összehajtva rejtettem el a ruhám ujjában s elindultam vissza az épületbe.

- Scarlett! 

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK...