3 Rész. Lebukás.

Az arcomra húzva a maszkot ablakot nyitottam és kiugortam rajta keresztül.

Pár másodperces zuhanás után végül sikeresen földet értem. Körbenézve,hogy nem látott-e meg engem senki lábra álltam. De amint megláttam a levelek mozgását a közelemben gyors mozdulatokkal a fák mögé bújtam el ne,hogy észrevegyenek és elkapjanak. Épp amikor elbújtam egy katona jött ki a bokrok közül és gyanús tekintettel nézett körbe. Egy kissé megrezzentem amikor a tekintete pont ott állt meg ahol én rejtőzködtem. Már kezdtem azt hinni,hogy az a férfi tudta hol is pontosan tartózkodtam abban a pillanatban. Már épp arra készültem,hogy megtámadom azt a katonát amikor a bokrok újra elkezdtek mozogni és onnan már számomra nagyon is jól ismert fiatal férfi jelent meg. Larion herceg volt az. Mondott valamit a katonának amire az meghajolt előtte és elrohant valamerre. Még mindig harcra képes állapotban voltam és a herceget néztem...hisz úgy sem mozdulhattam meg mivel akkor észrevettek volna. De az ami ez után történt...még én sem számítottam. Larion kezében egy tűz gömb jelent meg. Hallottam arról,hogy állítólag a királyi család képes irányítani a tűz elemet de az,hogy ez még igaz is,soha nem gondoltam volna...ha nem látom most mindezt személyesen soha nem hiszem el senkinek. De ez még semmi volt a következőhöz képest. Larion abba az irányba fordította a fejét ahol én rejtőzködtem. A tekintette teljesen különbözött attól amelyet én eddig láthattam. Mintha csak úgy szomjazott volna arra,hogy elvegye valaki életét...most...ebben a pillanatban...mintha Eliast láttam volna magam előtt....aztán...a tűz gömb hirtelen felém repült. Még időben el érkeztem ugrani onnan...hisz a fa ahol rejtőzködtem lángba lobbant...azt hittel hatalmas szerencsém volt,hogy a tűz nem kapott el engem...de a tűz lángja nem volt valami egyszerű...hisz a tűz nem terjedt. És a fát sem égette meg. Elcsodálkoztam. Mintha a látásomat egy illúzió próbálta volna átverni. Még pár másodpercig néztem a herceget a lángok mögül aztán elővigyázatos léptekkel lassan futásba eredtem,hogy megkeressem Eliast és kiköveteljem tőle a válaszokat a kérdéseimre. Hisz egy szóval sem említette,hogy támadni akar a napokban így felkészülni sem tudtam.

Túl figyelmetlen lettem futásom közben és belebotlottam pár katonába. Nem volt sem kedvem sem időm arra,hogy harcba szálljak velük. De valahogyan még is tovább kellett mennem. A katonák felém indultak és felfedve előttem kardjaikat rohantak felém. Hirtelen az egyik katona fájdalomtól kiáltott fel és a földre esett. A többi katona is megállt egy kissé sokkolt állapotban és harci készenlétben. Én észrevettem egy nyilat a férfi hátában és a körülbelüli irányba pillantottam. Zen volt az. Mindig úgy tekintett rám mint nővérére...ezért nem is csodáltam,hogy pont ő mentett meg ez alkalommal is. Bólintva a fejemmel hála jeléül tovább rohantam kikerülve a katonákat amelyek fel sem fogták,hogy már nem is előttük vagyok hanem rég a hátuk mögött rohanok. Halvány fogalmam sem volt arról,hogy hol lehet Elias király ezért mindenhol körbe kellett néznem. Féltem,hogy belekeveredek a számomra felesleges harcokba és felesleges vért kellesz kiontanom...már gyermekkorom óta gyűlöltem az életemet csak is azért mert katona ként kellet védelmeznem a családomat Elias terrorjától...hisz ő maga mondta... " Amíg én vele vagyok és neki szolgálok bizonyítva hűségemet szolgálatommal neki,addig a családom és falum biztonságban van..de ha elárulom őt...annak keserves vége lesz..." . Épp ezért nem hagyhattam el őt bármennyire is vágyott volna erre a szívem és lelkem. A családom még mindig az Éj Birodalom területén élt... De amint lesz rá alkalmam megmentem őket és ők végre megszabadulnak a terrortól.

Gyors tempóban mozogtam az egyik területről a másikba. Már a védő falhoz értem amikor egy kés suhant el az arcom mellett megkarcolva azt. Összeráncolva szemöldökömet hátra pillantottam. Leon állt mögöttem teljesen harcra készen.

\ jaj ne! Miért pont ő?!\

Jól tudtam,hogy Leon a Tűz Birodalom egyik legjobb harcosa és problémás lesz a harc ha kikezdek vele. Épp ezért is a menekülési terven kezdtem el agyalni. Egy kissé aggódva néztem körbe és vettem észre,hogy a közelben gyanúsan nincsenek emberek hiába van behatolás. Kezdtem azt hinni,hogy mindez csak egy kitaláció volt,hogy kicsalják az árulót. De akkor....vissza kell térnem a " szobámba" amíg nem késő ne,hogy a végén lebukjak. De pár másodperc elteltével már tudtam,hogy tényleg behatolás van...hisz az Éj Birodalom katonái jelentek meg és készen létben álltak körülvéve Leont. De ők sem jártak sikerrel mivel a semmiből mindenkit tűz vett körül és pillanatok alatt a katonákból nem maradt semmi csak parázs. Még a páncélzatuk sem maradt meg. Szemeim kikerekedtek a félelemtől és az elcsodálkozástól. Most már biztosra tudtam... " ha elkapnak...csak is a halál vár rám.." a lábaim észrevehetően remegtek. Menekülni akartam de nem tudtam....hisz amikor a lángok el aludtak és a lángoló testek porrá váltak a Tűz Birodalom katonái már körülvettek engem. Az íjászok célpontja voltam míg a kardforgatók és lándzsások teljesen lefogtak és a földre kényszerítettek. Akárhová szegeztem volna tekintetem az ellenséges katonákat láttam. Egyszer csak egy ismerős hangot hallottam meg.

- Húzzátok le az arcáról azokat a rongyokat! Látni akarom kit égetek porrá..

A katonák engedelmeskedtek a herceg parancsának és lehúzták a fejemről a kapucnit aztán a hozzá vart arc védő ruharész szintén lecsúszott az arcomról. Hosszú éj fekete hajam kiesett a ruha mögül és szinte az arcom 90%-át takarta el. Közeledő lépteket hallottam és fegyverek csörgését. Aztán éreztem,hogy egy erős kéz ragadta meg a torkomat és szorította össze azt. Levegő hiány miatt fulladozni kezdtem. Fél perccel később a nyakam ellett engedve. De a kéz mely az előbb még a torkomat szorongatta már az államnál fogva emelte meg fejem. Larion gyilkos tekintete volt az egyetlen amit abban a pillanatban képes voltam látni. Szemeim nem tükröztek semmifajta érzelmet. Mikor meg akartam szólalni Lariont, ő egy erős pofonnal ajándékozta meg arcomat. Szemeim még jobban kikerekedtek. Nagyon fájt. De az első pofon után egyből jött a másik...aztán pedig a harmadik. Az arcom már szinte zsibbadt.Ez volt az első alkalom,hogy érzem a pofonok erejét. A katonák pedig még mindig szorongatták kezeimet kitekerve azokat annyira,hogy már könnyű lett volna eltörni azokat. Egyre jobban szorongatták karjaimat...Majdnem felkiáltottam a fájdalomtól. Larion nem reagált. Az arcom apró vérző sebekkel volt teli. Hirtelen én hangosan elnevettem magam. Sejtettem,hogy ez lesz a vége. Már nem volt mitől tartanom.A félelmem mintha elhagyta volna testemet abban a pillanatban. Azzá a Scarletté váltam aki eddig voltam. Félelem mentes lánnyá. 

- Nem is gondoltam volna,hogy ilyen jó kedvű leszel ilyen szituációban.

- Hahaha! Ha úgy is meghalok akkor csak jobb lesz ha jó kedvűen ér véget életem nem igaz Larion herceg? - Néztem fel rá hajamon keresztül. 

- Ha azt akartam volna,hogy az életed véget érjen, már rég meghaltál volna...

- Heh? Akkor mi a célod? Csak nem belém zúgtál? - Ráztam meg fejemet,hogy a haj eltűnjön arcomról és Larionra vigyorogjak.

- Te..az Éj Birodalom egyik elit katonája vagy...más célom van veled...

- Inkább ölj meg. Hasznod belőlem úgy sem lesz. - Nevettem fel aztán lelógattam fejemet. 

- Micsoda hűség a királyod iránt...nevetséges.. - Larion újra megfogta az államat és megemelte a fejemet,hogy rá nézzek hisz én szinte egyből elfordítottam tekintetemet aztán fejemet mikor ő nézett rám.

- Ha már így is lebuktál...legalább megmondhatnád az igazi neved...

- Még is mióta tudod az igazat?

- Hm..had gondolkozzam...az eleje óta...

- Akkor miért nem fogtál el? Miért játszottad a kedves embert?

- Mert azt hittem,hogy végül még is csak ott hagyod Eliast... De tévedtem... Túlságosan hű vagy önmagadhoz...

- Te mit tettél volna ha a családod élete lenne a tét?

- Hmph...

- Micsoda bő válasz.. - Hirtelen elkezdtem vért köhögni. Minden egyes katona figyelme rám terelődött. A herceg szintén rám szegezte tekintetét. Néma csend vett körül minket. Csak néha néha lehetett hallani a levelek susogását. Egyszer csak....egy őrült nevetést hallottam meg.

- Szegény...szegény pici Scarlett...mit tettek veled ezek az őrültek?

- Pont te beszélsz...a terror és kegyetlenség királya...

- Nem tehetek arról,hogy az alattvalóim nem hallgatnak rám....

- Őrült vagy....mondj le a trónról amíg nem tetted tönkre a birodalmadat még jobban..

- Elias... - A szemeim újra kikerekedtek....de hamarosan....elvesztettem az eszméletemet és a király nevén kívül nem érkeztem kimondani többé semmit...

Mikor felébredtem egy számomra már jól ismert szobában találtam magam. Elias szobájában.

\ Úgy látszik haza kerültem...\

Kimászva az ágyból felvettem a már megszokott viseletemet.

Amint felöltöztem az ajtóba bekopogott valaki. És gyorsan ajtót nyitottam. Ragna állt az ajtóban megszokott semleges arckifejezésével. Ruhája sem túlzottan változott de mégsem teljesen olyan volt mint eddig. A kardja nem volt nála és a kapucni sem volt a fején. Kivételesen is láthattam a fekete haját.

- Hogy érzed magad? - kérdezte tőlem nyugodt hangon előttem állva. 

-Hmm? M...mi? - kaptam fel fejemet zavartan. 

- Azt kérdeztem,hogy érzed magad... - ismételte meg szavait a fekete hajú. 

- Oh....hm...j..jól vagy vagyok... - Dadogtam ki a szavakat érthetetlenül pislogva. 

- Szeretnél beszélni róla?

- Még is miről?

- Például arról ami történt veled amíg a Tűz Birodalomban kémkedtél.

- Nincs mit mesélni...csak a munkámat végeztem...

- Majdnem meghaltál...

- ...

- Larion majdnem megölt téged.

- Azt mondta,hogy más célja van velem...

- Hmm?

Beszélgetésünket egy újabb kopogás szakította meg. Az ajtót Noel nyitotta ki és lépett be.

- Már felébredtél? Csodás. Elias látni szeretne.

- Oh....akkor jobb lesz ha nem váratjuk meg a fiatal királyt. Épp van mit mondanom neki.

Noel bólintott és kiment én pedig követni kezdtem. De még mielőtt végleg elhagytam volna a szobát vissza pillantottam még mindig az ablaknál álló Ragna-ra aki ahelyett,hogy velünk jönne inkább odabent maradt ami szokatlan volt tőle.

- Köszönöm,hogy eljöttél beszélgetni. - Intve egyet a kezemmel Noel után siettem. Míg a trón terem felé haladtunk én az oszlopokat és ablakokat számoltam.

Öt perc séta után megérkeztünk a trón terembe. Elias épp a " bölcsekkel " beszélt. Megvárva míg végeznek a folyosón maradtunk. Amikor a bölcsek elhagyták a termet elégedetlenül mormogva orruk alatt és sugdolózva én bementem Noel pedig elment  " dolgára " . Elias a trónján ült már a megszokott pózban.

Hosszú fekete palástja a földet érintette. Amikor Elias meglátott engem mosoly kúszott ki arcán és felállva helyéről ő felém vette az irányt.

- Látni akartál? - Kérdeztem semleges arccal. 

- Igen. Hogy érzed magad? - Kérdezte tőlem lágy hangon.

- Köszönöm,jól. - válaszoltam röviden hátrálva mikor túl közel állt hozzám.

- Elég hidegvérűen viselkedsz....

- Ezt nem igazán értem.

- Amikor hazahoztunk többször is felébredtél de a viselkedésed nagyon fúrcsa volt. Folyton kiabáltál és egyszer rám is támadtál. - Hirtelen Elias megemelte ruháját és megmutatta a kötéseket a testén. Mikor meglátta a reakciómat elrejtette kötéseit a ruha alá.

- É...én nem... - hátra lépve pár lépést a földre estem. Szemeim kikerekedtek.

- Ne aggódj. A seb nem halálos.

- N...nagyon sajnálom...nem emlékszem hogyan történt mindez..

A fejemet fogtam. Próbáltam visszaemlékezi arra ami " történt " de nem sikerült. Hisz amikor próbálkoztam vele mindent csak erős fejfájás követett. Elias magához ölelt amitől én elcsodálkoztam. Ő nem az a fajta aki embereket sajnál. Inkább fordítva. Még jobban megsiratta őket. Bárki is legyen az. Hirtelen ő gyengéden megemelte az államat és az én arcomhoz közelítette sajátját. Aztán egy börtönben nyitottam ki a szemeimet.

- Mind ez....csak egy...álom volt.. - Megemelve fejem megpillantottam Leont. Ő őrt állt a cellám előtt. Kezeim és lábaim le voltak bilincselve úgy,hogy megmozdulni is szinte képtelen voltam.

- Nem értem,hogy Larion miért döntött úgy,hogy életben hagy...TE NEM ÉRDEMLED MEG AZ ÉLETET...

- …

- Tegnap még nevettél most pedig szavakhoz sem tudsz jutni....micsoda tragédia..

- Hagyd abba Leon! - Szakította meg egy hang a férfi monológját.

- Bocsásson meg hercegem de...

- Ahogyan már mondtam,ez a lány...még hasznos lesz számunkra a közel jövőben.

- Nem értem önt hercegem. Még is mi a terve? 

- Mostanában egyre gyakrabban halom tőled ezeket a szavakat. Kezdesz öregedni Leon. 

- Vagy inkább ön kezd túl szokatlan döntéseket hozni amelyeket nem lehet előre látni. 

- Ez is egy lehetőség. 

Leon csak felsóhajtott Larion pedig halkan felnevetett aztán kezével megérintette a cella rácsot és motyogott valamit az orra alatt amit már nem hallottam. Nem éreztem jól magam. Fejem zsongott,testem pedig zsibbadt. Hogy ne rosszabbodjon állapotom még jobban inkább aludni próbálkoztam.