Már megszoktam,hogy Louis (Yurij) fogja ként éltem a kastélyban. Vagy is csak én vettem ezt fogságnak. Hisz akaratom ellenére lettem a felesége és jövendő gyerekének anyja. Az elején számomra ez maga volt a pokol. De végül..nem is volt olyan rossz számomra az itteni élet. Hisz mivel az ő gyerekét hordtam szívem alatt senki sem mert akár egy sértő tekintetet is dobni irányomba. Na és persze a királynő rangja ami ismét megkönnyítette az életemet itt. Mindenki egy részből tisztelt,más részből pedig gyűlölt. Hisz sok nő a "férjem" figyelmét vesztette el házasságunk után.Ez volt az egyik feltétel. Ahhoz,hogy elvegyen le kellett mondania minden nőről. De a többi feltétel sem volt kíméletes. Senkit sem ölhetett meg szemem láttára, nélkülem nem hagyhatta el a kastélyt, amíg a gyerek meg nem születik addig egy birodalmat sem rohanhat le vagy hódíthat meg. De a legfontosabb..a gyerek nevét én fogom kiválasztani. Bár nagy nehezen de Louis beleegyezett. Cserébe viszont én nem hagyhatom el őt soha, egy szobában kellett aludnom vele, hozzá kellett mennem feleségül. Mivel nem volt hová hazatérnem én is beleegyeztem mindenbe és megtartottuk az esküvőt. Bár már akkor a hasam kezdett láthatóvá válni ami kényelmetlen helyzetbe hozott. Ezért egy szabadabb ruhát kellett felvennem,hogy eltakarhassam hasamat. Nem akartam,hogy a jelen lévő emberek lássák. Bár a többség tudta,hogy a jövendőbeli királynőnek gyermeke lesz a királytól, sokan úgy vélték ez a gyerek nem is tőle van. Hisz az érkezésem előtti kapcsolatunkról már nem tudott senki.
De viszont most már egy ilyen ruha sem lenne képes eltakarni ezt. Hisz már az utolsó előtti hónapban vagyok..a has egyszerűen óriási lett eme pár hónap alatt. S minél közelebb kerültem a naphoz mikor a gyermeknek kell világra jönnie kirázott a hideg. Ez az első terhességem. Bár láttam a nevelő anyámat mikor a testvérkémet hozta a világra és azután milyen boldog volt..de láttam azt is mekkora fájdalommal jár ez az egész.
Mind ezen elmélkedve ültem a szobám ablaka mellett álló karószékben az eget kémlelve. Visszaemlékezve gyermekkoromra, a napra mikor rátaláltam a félholt állapotban lévő Eliast és megtudtam ki ő,az első napokra mikor az Éj Birodalom katonája lettem,az első rangomra, barátaimra,szeretteimre,Larion gyűlölettel teli tekintetére,a pokolra mely idején elveszítettem mindenkit aki oly fontos volt nekem,az utóbbi történtekre egészen a ma reggelt megtörtént incidensig.
Egy úgy mond vendég érkezett a kastélyba,hogy békeszerződést kössön Louissal. A férfi természetesen nem tudta,hogy én a felesége vagyok hisz nem híreszteltük az esküvőnket még az ország lakosai között sem..csak a kastély lakosai tudtak erről ezért nem is csodáltam,hogy nem hallott rólam semmit.A férfi szépen megalázott a reggeli idején egy "szerencsétlen ágyasnak" nevezve engem aki szerencse izét kóstolhatta meg a terhesség miatt. A drága férjecském ezt helyettem is felidegeskedett egyből levágva annak fejét eme szavak után. Cselekedetével megszegte az ígéretet melyet nekem adott még házasságunk előtt ezért nagyon felháborodtam és szó nélkül ott hagyva őt az étkezőben a szobámban zárkóztam be senkinek sem nyitva ajtót. Többször is kopogásokat hallottam de nem is foglalkoztam vele. Szerencsémre senki sem törte be az ajtót és nyugodtan elmélkedhettem mindenen amin csak akartam a magányban és csendben.
A hasamra helyezve kezemet kezdtem el gyengéden simogatni azt egy halk sóhajt eresztve ki ajkaimon. Bár mindig is szerettem volna egy saját családot..de mind ezt egyáltalán nem így képzeltem el. Hisz kényszerből kellett házasságot kötnöm. Az egyetlen ember ezen a világon aki nem tehet semmiről az a még világra sem született baba. Hisz ő nem tehet arról,hogy én voltam ostoba és engedtem vágyaimnak.
Már majdnem bealudtam mikor egy hangos üveg törésének zaja kényszerített arra,hogy felüljek és rémülten nézzek körbe. Egy tenyérnyi nagyságú követ fedeztem fel a szoba padlóján heverni. Amint észhez tértem felkelte és a kődarabhoz siettem. Letérdelve,a kezembe vettem azt, majd megforgatva alaposan megvizsgáltam és észrevettem,hogy egy kicsire összerakott papír darab volt hozzá rögzítve egy vörös szalaggal. Azon pedig a következő szavakat olvashattam el...
- Shadow..
Feltápászkodva a földről egyből az ablakhoz szaladtam de onnan sajnos nem láttam meg senkit. A név nem volt túlzottan ismerős számomra. Talán egyszer volt szerencsém hallani ezt a nevet Elias társaságában. Bár halvány fogalmam sem volt milyen kapcsolatban lehettek egymással. De ha egyszer ő eljuttatta hozzám ezt a levelet amelyben viszont többes számban volt írva minden..ez azt jelenti,hogy ő tudja hol vannak a többiek. Elias a szemem láttán halt meg. De a többiek halálát nem láttam..és még nem is hallottam róluk. Na és persze azok a furcsa hangok s kiáltások az ájulásom előtt..mind ennek kell egy magyarázat. És ez az ember biztosan meg tudja majd nekem adni őket ha találkozunk.
A papírt melyen ezek a szavak voltak összeszorítottam kezemben majd szívemhez szorítva azt, rohantam ki a szobából. Egy cselédnek aki épp az én ebédemet hozta a szobámhoz sikeresen neki mentem. Minden rá ömlött... Ha most nem ez a szituáció lenne akkor bocsánatot kérek és segítek feltakarítani de most egyáltalán nem ezzel foglalkoztam. Csak meg akartam találni azt, aki ezt a levelet írta meg és juttatta el hozzám.
Több sötét folyosón keresztül rohanva végül a hátsó udvarra kerültem hisz szobámból azt a kilátást láthattam. A halott hátsó udvart ahol még szerencse,hogy legalább a fű létezett. A szoba ablaka alá álltam s próbáltam kiszámolni hol kell állnia egy embernek,hogy be tudjon találni ilyen magasan elhelyezett ablakba. Hisz a második emelet az második emelet. S mivel a kastély fundamentuma is elég magas volt..egy kővel betalálni a földről szinte lehetetlen. Mind eközben természetesen minden kis hangra is odafigyeltem és közben többször is reménnyel teli tekintetemmel körbenéztem. De senkit sem láttam és senkit sem hallottam.
Amikor rájöttem,hogy újra csak a magány vesz körül térdre rogytam még mindig az ablakot nézve. Egy enyhe mosoly jelent meg az arcomon. A papírt ismét összeszorítva tenyeremében hajtottam le a fejemet még mindig mosolyogva.
- Szóval..mégsem haltatok meg mindannyian..és még mindig emlékeztek rám..remélem..egyszer újra találkozom veletek a közeljövőben.. - Szélesen mosolyogva kémleltem az eget. Hisz most már biztosra tudtam..nem vagyok egyedül..és bár nem vagyunk egymáshoz oly közel..kilométerek..országok választanak el minket egymástól..egyszer újra együtt lehetünk majd..hisz mi mindannyian egy ég alatt járunk..és a sors hamarosan újra összehoz bennünket.
Felállva a földről leporoltam ruhámat és újra a hasamra helyezve kezemet kezdtem el gyengéden simogatni azt hisz a baba újra megmozdult. A papírt összehajtva rejtettem el a ruhám ujjában s elindultam vissza az épületbe.
- Scarlett!
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK...
