Az egy hét amelyet a készülődésre kaptam mint egy szem pillantás, oly gyorsan telt el. Apám egyszer sem kérdezett utána hogyan haladok, mik a terveim, hogyan akarok mindent és mindenkit eligazítani, elvégre eléggé nagy létszámú sereget terveztem magammal vinni a háborúba amelyet üzenni sem voltunk méltóak mint álltalában királysághoz méltó volt. Ám mi viszont kaptunk nem is egy üzenetet arról,hogy a területek melyek hóditásra fognak kerülni, hajlandóak megadni magukat háborúk és felesleges pusztítás, vérontás nélkül és még feltételeket sem emeltek nekünk. Ám Elias király még csak olvasni sem volt hajlandó a keserves sirásokkal teli leveleket és gyakran elégette azokat. Csak pár lett elolvasva. S azok is teljes unalomból.
A családi király kard melyet apám adott nekem azokkal a szavakkal, hogy még nem veszített csatát ez a kard, teljesen megölték bennem a harci szellemet mely talán alapból sem volt annyira erős. De viszont nem engedhettem meg magamnak a hátráltatást vagy épp a megadást, kegyelmet. Liliana élete talán az én viselkedésemtől függhetett amit viszont nem kockáztathattam meg. Igy hát kicsi kutya módra hallgattam gazdám parancsait és szótlanul teljesitettem azokat.
Éjszaka kellős közepe volt amikor is arra ébredtem, hogy valami mintha elsurrant volna mellettem amire kardot rántottam. Ám nem volt szobámban semmi és senki aki álmomat megzavarhatta. Teljes sötétség. Csak az ablakon keresztül betörő aprócska hold sugarak voltak azok amik akár egy cseppet is bár, de bevilágitották a szobát. Körbenéztem újra és újra. Belehallgattam a sötétbe. Semmi. De akkor mitől ébredtem fel? Valami biztos el kellett suhanjon mellettem. Csak úgy felébredni sohasem szoktam. Ám bármeddig is voltam fenn, nem történt semmi. így ujra lefeküdtem aludni, mivel hajnalban már kelés volt.
Reggeli ébredésem ajtóba való dübörgéssel kezdődött. Egy sor katona tört befelé. Hogy honnan tudtam ki volt? Könnyű megválaszolni. Ordított is mellette. Magamra dobva egy köntöst siettem az ajtóhoz. Álmos fejjel és maximálisan összeborzolt hajjal nyitottam ajtót és dőltem neki az ajtó keretnek. A katona először csupán meghajolt, s csak azután kezdett bele beszédébe. Mintha csak az időmet húzta volna.
- Hercegem! Fontos híreim vannak. Sagrand seregei felsorakoztak az északi határoknál és maguk mellé hívták az Asinis birodalom ( Vér birodalom) seregeit is. Az ellenség seregének száma körülbelül 45 000 főt számlál. Több kémünket már megölték. Alig élték túl hárman akik visszatértek és elmondták nekünk ezeket.
- Hmm... érdekes. Próbálják megelőzni a bajt és még erős szövetségeseket is összeszedtek maguk mellé ezzel azt gondolva megijedünk. Értem. Mond csak..hogy is hivnak téged?
- Hanz hercegem.
- Nos..köszönöm az információt Hanz. Most elmehetsz.
- Igen is hercegem!
Amint a sor katona elment, én is ajtót zártam és hajamba túrtam. Gondoltam ilyen fajta végkimenetele. De nem voltam biztos abban, hogy lesz annyi pénzük, vagy épp merszük, hogy segitséghez forduljanak ekkora erővel rendelkező birodalomhoz mint az Asinis. Mit igérhettek nekik? fejem nem tudta felfogni. Ám már nem is volt időm gondolkodi. Készülődni kezdtem.
Maximálisan igyekeztem hanyagolni a nehéz felszerelést. Igy hát hanyagoltam az acélból készült sisakot, csizmát, kesztyüt, páncélt. És csak a láncokból font inget vettem fel mit védő eszközt, övet amelykre rácsatoltam a kardot, illetve bőr mellényt és a kesztyű is inkább bőr volt ami könyebbé és kényelmesebbé tette mozgasomat. Kb ennyi volt a harci felszerelésem. S bár sokan nem értettek egyet ezzel, mégsem mertek beleszólni dolgaimba. Elvégre még is csak herceg voltam.
Teljesen mindent már magamra öltve indultam ki lakosztályomból. De az ajtóban egy kellemes meglepetés ért. Ragna visszatért. Nem átlagos volt az üdvözlet. Először minden tiszteletet megadott nekem, majd mint apa a fiát, úgy ölelt meg engem. Én pedig visszaöleltem. Elvégre őt sem láttam az utóbbi két évben minimum. Apám elküldte valahová. De, hogy hová azt nem tudtam. Ám kérdezgetni sem volt igazán időm.
- Apád már vár Morgan. Jobb ha nem váratod meg.
- Vár? Még is minek? Azt hittem már mindent elmondott nekem amit akart volna még a multkori találkozásunkkor amikor a parancsot is kiadta.
- Változott a helyzet s ezt te is jól tudod.
- Az is igaz...
Nem sok szót váltottunk mig mentünk a trón terem felé. Mindenki valószinüleg a saját kis világában volt most elzárva és saját gondjaival foglalkozott.
Érkezésünk nem volt behirdetve. Csak lazán bemenve még csak a tiszteletet sem érkeztük megadni,hogy a király már beszélni is kezdett.
- Rettenetesen sokat kell rátok várni. Azt hittem már itt rothadok el a trónon.
- Nem vagy te még ennyire öreg, hogy elrohadj Elias.
- Nem emlékszem,hogy engedtem volna a tegezést Ragna. De ám legyen. Ez alkalommal elengedem nekedezt a bünt. Elvégre most jó kedvemben vagyok.
- És mi tett téged ennyire boldoggá?
- Ha elmondom nem csak én fogok vigyorogni.
- Már kiváncsi lettem. Nos. Akkor mond.
- Valószinüleg Scarlett életben van és ő irányitja a Asinis oldaláról érdező sereget.
- MI?
- Egyike a három kém közzül azt mondta,hogy egy nő vezette azokat. És a nőnek fekete haja volt, sápadt bőre és kék szeme amelyeket néha igyekezett elrejteni. Talán rejtegeti magát hisz sokan azt hiszik halott. Elvégre királynő volt aki meghalt. Minden bizonnyal pedig te is emlékszel arra, hogy hogyan is nézett ki.
- Ki az a Scarlett?
Tettem fel első kérdésemet amikor is mind kettőjük arckifejezéseit megláttam. Ki az a nő akiről ennyit beszélnek? Miért ennyire fontos személy? Emiatt hivatta vissza Ragna mestert is? Furcsa volt a helyzet. Illetve mi az, hogy királynő aki rejtegeti magát mert egykor már meghalt? Nagyon furcsán állitották elő ezt a képet. Én pedig mint személy aki nem ismeri, egyáltlán nem érthette miről van szó.
- Az egyetlen amit most tudnod kell fiam ez az,hogy ha meglátod ezt a nőt, őt nem ölheted meg. El kell fognod és elém kell hoznod élve. S ha lehetséges akkor sértetlenül. Fontos személy és nagy szerepet fog kapni a jövőben. Remélem érted a szavaim lényegét és hallod amit mondok.
- Igen apám...de viszont akkor had emlitsek valamit. Te is azt mondtad, hogy meghallottad szavaimat. Vajon igazat mondtál e?
- Ideje indulnotok.
- Ch...
Ekkor ujra hátat forditottam apámnak és kivonultam. Elvégre ismét csalódtam és nem kartam látni azt aki ismét átvert. S nem s sejtettem,hogy tévedtem amikor még csak el sem búcsúztam tőle kimozdulásom előtt.
Utam lovardába vezetett, ahol a harci lovam már teljes készen létben várt rám. Felszálltam rá, majd ki is vágtattam. A fejemet teljesen szellőssé akartam tenni. S talán sikerült is. A sereg élére álltam majd végig néztem azokon akik velem szemben álltak. Voltak olyanok akik már most vágytak egy jó csatára, illetve voltak azok is aki szemeiben tükröződött a félelem. Valószinüleg újjoncok lehettek. Mint herceg, mondanom kellett valamit. Ám nem tudtam mit mondhatnék. Elvégre nekem sem volt konkrét okom arra, hogy elmenjek, vagy éppenséggel vágyjak hazatérni élve és sértetlenül. Egy pillanatra lehajtottam fejemet majd mély levegőt vettem. Azután pedig lassan engedtem ki azt. Vajon kellett ez nekem? ez volt az egyetlen ami a fejemben volt abban a pillanatban. Ám kizökkentett ebből a szürkeségből egy dolog. Valami megérintette a bal karomat. Ekkor automatikusan lenéztem és megláttam őt. Lilianat. Azt hittem szemem káprázik de nem. Tényleg ő volt az. A húgom amelyért éveken keresztül imákat mondtam éjszakákon át. Visszatért. Ekkor egy gyors mozdulattla lovam hátárol leugorva kaptam karjaimba a lányt. Csak mosolygott. Továbbra sem tudott beszélni. De egy tekintete is már túl sok mindent elmondott. Nyakamat karolta át és úgy ölelgetett boldog mosollyal arcán. Én is boldog voltam. Illetve egy új célom vagy talán az egykori régi is de ismét életkedvet kaptam és tudtam, létre kell hoznom egy helyet ahol Lili élhet még mind azok ellenére is, hogy nem képes beszélni.
Nem akartam elmenni, elengedni...de mennem kellett. Nem akartam apámat fedühiteni, hogy ismét elvegye tőlem. Talán túl sem élem ha ismét elveszitem. Egy utolsó, búcsú ölelést loptam tőle majd homlokára lehelve egy puszit ismét lovamra szálltam, Liliana pedig egy katona kiséretében hátrált biztonságos távolsára. Majd eszébe jutott valami és ismét hozzám rohant s kezét nyujtotta felém. Lenéztem rá. Majd értve mit akar lenyujottam neki a karomat. Egy zsebkendő szerüséget kötött csuklómra. Ez pedig csak is egyet jelentett. Amint elfogadtam, igéretet adtam a visszatérésre.
Hála jeléül bólinottam, majd a húgom ismét hátráltatott, majd végkép a kastély vastag falai mögött tünt el. Én pedig a sereg felé fordítottam tekintetemet. S már tudtam mit is kellene mondanom.
- Érzem sokatok félelmét és hazavágyát. Én is ezt érzem. Tudom milyen is az, ha olyas valakit kell magad mögött hagynod akit nem akarsz. Teljesen egyet tudok érezni veletek jelen pillanatban. De nektek, katonáknak is tudnotok kell, hogy ha most mindanyiótok hazamegy, akkor holnap talán nem MI leszünk azok akik nem térnek haza, hanem KEDVESEINK lesznek azok akik nem ébrednek fel, nem fogják látni a következő napot, nem fognak megérinteni többé enneteket ezzel nektek is új erőket adva. Illetve GYEREKEINK fogják átélni azt a poklot amelyet soha nem akartunk szánni nekik. Rabszogákká válhatnak, asszonyaink pedig mások ágyait fogják melengetni. Ezt akarjuk mi? Hát kétlem. Igy hát emeljük fel kardjainkat, íjainkat és lándzsáinkat. Harcoljunk azokért akik lelkünkhöz állnak közel és arra buzdítják szivünket, hogy dobogjon és lángoljon. Adjuk meg nekik az esélyt a jövőre kockára téve ezzel mivoltunkat! Én pedig, mint eme birodalom hercege veletek együtt fogok harcolni mig az utolsó ellenség el nem hull fegyvereink álltal és haza nem hozok mindenkit aki ma innét elindul. Ám ha valaki itthon akar maradni...megadom nektek a kegyet. Az ellenfél erős, ezt titkolni nem áll szándékomban. Igy nem kényszerithetek arra senkit, hogy meghaljon odakinn. Igy aki akar, az most elmehet. Akik pedig velem akarnak tovább menni és harcolni, akkor azok utánam!
Ezen beszédem után megragadtam a nyerget és elindultam. A lovagok egytől-egyig utánam indultak, a gyalogosság pedig szintén lassabb tempóban de mindenki utánam indult meg. Egy katona sem maradt helyén. Senki sem ment haza. Minden bizonnyal szavaim mindenki szivét elérték. S talán életemben másodszor, de nyugodalmat és elégedettséget éreztem lelkemben. Elvégre utánam mentek tudván nem biztos, hogy mindannyian hazatérhetnek majd a vérző csatábol amely ránk várt a közel jövőben.
Három napig és két éjszakáig haladt a sereg a határig szinte meg sem állva, álvásról pedig végképp szó sem volt. Tábort csak harmadik éjszakára vertünk. A sereg fáradt volt, de elégedett. Elvégre ilyen rövid időn belül ekkora távolságot még nem tett meg talán egy sereg sem a birodalom történelmében. Elvégre több mint 500 km kellett megtenni. Ami egy jól edzett embernek is szinte lehetetlen. Főleg nehéz páncélzatban, felszerelésekkel, élelmiszerrel, fegyverrel stb.
Az éjszaka minden katona minél hamarabb sátrat akart verni és pihenni. Ám páran inkább pihenés szót kissé máshogyan értennék mint aludni és erőt meríteni. Igy a sereg két táborra oszlott. Azokra akik aludni mentek és azokra akik lelkizni és inni akarnak. Én az elején inkább az alvók táborát akartam képviselni, ám egy kettőre átbeszéltek és inkább a party csapat képviselője lettem. Na meg az emberek töbsége még jobban inspirált lett maradni mint inkább még is csak menni.
Természetesen a bor volt a fő ital. Több tábortüzűz volt rakva, s mindegyiknél legalább egy kortyot de innom kellett volna de mivel alig voltam 15 éves, igy hanyagolni próbáltam az ivászatot és csak tettettem magam, hogy fogyasztok velük együtt az egészségükre. S bár voltak olyanok akik tudták titkomat, de sosem hangoztatták. Ami viszont jól esett az embreimtől. Elvégre tiszteletben tartották döntéseimet.
A lazuló ivászatot lezártam körülbelül éjfél után egy kicsivel. Elvégre ki tudja mennyi időnk marad még pihenni. Az őrség leváltotta magát majd elmentünk mindenki nyugovóra.
...
Már másfél hónap telt el attól a naptól, hogy elindultunk otthonról és mindanyian a csatateret kezdtük tekinteni mint második otthonunkat. Ezen idő alatt bár voltak kisebb csaták, de komolyabb összecsapásokra aho több ember is eleshetett volna még nem volt. Csak egy olyan harc volt, amely során több mint 10 ember vesztette el életét. A többi során 1-2 embert vesztettünk és csak sérültek sorai bővültek. De azok a sérülések sem voltak valami oly komolyak és életveszélyesek. Hozzám közelebb álló emberek amelyek neveit tudtam, viszont végkép nem sérültek meg.
Egy tipikus reggelen ismét problémamentesen ébredtem sátramban. kardomat ismét magamra kötöttem, majd kiballagtam. Ekkor egyik katonám amely egyben segédem is lett az utólsó egy évben Ezekiel mellém lépdelt majd megütögette a vállamat. A fiú három évvel volt idősebb nállam, az az nem rég töltötte be a 18-adik életévét. De még is egy ranguakként tekintettünk egymásra. Elvégre ő is herceg volt, csupán egy kisebb királyságbol mely a mi birodalmunk fennhatósága alatt volt.
- Reggelt Morgan.
- Neked is Ezekiel. Hallani valamit az ellenséges tábor felől? Vagy még mindig a síri csendet játszák?
- Még mindig semmi. S ez egyre jobban aggaszt. Biztosan terveznek valamit. Tudod Morgan...talán most megismétlem magam de mondom neked, egy nap arra fogunk ébredni, hogy körbevettek minket. Halld már meg amit mondok végre! Zárjuk el a szorost. Ha átjutnak a hegyeknél, nekünk végünk van. Nem lesz menekvés. S a 20 000 ember amely mögöttünk áll, nem fog megmenekülni. Mind oda fog veszni...
- Ezekiel... ezt már egyszer megbeszéltük. Nem áll szándékomban szétválasztani a sereget több csoportra. Ez még nagyobb veszéllyel járulhat.
- Értem én,hogy te vagy a nagy főnök! De néha hallgathatnál azokra akik már legalább háborúztak! Én már kerültem ilyen helyzetbe, igy vesztettem el apámat és testvéremet. Épp ilyen hiba miatt amelyet most te akarsz elkövetni bukott el a Ballwei ház és én semmi nélkül maradtam. Ne kövesd el ugyan azt a hibát Morgan..könyörgöm...
- Ezekiel...
Felsóhajtottam. Elvégre már jól ismertem ezt a történetet. De még is megvolt bennem a félelem. Elvégre ha nem megyek bele, veszíthetek, de ha belemegyek, akkor szintén megvan a veszélye annak, hogy kisebb csapatokként fognak szétverni. Ám minél tovább hallgattam Ezekielt, annál tovább bizonyosodtam el afelől, hogy talán még is jobb ha elzárjuk a szorost.
Igy hát végül beleadtam a derekamat.
- Ám legyen. De te vezeted a csapatot Ezekiel. Másra ezt nem bizhatom.
- Örülök, hogy meghallottál hercegem.
- Ne nevezz igy. Furcsán érzem magam.
Erre Ezekiel csak bólintott majd elégedetten fütyörészve elballagott tovább adni a hírt a katonáknak. Estére pedig már a csapatok szét is lettek osztva és el is indult a rész amelynek el kellett menni a fő táborból.
Pár napon belül pedig érkeztek is az első hírek. Több kém is el lett kapva. S köztük egy nő is jelen volt. Ám semmi hir nem volt, hogy hogy néz ki vagy mennyi idős. Én személyesen érkeztem a helyszinre egy napon belül, hogy láthassam ki az a híres kém amelyet ennyi titok lengi körül. Ám kissé csalódtam, hisz nem fekete haj várt rám, hanem szőke. Ami egyenlő volt azzal,hogy nem a Hires Scarlett került kezeimbe hanem valaki más. De ez végül akkor sem változtatott a lényegen. Tudni akartam ki ő és miért került az ellenség seregének sorai közzé. Magam elé akartam hozatni, ám végül átgondoltam magam és abba a sátorba mentem ahol őt tartották fogva. Ezekiel volt mellette s próbálta kikérdezni. De ahogyan láttam semmi hatása nem volt szavainak. Ám láttam egy valamit. Ar arcán voltak kisebb sebek és foltok. Szóval arcon ütötték. S nem is egyszer.
- Ezekiel...innét átveszem. Elmehetsz pihenni.
- Morgan..
- Mehetsz.
- Oké. Értettem.
S ezzel távozott is. Amiután kettesben maradtam a kémmel pedig ellazultam. Nyujtózkodtam, ásítottam, még a kardomat is félre raktam.
- Na akkor mesélj. Hogy hivnak?
- ...
- Naaa? hallgatni fogsz? szomorú. Na de akkor kezdem én. Morgan vagyok, Éj birodalom hercege, 15 éves vagyok és kedvenc elfoglaltságom az íjászat. Most pedig te jösz.
- ...
- Szégyenkezel beszélni? Nem értem miért. Én nem harapok. Tudni akarok mindent,hogy aztán segitsek neked. Hogyan kerültél hozzájuk? Mi okból? Zsaroltak? Vagy annyit fizettek, hogy képtelen voltál nemet mondani? Ha pénzől van szó tudok adni többet. Csak beszélj.
-Hagyj már békén.
- OU! Végre beszélsz! Akkor esetleg a nevedet is végre elmondod?
- Pf.
- Ha megmondod akkor elhallgatok.
- Honnan tudjam ,hogy nem hazudsz?
- Becs szavam kisasszony!
- Uf ... ... ... Eleonora.
- Szép név. Illik hozzád.
- Azt mondtad befogod. Tartsd aszavad.
Erre már csak bólinottam. Elvégre talán ha az ő szabályai szerint játszom, amelyek valójában álltalam voltak megirva, akkor többet is megtudok idővel. Igy hát magára is hagytam, ő pedig csak tekintetével követett aznap.
Egy hét telt el kb Eleonora fogva tartása óta. S minél tovább beszélgettem vele, annál többet kezdett mesélni. Elmondta, hogy van 5 testvére, szülei és nagyszülei. Elmesélte miért lépett be a seregbe. Ahogyan kiderült, a családja eléggé nagy pénz adósságba került és a család 3 legidősebb gyerekét elvitték a seregbe. Az apja egyik lába hiányzott, nagyapja pedig már öregség miatt megvakult, igy azokat besorozni nem tudták. A három idősebbik közzé pedig bekerült ő. Hiába volt lány. Az elején cselédként tartották a kastélyban, de a konyhán észrevették,hogy túlzottan is ügyes a kések használatában igy inkább katonának sorolták pont ugy mint fiú testvéreit. Sazóta pedig elengedték minden adósságát a családnak. De a testvérek úgy döntöttek,hogy tovább maradnak a seregben és pénzért szollgálnak. Kikérdeztem mennyit tud Scarlett nevű nőről. Ahogy kideritettem magmnak, ő volt a jelenlegi Louise király első és egyetlen felesége. De a királynő belehalt a szülésbe amikor megszületett a szintén halott gyermeke. Hogy ki született, fiú vagy lány, azt sem tudni. Teljes titokban tartották az egészet mind a mai napig. S azt is, hol temették el a királynőt melynek helye mai napig üres. Elvégre a király képtelen mást megszeretni pont ugy mint első feleségét. Illetve kiadott még egy információt. Igaz volt,hogy a seregben volt még pár nő Eleonorán kivül. De viszont egyikőjüket sem ismeri és mind rejtegeti az arcát. De egyikőjük állítólag magasabb rangban áll a többitől. Csak,hogy miért azt viszont szintén nem tudta. Szavai pedig eléggé megbizhatóaknak tüntek. Habár alapból is csak saját magamnak akartam ezeket megtudni. Nem állt szándékomban tovább adni legalább egy szót is. Na meg Eleonora egyre jobban kezdett bízni bennem ami boldoggá tett. Nagyon hasonlított Lilire. Annyi különbséggel,hogy ő tudott beszélni...Liliana pedig nem. De nekem még a néma testvérem sem volt akadály. Ha megkérte volna, elé adom a világot.
Egy újabb nap vette kezdetét, és ezzel egyben egy új hónap. Már lassan három hónapja voltam oda a háborúba. Apámtól pedig ezen idő alatt alig kaptam két levelet. Lilianatól pedig hetente jött egy vagy kettő egyszerre. Ő írta őket. Ismertem az írását. Továbbiakban is a kastélyban élt és Ragna lett a személyes testőre. Már nagyon várt haza. S én is vágytam. De még nem jött meg az idő. Még várni kellett a hazatérésemmel.
Amint a húgom utolsó levelére is választ adtam s elküldtem egy posta sólyommal, Ezekiel rohant be mondván, hogy az ellenséges tábor megmozdult. Erre minden katonánkat felállíotottuk és kivittük egy nyilt térre ahol az ellenség el kellett haladjon. Más út már nem volt. S be is vártuk őket. Egy hatalmas sereg érkezett be amitől a csapat szellem szinte lehalt a mi oldalunkról. Rengetegen voltak. Többen mint gondoltuk. Talán 60 000 is lehetett a létszám. Mi alig voltunk 20 000. S már csak azt várta el valószinüleg az ellenség, hogy megfutamodunk. De nem engedtem meg ezt. Sőtt...kijátszodtam azokat. Eleonora elmondott egy s mást, így nem lett nehéz dolgom. Nem ők vettek minket körbe hanem mi őket. Posta sólyomokkal behívtam a szomszéd királyságokat a segítségre. Többen is jelentkeztek. Mellé véve még azok is akiket le kellett rohanni majd a jövőben ha nem adják meg magukat apámnak önkéntesen, mivel Asinis birodalom szövetségesei voltak akik az Éj birodalom legnagyobb ellenségei. De mivel hozzánk közelebb voltak a határaik, logikusabbnak tartották ha oldalt váltanak. S bár apám nem biztos,hogy boldog lenne ha megtudná, de majd kimagyarázom magam valahogy. Elvégre ha megszerzem akit akar élve s elé vitetem, akkor már alapól nem én leszek figyelmének középpontjában.
A csata eléggé gyorsan elkezdődött miután a fő ellenség el lett keritve. Minden oldalról támadások érték, igy menekülni sem igazán tudott. Illetve egy oldalról hegyek vették körül, így ha el is futnak, ott haláloznak el mind egytől egyig.
Pár óra és a következő kép állt előttem: Rengeteg vér, mindenütt végtagok hiányában szenvedő katonák vagy épp hollttestek. Nyüszögések, ordítások a fájdalomtól. Kivégzések amelyeknek be kell következnie, hisz foglyokat nem ejthetek. Lándzsákra szúrt fejek és testek. Szinte ketté vágott holtestek. Egy szóval nem egy gyenge idegrendszeres embernek való kép tárult elém.
Ám sikerült elérnem még egy dolgot. Minden nőt az ellenséges táborból elkaptunk majd a táborba vitettünk. Eleonora is akkor rohant ki hozzám amikor meghallotta a hangokat. Majd sokkoltan figyelte a történteket.
Minden nő amelyen maszk, arc fedő, sisak, bámi volt ami arcát rejtette lekerült. Aki szőke vagy barna hajszinnel rendelkezett hejben le lett fejezve. Csupán két fekete hajú nő maradt életben. Ekkor pedig már Eleonora könyörögni kezdett az életükért. Ám nem terveztem kimélni. De nem is tudtam ki kicsoda. Beszélni pedig nem voltak hajlandóak.
- Eleonora... ismered őket?
- Már mondtam,hogy nem ismerem őket.
- Hazudsz. Rajtad látom. De ha nem beszélsz akkor egyikőjük sem menekül meg.
- Tényleg... nem tudom...
Ekkor mérges lettem és a nyakánál megragadva eresztettem térdre Eleonorát, majd kardot rántottam és torkához szegeztem. Ekkor viszont egyike a foglyoknak megmoccant amire felfigyeltem.
- Te...
-Mond ki vagy..vagy meghal.
- Ne bántsd a gyereket...
- Monda neved...
- Nem tudod milyen szemétnek szolgálsz gyermek...Elias nem az akinek tünik..
- Ismerem az apámat. S tudom, hogy benne semmi szent. De Liliana életéért cserébe...megölök bárkit aki az utjába áll...
- Te is valakiért élsz...én is igy tettem sok éven át. Ne bántsd Elit...Hagyd őt...Elmondok mindent amit tudni akarsz..
- Nos... akkor kezdjük az elejével. Mi a neved és ki vagy?
- A nevem Scarlett... én vagyok a Vér birodalom egykori királynője. De már 15 éve halott vagyok.
- Szóval te vagy az a hires Scarlett. Remek. Ezennel a háborút lezárjuk. Ezekiel! Szedd a katonákat. Haza megyünk.
- Igen is Morgan herceg!
- Várj! Morgan? Ki adta neked ezt a nevet?
- Nem lényeges.
Ezután többé nem reagáltam semmire. Sem szavaira, sem kiáltásaira. Elfordultam és elmentem. Ám Eleonorát magammal vittem bármennyire is nem akart volna. Úgy döntöttem,hogy Lili mellé teszem és neki fog szolgálni mint hercegnő freilinája. Megbízhatónak tünt, igy kegyelmet kapott ilyen formában. Aki pedig a húgomat veszi körül, az apámat sosem érdekelte. Igy nem is fog majd kérdezősködni iránta.
Az incidens után pedig egy héten belül sikeresen hazatértünk. Liliana nem rohant elénk. De tudtam hol lehet. Ám előbb a királyhoz kellett mennem. Elé vezettem akik kívánni látott, majd kitessékeltek ami nekem csak öröm lett bár másrészt pedig fura. Reméltem higy legalább beleavatnak majd ki ő és miért kellett ennyire, de hát ha nem akkor nem. Ragna majd úgy is elmondja ha apám nem. Lili most fontosabb volt számomra bárminél a világon. Egyből a kastélyon túli erdő szélére siettem. Elvégre leveleiben mindig azt a helyet említette nekem. S tényleg ott volt és egy könyvet olvasott. De volt nála egy nagyító szerüség amelyet eddig nem láttam. S egy ideig csak figyelni akartam őt a távolból. Ez volt az egyetlen kivánságom.
