Már több nap telt el Elias kivégzése..és az én fogságba kerülésem óta. Bár Larion azt sorolta,hogy ez nem fogság..számomra ez egy igazi börtön volt. Hiába kaptam meg mindent amit szerettem volna...vagy azt amit nem is kértem. Szabadságot nem adtak nekem. A szobát melyben kulcsra zárva éldegéltem napjaimat többször s kinyílott..de kimenni onnan már jogomban sem volt. Ha pedig még is,akkor több katona és szolgalány kíséretében tehettem meg ezt. És így napról napra.
Már esteledett amikor újra felébredtem. Az ablakhoz sétáltam és kipillantottam. A nap, melynek fénye legalább valami értelmet adott életemnek lassan enyhült és vörössé festett mindent körbe. Ilyenkor éreztem magamat a világ legösszetörtebb emberének. De nem tudtam miért. Hisz..Elias halott..és többé nem lesz teránia az Éj birodalomban...Erre vágytam..Hisz pont erre a pillanatra vártam oly sok éven át..hogy családom újra békében élhet majd szülőföldjén..de akkor..még is miért fáj ennyire a hiánya? miért remeg a lelkem és a testem mindig amikor ő jut eszembe? miért sírtam mindig mikor eszembe jutott? hány ennyire hozzá szoktam volna a pár év szolgálás alatt? nem tudom. Több percen belül is a lemenő napban gyönyörködtem.Addig,amíg teljesen nem rejtőzött el a helyek mögött. Ekkor jött fel hozzám,hogy talán soha nem fogok szabadság szárnyával szállni a magasban. Az ágyhoz indultam. De aztán hirtelen és egyben furcsa szúró fájdalmat kezdtem érezni hasamban. Nekitámaszkodtam a szék hátának,hogy ne essek a földre. A fájdalom egyre erősebbé vált. Már szinte kiáltottam a fájdalomtól. Szemeimet összehunytam és fogaimmal alsó ajkamra haraptam rá,hogy visszafogjam az ordítást.Ekkor rohant be a szobába két katona mely minden bizonnyal az ajtómnál őrködött. Segítettek az ágyhoz jutni és lefektettek. Az egyik mellettem maradt és vizet próbált megitatni velem míg a másik orvosért rohant. Pár hosszú és végtelennek tűnő percbe telt míg a másik egy orvos társaságában tért vissza a szobámba. És lassan kezdtem azt hinni,hogy itt a vég hisz ilyen fájdalmakat még nem éreztem eddig. Még akkor sem mikor megsebesítettek.
A férfi valami folyadékot öntött a vízbe és szinte kényszerből de lenyelette velem. Ekkor kezdtem érezni,hogy testem nehézzé válik..még két-három perc elteltével pedig akaratlanul is elaludtam. Furcsa álmom volt. Egy fiatal talán tizennyolc - húsz évesnek tűnő fiú megkoronázásán vettem részt. Bal oldalt álltam. Azon az oldalon ahol általában a király rokonsága szokott elhelyezkedni. Jobb oldalt..velem szemben pedig számomra ismeretlen emberek. A fiúcska köszöntő beszédet mondott,aztán fejére húzták a ragyogó koronát miután az a háta mögötti trónhoz lépett és beleült. Megismertem a trónt. Az Éj birodalom tulajdona volt. Ekkor eszméltem rá,hogy az álmomban egy új uralkodót láttam. Az új király az irányomba fordította fejét aztán elmosolyodva felém nyújtotta kezét. Egyetlen egy szót ejtettek ki ajkai. De akkor még nem értettem mekkora értéknek számított és számítani fog a jövőmben az az egyetlen egy szó. Válaszul szintén felé nyújtotta kezemet. Bár álom volt..de éreztem érintésének melegét. Olyan valós volt...és ismerős..S ekkor felébredtem. Körbenéztem a szobában és kicsit nehézkesen felültem. Rajtam kívül csak Larion volt idebenn. Ő az ablak mellett állt és kifelé nézett. Keze háta mögött volt összekulcsolva. Mikor meghallotta a mocorgást az ágyban sápadt de egyben mérges tekintettel pillantott rám csak félig fordulva be.
-Hogy
tehetted ezt? - szakította félbe a csendet mérges hangja.
- Hmm? - bámultam rá értetlenül..hisz most tényleg halvány fogalmam sem volt arról,hogy mit is akar most mondani ezzel.
- Ne játszd a bambát Scarlett! - A herceg mérgesen lépkedett felém majd pedig csuklón rántva engem minden erejéből kiráncigált az ágyból. Ettől én a földre estem elég erősen beütve magamat. Arcom a padlóval találkozott. Kezeimmel megemelve magamat próbáltam felülni. Hajam eltakarta értelmetlenségtől elsápadt arcomat.
- Mit csinálsz? megőrültél?
- Én
vigyáztam rád..még megérinteni sem mertelek..
- ....
- Azt
hittem nem vagy olyan mint a többiek..de úgy látszik nagyot tévedtem..
-
Nem értelek! Mi rosszat tettem?
- Még is
hány férfivel feküdtél le amíg ki tudja merre jártál?
-
T...tessék? - emelkedtem fel végül a földről és akkora szemekkel néztem rá mint eddig soha.
- Jól
hallottad! Hány boldog szerencsés volt már életedben?
- ... - Nem bírtam tovább elviselni számomra goromba szavait. Kezet akartam emelni rá de még mielőtt tenyerem arcát érintette volna ő elkapta azt és kicsavarta.
- És az
egyiktől még gyereket is vársz..
- Hogy..mi? - Érthetetlenségem az egekbe szökött.
-
Jaaaaa..hogy nem tudtad..szegény picikém..hát igen..annyiszor félreléptél életedben,hogy
hamarosan anyuka leszel..- Ez után Larion a földhöz nyomott és magamra hagyott.
Én pedig a földön maradva sokkos állapotban bámultam magam elé.
/De
hisz..eddig csak..Yurijjal volt kapcsolatom..jaj ne..ez..nem lehet igaz!!/
-szemeimben könnyek álltak. Nem tudtam mi tévő legyek. Nem akartam,hogy ez így
történjen. Megijedtem. Testem remegni kezdett. Akaratlanul is segítségért kezdtem
könyörögni.
*****************Vége Scarlett szemszögének *****************
*****************
Yurij szemszög *****************
Amint a készületek befejeződtek vacilálás nélkül hagytam el a nyamvadt cirkuszt együtt az ikrekkel.
Elsősorban a saját birodalmamba terveztem visszatérni,hogy meglátogassam drága
rokonságomat.
A távolság melyet meg kellett tennem óriási volt. Hisz az én otthonom az óceánon is túl volt. Több napig való gyalogolás és lóháton utazás, aztán három napon át hajón folytattam utamat. Végül egy kikötőben kötöttem ki mely nem volt messze a szülőföldem határaitól. Onnan szintén lóháton folytattam utamat. Még egy napomba került és lábam már földjeimet taposta. A határoknál jól ismertek ezért tagadni nevemet és titulusomat már nem tudtam. Bár nem is nagyon akartam.
A vér birodalom szívébe érkezve egyből a kastély felé vettem az irányt. Lance és Leigh még jóval előttem érkeztek meg,hogy tisztítsák nekem a terepet s összeszedjék a hozzám hű embereket a közelben.Végül sokkal többen gyűltek össze a kastély előtt mint én azt hittem. Hisz nem a legjobb uralkodóként mutatkoztam meg míg itthon voltam.
A kastély kapujánál álltam. Végignéztem a sokaságon mely követett. Majdnem kitört belőlem a nevetés. Őrülteknek hittem az embereket. Elvégre bátyám mely most uralkodott a legnormálisabb volt közülünk. megállítva az engem követő emberek sokaságát egyedül mentem tovább. Már az épületben lépkedve láttam,hogy a szolgák hatalmas szemekkel bámultak rám. Mintha szellemet láttak volna. Úgy tűnt,mintha senki sem várt a fiatalabbik herceg visszatérésére. Hát igen. Ki is várhatott volna egy hivatalosan is halott trón örökösre? Elvégre több mint egy évvel ezelőtt próbáltak eltenni láb alól. És majdnem sikerült is nekik. Ha Lance és Leigh nincsenek mellettem és nem húznak el a csatatérről ahol a végzet kellett fogadjon.
A trón terembe indultam,hisz mindenki így is úgy is végül oda fog sietni miután meghallotta visszatértem. A legidősebbik pedig alapból biztosan ott ücsörög már reggel óta és rám vár. Főleg abban voltam biztos már szóltak is neki,hogy láttak. Elvégre a határtól a birodalom közepéig eljutni lóháton körülbelül másfél nap. Én pedig nem is siettem és egy két éjszakán át még meg is álltam szállásokon,hogy húzzam az agyát.
A hatalmas trón terem előtti ajtó előtt álltam meg. Az ott álló katonák szeme kikerekedett. A kastélyban lakók úgy tűnik még nem hallottak a visszatérésemről. De annál is jobb. Kevesebb a halálomat kívánó idióta. Eltessékeltem a bámulókat. Vártam míg egyedül maradok, aztán lábammal háromszor belerúgtam az ajtóba de nem mentem be. Ezt még kétszer ismételtem meg. Ez után végül szétnyitva magam előtt az ajtót pedig csak elbizonyosodtam sejtéseimben. Tényleg odabent volt. Mikor meglátta arcomat egyből elkomorodott.
- Pedig már azt hittem végre meghaltál..
-
Sajnálom,hogy csalódnod kellett bennem kedves bátyám..nem sikerült. De neked viszont elég jól bejött az élet.
Hallottam,hogy feleségül vetted azt a nőt.
- Az én családalapításomhoz neked semmi közöd sincs vakarék.
- Jaj
drágám..hisz a testvéred. Ne beszélj vele ennyire gorombán. - jelent meg a
bátyám háta mögül egy szőke hajú nő.
- Szóval ő az a szerencsétlen kinek életét teszed majd tönkre...-
sóhajtottam fel majd folytattam - Részvétem kisasszony. Egy igazi ördöggel kötötte össze életét.
- Louis! ez már több a soknál! - Emelte meg hangját a trónon ülő testvér de elcsendesült mikor felesége vállára helyezte kezét.
- Hazajött
a kóbor öcsi? - Csendült fel egy női hang a hátam mögül.
- Luka..Drága nővérem..te hiányoztál nekem a világon a legjobban! - Fordultam meg széttárva kezeimet. Arcomon egy mosoly ült mely oly annyira igazi volt mint a nap jelenléte éjjel.
- Te is nekem öcsikém. - Mosolygott ő is bár tekintettel ha ölni lehetne én már halott lennék.
- Jut eszembe..a törpék és az ördög hol vannak? Hisz ha jól számolom,csak ők hiányoznak a családi találkáról.
- A
"törpék" alszanak. Az "ördög" pedig épp edz..de már utána
küldünk egy ember szóval hamarosan itt..
- Louis te
kóbor bátyó!
- Kriss...Te ördög gyermeke..
- Az hát!
- ugrott a nyakamba a nálam jóval fiatalabb kölyök. - Nem szóltál arról,hogy
visszajössz.
-
Meglepetés akart lenni.
- Ami be
is vált. De ahogy értem nem csak egyszerű látogatóba jöttél.
-
Eltaláltad. A trónomért jöttem.
- ....
- ....
- Ez erős bejelentés.
- Erős is vagyok. De tudjátok kedves testvéreim,néha van olyan fordulat pillanat az életben,amikor vagy nyerünk vagy veszítünk. Az én életemben megjött az a pillanat amikor a fortuna az én oldalamra állt tőletek pedig elfordult. Szóval.. - mutattam az ajtóra mind két kezemmel kissé előrébb hajolva.
- Te kis..
- Drága testvérkéim..alig két percetek van,hogy elmenjetek. Csak Kriss és a törpék maradhatnak itt.
- Azt hiszed rád hagyjuk a kicsiket?
- Luka...azt hiszed veled nagyobb biztonságban lesznek a mostani helyzetedben?
- Akkor is jobb mint egy őrülttel hagyni őket!
- Engem szeretnek..veled ellentétben. - nevettem fel aztán összecsaptam tenyeremet. - Na de..inkább ahelyett,hogy itt csacsogsz..mentenéd a bőrödet.
- Ezt még visszakapod Louis!
- Már alig várom nővérkém!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése