- Igen? - válaszoltam automatikusan azt sem fogva fel ki szólított meg.
- Minden rendben?
- Hmph?
- A földön ülsz..
- Ohh! - Akartam gyorsan felállni de a has miatt nem sikerült. Lance segítségemre sietett. A ruhám karjából kiesett a papírdarab. Ő azt felvette és ahelyett,hogy visszaadta volna először el is olvasta.
- Nem fog elengedni bárki is jöjjön el érted.
- Nem tudhatod biztosra...
- De igen! Ha valamit magáénak nyilvánít az csak akkor lehet másé ha ő hal meg. Már ha azelőtt nem küld el a tulvilágra.
- Úgy beszélsz erről mintha..
- Volt már ilyen eset. Szeretnéd tudni?
- Nem.
- Régen volt egy lány..
- Azt mondtam nem akarom tudni!
- Akit Louise magáénak akart. Meg is szerezte. A lánynak volt vőlegénye, és az eljött,hogy hazavigye menyasszonyát. Párbajra hívta Louist. A herceg akkor gyenge volt és veszített. De a lányt akkor sem adta vissza a vőlegényének hanem parancsot adott a megölésére. A lányt kivégezték de a holtest mai napig a kastélyban van.
- A kastélyban? Hogyan?
- Hát még is csak figyeltél rám?
- Folytasd!
- Rendben,rendben. Te türelmetlen királynő! Na szóval.. ami után a lányt kivégezték egy babát csináltak belőle.
- Butaság!
- Saját szemeimmel láttam őt Scarlett! Saját szemeimmel.. Szemeiben nem volt egy cseppnyi élet sem. De a test nem rohadt el. Nem tudom mit csináltak vele..de ugyan abban az állapotban van mint amikor még élt. Lehet valami tiltott mágiához folyamodtak.
- Viccelsz..
- Nem. De a legérdekesebb az,hogy hasonlítasz rá. Attól tartok,hogy benned azt a lányt látja.
- Lance! Ez már egyenlő a sértegetéssel. Azt akarod mondani egy hullával hasonlít össze? Ez már nevetséges.
- Igazat mondok! De örültem volna ha nem lenne az. Attól tartok, a gyerek születése után..
- Nem fog belőlem ugyan olyan hulla babát csinálni arra mérge vehetsz!
- Nem mintha hagynám..
- Mondtál valamit?
- Semmit.. Na de ideje bemenned királynő. kezd hűvös lenni. Árthat a babának.
- Hogy mindenkit csak a baba érdekel.. - sóhajtottam aztán tenyeremmel megérintve arcát eltűntem a bejáratnál.
A napok továbbra is úgy folytak akár a víz a patakban. Olyan gyorsan és megállithatatlanul. Lance egyre jobban kezdett azzá az emberré válni aki vigyázott rám vagy épp szidott le ha valami rosszat csináltam. Nem tudom miért,de mindig akkor volt a közelben amikor szükségem volt rá.. és ez boldoggá tett. Éreztem,hogy nem vagyok egyedül. Előtte bárminek lehordhattam férjemet, ő ezt sohasem adta tovább. Nagyon jó viszony volt köztünk. Mikor kettesben voltunk Lance folyton tegezett. De mikor voltak mellettünk mások akkor mindig megadta a tiszteletet és magázott,királynőnek vagy úrnőnek nevezett. Őt nem érdekelte,hogy gyerekem lesz, ő akkor is segített mindenben annak ellenére,hogy volt személyes őrségem és szolgálólányaim is. Lance volt az én lovagom mely megmentett a magánytól és az őrülettől. Főleg akkor amikor Louise megcsalásait kellett elviselnem miközben én egyedül maradtam a hálószobában több éjszakán keresztül. Hiába ígérte a hűséget...csak pár hónapig bírta. Az elején fájt is ez az egész. Elvégre az elején tényleg azt hittem szüksége van rám. Ezért is keresett fel, elhozatott,hogy mindig szeme előtt legyek, a gyerek születését is alig várta. Most pedig amikor már túl veszélyessé vált az együttlét mivel a baba a hasban elég nagy volt már meg is feledkezett rólam. De minél tovább tartózkodtam ebben a palotában annál jobban kezdtem megszokni mind ezt és nem törődni a történtekkel. Ő hűtlen volt hozzám. Én viszont felügyelet nélkül a fürdőbe sem mehettem. A kifogás az volt,hogy a has már túl nagy és egyedül boldogulni már nincs erőm na és persze veszélyes is mind ez s jobb ha nem kockáztatok.
Bár a babát őszintén sajnáltam vére miatt de igazából semmi kedvem sem volt világra hozni ennek a férfinek a gyerekét bármennyire is szerettem hisz egy részt az enyém is volt. Mikor csak rágondoltam arra,hogy a gyermek is ilyen emberré válhat megakadt a torkomon valami. Egyszer meg is próbálkoztam a gyermek megölésével és egyerősebb mérget ittam meg de végül még mielőtt túl késő lett volna én magam gondoltam át mindent és segítséget hívtam. Bár miután ezekre fény derült hosszabb ideig szinte kanálból etettek és kezeimet is megkötötték,ne hogy ismét megpróbálkozzam ezzel.
Pár itt töltött hónap alatt rettenetes honvágyam lett. Haza akartam menni. De ekkor jutott hozzám,hogy már nincs otthonom. Folyton mikor azt hittem megemészt az őrület a levelet vettem elő melyet megkaptam. Szerencsére Lance egy ideig magánál tartotta de nem mutatta meg senkinek és visszaadta nekem. Bár nem sok volt rá írva de erőt adott,hogy talpra álljak. Éreztem nem vagyok egyedül és valamikor elvisznek innen. De mikor? Jó kérdés. Néha azon gondolkodtam,hogy vajon arra várnak,hogy megszülessen a gyerek? Ha igen akkor mit tesznek vele? Megölik? Elviszik velem együtt? De miért nekik ekkora púp a hátukra? Nem tudtam. De már elhatároztam bármi történjék is a gyermek élni fog és bárhol leszek én ő velem jön. Bár reméltem,hogy nem a túlvilág lesz az a hely ahol együtt lehetek majd vele.
Szobámba való sétám idején a folyosó egyik sötétebb részlegében ismét elkaptam Louist egy cselédlánnyal. Bár elsőre nem adtam neki jelentőséget,de amint elkerültem őket és egy másik folyosóba fordultam be könnyező szemekkel rohantam vissza a szobám irányába. A hosszú sötét folyosón melynek végén volt lakosztályom már lassan lépkedtem. Szemeimből ömlöttek a könnyek így nem láttam pontosan azt sem,hogy szobámat elkerültem.
Megéreztem,hogy valaki karon ragad és hátra húz. Arcom egy mellkasba vágódott. Fejem két kéz közzé került és könnyeim le lettek törölve. Ezután már tisztára láttam,hogy Lance áll előttem.
Arcomat még mindig kezeiben tartva emelte meg és hozzám hajolva ajkait enyémekre tapasztotta és egy forró csókban forrtunk össze. Ebben a pillanatban megállt számomra a világ. Végre kellettem valakinek.
Lance egyik keze óvatosan hasamon keresztül derekamra csúszott. Ekkor jutott el hozzám mit csinálok. Kicsit elhajolva tőle szemeibe néztem melyek olyan tekintettel néztek rám,hogy elolvadni és képes lettem volna bennük.
Ezután a fiatal férfi elengedett és térdre ereszkedve előttem lágyan érintette meg kezemet és így szólt:
- Életemet önért adom Scarlett kisasszony! Tudom,hogy nem állna jogomban akár önre is nézni de ellenkezni szívem szavának nem tudok. Louis herceg viselkedése önnel s gyermekével szemben megbocsájthatatlan. Ígérem,erről ami most történt senki sem szerez tudomást. De tudja, ön oldalán állok és gyermekével együtt biztonságban lesznek és egy nap kiszabadítom önöket ebből a pokolból.
Lance,megcsókolva kézfejemet lábra emelkedett,rám pillantott és távozott.
Én ezután szobámba távoztam és ajtómat kulcsra zártam. Arcomat kezeimbe temetve azt sem tudtam mire gondoljak. Eddig azt hittem barátjának tart,de úgy látszik ő sokkalta többnek vette mind ezt mint barátságnak. Nem tudtam most örülnöm kellene e vagy sírnom e pillanatban. Hogy megnyugtassam hevesen verő szívemet
szokásomhoz híven, a karószékbe ültem bele és próbáltam ellazulni de a baba folyton vergődött s nem akart pihenni hagyni. Mintha érezte volna,hogy nem tudok megnyugodni véglegesen és azzal akart boldoggá tenni,hogy rugdosódik. Nappal irtó csendes volt. Nem mocorgott ami miatt néha túlzottan is aggódtam. De este mintha be lett volna zsongva. Folyton rugdosott odabentről. Néha akkora erővel,hogy már fájt is. De legalább az tett boldoggá hisz tudtam a kicsike él és semmi baja.
- Na-na pici. Ne bántsd a mamát..hisz én sokakkal ellentétben nagyon is szeretlek. - simogattam a hasamat óvatosan. - valamikor eljönnek értünk és elvisznek. Ez után nem kellesz folyton azt csinálnunk amit nekünk mondanak. Szabadok leszünk akár csak a szél. Csak várd ki ezt a pillanatot velem együtt kincsem. - továbbra is hasamat simogatva néztem körbe a sötét szobában. Szokás szerint egyedül voltam. - Apád biztosan nagyon jól tölti az idejét nélkülünk. Egyszer ha felnősz jól fejen taposhatnád ezért Morgan. - szólaltam meg ismét mormogva a babához nem várva választ de még is csak kaptam egy gyengébb rúgást amit amolyan "igen"- nek vettem gyermekem részéről és felnevettem emiatt.
A folyosón víz hangzottak a lépések. Egy pillanatra azt hittem ide jön valaki de tévedtem hisz a lépések elhaladtak a szoba mellett meg sem állva. Ismét kicsit bánatosan felsóhajtottam és egyik hajtincsemmel játszadozva folytattam a szoba bámulást hisz jobb elfoglaltságom úgy sem volt míg be nem aludtam.
Viszont pihenésem sem tartott sokáig. Rettentő hasi fájdalom riasztott fel álmomból. Felkiabáltam amilyen hangosan csak bírtam mire katonák akartak berohanni hozzám de a kulcsra zárt ajtó miatt kissé több idejükbe telt. Elvégre első lépésük az ajtó betörése volt. Látván mi történik az egyik orvosért rohant míg a másik mellettem maradt rám vigyázva. A fájdalom egyre tűrhetetlenebbé vált ami miatt a katona mely eddig kezemet fogta már túlzottan nagy pánikba esett férfi létére. Annyi mázlim volt,hogy a személyes szolgáló lánykáim is befutottak már addigra, és köztük voltak már olyanok is akiknek voltak gyerekei. Igy tudták jól,hogy lehet engem nyugttni,hogy meg ne őrüljek ott helyben.
Tudtam,hogy az első szülés a legfájdalmasabb, de hogy ennyire fog fájni még én sem gondoltam. Még egy kard által kapott seb sem ennyire fájdalmas volt számomra mint most ez.
Pár perccel ezután az elsietett katona megérkezett az orvossal mely meghirdette a szülés kezdetét és kikergette a férfiakat a szobából kizárólag a cselédlányokat hagyva odabenn segítségképpen.
Több vizes törülközőt és vízzel teli edényt parancsoltatott maga elé. Egy cseléd lányka mely nagyon emlékeztetett Olíviára mind végig a kezemet fogta biztatva menni fog amiben én nagyon kételkedtem.
- Túl nagy a vér veszteség! Hozzatok még törülközőket gyorsan! - ordította a orvos miközben mindvégig próbálta elállítani a vérzést de hiába. Minden pillanatban gyengébbé váltam ami azzal ért véget,hogy a gyereket sem voltam képes beavatkzás nélkül a világra hozni. Látván mind ezt,az idős nő elkezdte egyenesen kihúzni belőlem a gyermeket még mielőtt mind ketten belehaltunk volna. Rettenetes fájdalommal járt ez az egész.
Mikor a gyereket sikerült kiszedni belőlem a nő elvágta a köldök zsinórt és törölgetni kezdte a gyereket míg az hangosan sírt. A vérzés továbbra sem akart elállni. Lelkileg felkészültem a halálra. Szemeimmel pedig mindvégig a gyermekemet bámultam hisz nem akartam magára hagyni ebben a kegyetlen emberekkel teli piszkos világban.
*Louise szemszög*
Fél napomat ostoba papírmunkával kellett töltenem amely igen sok erőt és idegeket vesz igénybe. Dél után vagy inkább már estefelé is lehetett mikor eldöntöttem,hogy egy meleg fürdés jót tesz az izmoknak. A palotai nagy fürdőbe mentem. Alap volt,hogy több fiatal lány is körül fog venni miután oda érkezek.
Segítettek levetkőzni aztán amint a vízbe kerültem az egyik a vállaimat masszírozta míg a másik a hátamra öntötte a forró vizet. Teljesen elmerültem a jól eső érzésekben.
A hosszú és nyugtató fürdő után egy fekete hajú lányt választva ki egy szabad szobát választottam ki.
Miután kettesben maradtunk megparancsoltam,hogy senki se merje megzavarni nyugalmamat.
Egy ideig meg is voltam magamnak de a hirtelen ajtó dübörgést nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Az ágyon hagyva a lányt morogva az ajtóhoz mentem s kisebb rést nyitva kinéztem mi fene is történik.
- Úgy emlékszem azt mondtam ne merjetek zavarni ma éjjel.. - mondtam idegesen beletúrva a hajamba.
- Bocsásson meg uram de azt hiszem erről tudnia kell! - Mondta a katona lihegve.
- Na és mi olyan fontos,hogy nem várhat reggelig?
- A királynőnél megkezdődött a szülés!
- Mit mondasz?! Ez képtelenség. Az orvosok szerint még nincs itt az idő.
- becsapva az ajtót gyorsan öltözködni kezdtem. Felkapva a nadrágot és cipőt a földről felszedve az ingemet kimentem a szobából nem is törődve a lánnyal aki éppenséggel még mindig az ágyban volt és érthetetlenül engem bámult takargatva magát a takaróval.
A katona mind végig mellettem volt és utamon át némán követett. A kellő teremhez érve be akartam menni de az ottani őr azt mondta az orvos betiltotta a férfiak jelenlétét odabenn így kénytelen voltam kinn várakozni király létemre.
Hosszúnak tűnt a várakozás azon a sötét folyosón. Nem is tudom kiért aggódtam többet. A gyerekért vagy a feleségemért akinek ordítását és sírását lehetett hallani odabentről úgy, mintha egyenesen a fülem mellett ordibálna.
Hirtelen minden elcsendesült aztán az ajtó kinyílott és az öreg nő elém hozta a síró gyermeket. A kezeimbe véve azt alaposan végignéztem rajta és megcsodáltam a égszínkék szempárt mely rám nézett aztán a szobára pillantottam ahonnét egy hang sem jött ki. Kérdő pillantást vetve az öreg nőre ő megrázta a fejét nem mondva semmit aztán távozott.
A szobába berohanva láttam ahogyan feleségem az ágyon fekszik. Mellkasa fel-le mozgott. Innen tudtam,hogy még él. Gyerekkel kezeimben mellé lépkedtem és szabad kezemmel megérintettem sápadt arcát. Szemei alatt sötét körök díszelegtek. Abban a pillanatban kezdtem felfogni,hogy őt is ugyan olyan könnyen elveszithetem mint bárki mást. Hisz ő is csupán egy törékeny nő aki nem tud ellent mondani a halálnak.
Folytatás következik...
