4 Rész. Utolsó lépések a szabadság felé.

Fogalmam sem volt arról,hogy pontosan hány órája... Vagy már ne tán napja voltam lebilincselve abban a cellában és fogolyként éltem napjaimat. Őrséget cellám előtt a birodalom legjobb kastélyi lovagok állták. Legalább is ezt hallottam és vontam le a sok beszélgetésükről. Elszökni lehetetlen volt. Na és persze az acélból készült láncokról sem tudtam megfeledkezni...hisz a kezeimen és lábaimon a bőr már oly annyira le volt horzsolva,hogy a bőr rétegek már szinte nem is voltak jelen azokon a helyeken ahol a bilincsek szorongatták végtagjaimat..néha pedig már vér cseppek is csepegtek le a láncokról a földre.Kezeim már nem bírták tovább.
Mivel nem tudtam mennyi időt tölthettem a börtön cellájában halvány fogalmam sem volt arról sem,hogy mióta nem ettem és nem ittam....nap van- e vagy éjszaka? Milyen nap is van ma?....nem tudtam semmit. Számomra az idő egyszerűen megállt.
Csak lógtam a láncokon és a padlót néztem. Erőm sem volt arra,hogy megemelhessem akár tekintetem. Csak hangokról tudtam megismerni kik vannak a közelemben. Sok hang persze ismeretlen volt számomra de voltak olyanok amiket azért már jól megjegyeztem az itt töltött idő alatt. Néha hallgatózni próbáltam....tudni akartam miről beszélnek. Ma sem volt kivétel. Rá hegyezve a füleimet hallgattam a katonák beszélgetését. Nagyon csendben beszélgettek ezért nem mindent tudtam megérteni...de a lényeget kifogtam...ők minden áron meg akarják ölni a királyt és annak családját. Az okát persze nem tudtam de nem is igazán érdekelt valahogy. Nem érdekelt mi lesz velük. Az őrök épp a tervüket agyalták amikor egy másik katona sietve érkezett meg a másik kettőhöz.

- A király látni akarja a foglyot!
- Hehe! Kíváncsi vagyok,hogy akar ettől a r****c tól.
- Ez már nem a mi ügyünk. Csak tedd a dolgod és hozd ki a cellából.
- Megyek már...

Az egyik őr unott hangsúllyal mondva ezt kinyitotta a cellát és lassan közeledett hozzám. Előkotorva egy kulcsot a zsebéből kiszabadította a kezeimet és lábaimat a láncok alól. Én viszont a gyengeségem miatt egyből a földre estem. De a kegyetlen őr csak megmarkolta a hajamat és kiabálásaim ellenére így húzott ki a cellából. Amint kikerültem a cellából kezeimet újra megkötötték. Szerencsémre vagy sem kezeimet kötéllel kötözték meg aztán valami rongy darabbal lekötve szemeimet vittek valahová....hogy hová? Hát azt én sem tudtam.
Úgy tíz perces gyalogolás után megálltunk valahol. Csak annyit hallottam,hogy az egyik katona bekopogott aztán bejelentve a megérkezésemet aztán kegyetlenül beráncigáltak valamilyen terembe. Mikor meghallottam a hátam mögött becsapódó ajtó zaját a látás korlátozót levették rólam és szembe találtam magamat a királlyal,annak család tagjaival és tanácsadóival. Újra kirázott a hideg. Nyelve egy nagyot igyekeztem egyenesen tartani magamat ne,hogy a földre essek. A síri csendet a király szigorú és egyben hát borzongatóm mély hangja zavarta meg amely egyben oly annyira hangos volt,hogy víz hangzott az egész teremben...de talán még a folyosón is.

- Mi volt az eredeti célod a meg érkezésed pillanatától fogva?
- Hmph.. - Elfordítva fejemet nem válaszoltam kérdésére. 
- Válaszolj ha kérdeznek!!!

Nem akartam túlságosan gyengének tűnni ezért jól meggondolva válaszomat egy magabiztos tekintettel ajándékoztam meg " közönségemet " aztán pedig végül kinyitottam a számat. - Nincs értelme annak,hogy megszólaljak. Hisz akár mit is mondanék...úgy sem hinnének nekem.
- Túlságosan magabiztos vagy annak ellenére,hogy egy hajszálon vagy a haláltól...
- Minden tiszteletem az öné ó felséges nagy király...de az életem lángja szinte már születésem óta egy hajszálnyira van az elalvástól. Szóval én már nem félek a haláltól vagy pontosabban soha nem is féltem.
- A bátorságod tiszteletre méltó...de az életedet...a boldog és fényes jövődet már akkor vesztetted el amikor az Éj Birodalom királyának oldalára álltál és kém ként kerültél be ide. Ez megbocsájthatatlan bűn!
- Mondjon amit szeretne....mindenki a saját birodalmának érdekei megvalósítását tekinti életcélnak...és mivel én az Éj Birodalomba tartozom természetes dolog,hogy hazámért életemet is feláldozom ha szükséges lesz...
- Szóval....teljesen egyet értesz azzal,hogy kém vagy és elfogadod a halálra szóló ítéletet?
- Azt azért nem mondtam,hogy pont most lenne kedvem meghalni...
- Csak,hogy.....tőled nem kérdezte senki mit akarsz és mit nem. - Egyszer csak a király abbahagyta beszédét és bólintott mire a katonák földre dobva engem hason rúgtak. A hirtelen érkezett fájdalomtól a lélegzetem is elállt. - Most pedig válaszolj ha élni akarsz! Mi a királyod célja? Miért jött ha nem is hódított semmit és nem ölt meg senkit?
- …
- Válaszolj!!!
- Honnan a fenéből tudjam? én sem kaptam értesítést mind erről...de ha tudnék is valamit akkor sem mondanám. - Nyomtam ki magamból a szavakat felnevetve amrnnyire csak tudtam. 

Dühében a király fel állt helyéről és felém mutatott jogarával mit újabb ütések és rúgások követtek. Már lélegezni sem tudtam. Néha pedig már vért köhögtem. Fájdalmamban automatikusan Larion hercegre pillantottam. Csak 2-3 másodperc volt az egész de tekintetünk még is találkozott. Újra láttam azt a bánattal teli tekintetet. Én erre csak elnevettem magam aztán még pár hasba rúgás után eszméletemet vesztettem.
Egy kis idő elteltével mikor magamhoz tértem egy puha ágyban találtam magam. Larion ült mellettem az ágynál álló széken és könyvet olvasott. Amikor ő meglátta,hogy mocorgok rájött,hogy mos már végképp felébredtem s eltéve a könyvet át ült mellém az ágyra a tenyerét pedig az arcomra helyezte. Tenyere nagyon meleg volt....már rég nem érezhettem bőrömön ilyen szívmelengető érzést...amikor valaki nem rossz szándékkal érint meg.Bánatos tekintettel nézett engem. Nem értettem miért nézett engem pont ilyen tekintettel. Ne tán bűntudata volt valamiért? Nem tudtam. De gyengeségem miatt nem bírtam megszólalni sem, így hát kérdezni sem tudtam semmit,ezért újra lehunytam szemeimet. Pár pillanattal később valami forró érintette meg ajkaimat. Gyorsan kinyitva szemeimet láttam Larion arcát. Túlságosan is közel az enyémhez. Ő megcsókolt engem. A tenyere még mindig az arcomon volt miközben a másik keze a derekamnál való ágy részen volt hisz pont az a keze tartotta meg őt,hogy ne essen rám. Elcsodálkoztam,szemeim pedig kikerekedtek.Hisz még pár órával ezelőtt meg akart ölni engem együtt a drága édesapjával...most pedig....itt csókolgat mint egy ágyast. "Na még mit nem" gondoltam magamban miközben Larion már eltávolodott tőlem.

Scarlett:
\ Engem aztán te nem fogsz átverni!  Nem fogok a csapdádba esni és beléd zúgni mint egy hülye liba.... Nem...nem fogsz átverni....nem fog sikerülni a terved. Én nem leszek a játékszered...és nem fogok úgy táncolni ahogyan te fütyülsz majd nekem...idővel meglátod még,hogy kivel kezdtél ki!\

Mindenféle gondolat forgott abban a pillanatban a fejemben. Nem akartam haza árulóvá válni ezért pokoli fájdalmat tűrve de mégsem mondtam el semmit Eliasról vagy annak terveiről. Aztán végül itt kötöttem ki. Egy szobában amely valószínűleg Larioné volt. Amikor a herceg újra közelebb hajolt hozzám én elfordítottam a fejem amire válaszként egy kisebb sóhajt kaptam. Amikor elfordítottam a fejem a tekintetem pont az ablakon akadt meg ahol épp két hófehér galamb turbékolt.

Csak bámultam a két madarat és gondolkodtam azon,hogy mi lesz velem. Amikor pedig azok felszálltak és elrepültek tekintetemmel kísértem őket a távolba. Így is aludtam el. Az ablak felé fordítva fejem.
Amikor újra felébredtem kint az udvaron már sötét volt. Megforgatva a fejem néztem körbe a szobában. Larion már nem volt sehol. Amikor felfedeztem azt,hogy a szobában teljesen egyedül vagyok a fejembe egyből beugrott az a gondolat,hogy menekülnöm kell míg van rá lehetőség. Így hát nehezen felülve aztán kimászva az ágyból indultam el az ajtó felé a falnak támaszkodva. Elég lassan haladtam ezért féltem,hogy észrevesznek. Elhatároztam,hogy amint elhagyom a szobát futni fogok...bármennyire is fájjanak majd a sebek amelyeket sikerült összeszednem.
Az ajtóhoz érve megérintettem a kilincset. Mély levegőt véve kinyitottam az ajtót és kinéztem. Ajtó előtt senki...a folyosón szintén senki. Csak síri csend és a gyertyák gyenge fénye.

\ Ez fura! Miért nem állnak őrök itt mikor nyilvánvalóan mindenki tudja,hogy én itt vagyok..mi a tervük?\

Egész erőmet összeszedve futásnak eredtem a kijárat után kutatva. Szinte imádkoztam,hogy ne vegyenek észre. A fájdalom nagyon erős volt. Talán háromszor is meg kellett állnom emiatt bármennyire is nem akartam és nem volt terveimben. De pár másodperces pihenés után mindig folytattam a futást tovább.
Már amikor kezdtem feladni a reményt afelől,hogy valaha is megtalálom a kijáratot egy hatalmas kovácsolt vas ajtót szúrtam ki.

Egyből felé indultam. Bár nem tudtam pont ez az ajtó vezet e kifelé hisz nem igazán emlékeztem rá de akkor is jobbnak tartottam mint,hogy egy helyen állni és bámulni. Mikor engem és az ajtót valami pár méter választott el valaki megállt köztem és az ajtó között elállva utamat.

- Nem szép dolog így elszökni....


Folytatás következik......

3 Rész. Lebukás.

Az arcomra húzva a maszkot ablakot nyitottam és kiugortam rajta keresztül.

Pár másodperces zuhanás után végül sikeresen földet értem. Körbenézve,hogy nem látott-e meg engem senki lábra álltam. De amint megláttam a levelek mozgását a közelemben gyors mozdulatokkal a fák mögé bújtam el ne,hogy észrevegyenek és elkapjanak. Épp amikor elbújtam egy katona jött ki a bokrok közül és gyanús tekintettel nézett körbe. Egy kissé megrezzentem amikor a tekintete pont ott állt meg ahol én rejtőzködtem. Már kezdtem azt hinni,hogy az a férfi tudta hol is pontosan tartózkodtam abban a pillanatban. Már épp arra készültem,hogy megtámadom azt a katonát amikor a bokrok újra elkezdtek mozogni és onnan már számomra nagyon is jól ismert fiatal férfi jelent meg. Larion herceg volt az. Mondott valamit a katonának amire az meghajolt előtte és elrohant valamerre. Még mindig harcra képes állapotban voltam és a herceget néztem...hisz úgy sem mozdulhattam meg mivel akkor észrevettek volna. De az ami ez után történt...még én sem számítottam. Larion kezében egy tűz gömb jelent meg. Hallottam arról,hogy állítólag a királyi család képes irányítani a tűz elemet de az,hogy ez még igaz is,soha nem gondoltam volna...ha nem látom most mindezt személyesen soha nem hiszem el senkinek. De ez még semmi volt a következőhöz képest. Larion abba az irányba fordította a fejét ahol én rejtőzködtem. A tekintette teljesen különbözött attól amelyet én eddig láthattam. Mintha csak úgy szomjazott volna arra,hogy elvegye valaki életét...most...ebben a pillanatban...mintha Eliast láttam volna magam előtt....aztán...a tűz gömb hirtelen felém repült. Még időben el érkeztem ugrani onnan...hisz a fa ahol rejtőzködtem lángba lobbant...azt hittel hatalmas szerencsém volt,hogy a tűz nem kapott el engem...de a tűz lángja nem volt valami egyszerű...hisz a tűz nem terjedt. És a fát sem égette meg. Elcsodálkoztam. Mintha a látásomat egy illúzió próbálta volna átverni. Még pár másodpercig néztem a herceget a lángok mögül aztán elővigyázatos léptekkel lassan futásba eredtem,hogy megkeressem Eliast és kiköveteljem tőle a válaszokat a kérdéseimre. Hisz egy szóval sem említette,hogy támadni akar a napokban így felkészülni sem tudtam.

Túl figyelmetlen lettem futásom közben és belebotlottam pár katonába. Nem volt sem kedvem sem időm arra,hogy harcba szálljak velük. De valahogyan még is tovább kellett mennem. A katonák felém indultak és felfedve előttem kardjaikat rohantak felém. Hirtelen az egyik katona fájdalomtól kiáltott fel és a földre esett. A többi katona is megállt egy kissé sokkolt állapotban és harci készenlétben. Én észrevettem egy nyilat a férfi hátában és a körülbelüli irányba pillantottam. Zen volt az. Mindig úgy tekintett rám mint nővérére...ezért nem is csodáltam,hogy pont ő mentett meg ez alkalommal is. Bólintva a fejemmel hála jeléül tovább rohantam kikerülve a katonákat amelyek fel sem fogták,hogy már nem is előttük vagyok hanem rég a hátuk mögött rohanok. Halvány fogalmam sem volt arról,hogy hol lehet Elias király ezért mindenhol körbe kellett néznem. Féltem,hogy belekeveredek a számomra felesleges harcokba és felesleges vért kellesz kiontanom...már gyermekkorom óta gyűlöltem az életemet csak is azért mert katona ként kellet védelmeznem a családomat Elias terrorjától...hisz ő maga mondta... " Amíg én vele vagyok és neki szolgálok bizonyítva hűségemet szolgálatommal neki,addig a családom és falum biztonságban van..de ha elárulom őt...annak keserves vége lesz..." . Épp ezért nem hagyhattam el őt bármennyire is vágyott volna erre a szívem és lelkem. A családom még mindig az Éj Birodalom területén élt... De amint lesz rá alkalmam megmentem őket és ők végre megszabadulnak a terrortól.

Gyors tempóban mozogtam az egyik területről a másikba. Már a védő falhoz értem amikor egy kés suhant el az arcom mellett megkarcolva azt. Összeráncolva szemöldökömet hátra pillantottam. Leon állt mögöttem teljesen harcra készen.

\ jaj ne! Miért pont ő?!\

Jól tudtam,hogy Leon a Tűz Birodalom egyik legjobb harcosa és problémás lesz a harc ha kikezdek vele. Épp ezért is a menekülési terven kezdtem el agyalni. Egy kissé aggódva néztem körbe és vettem észre,hogy a közelben gyanúsan nincsenek emberek hiába van behatolás. Kezdtem azt hinni,hogy mindez csak egy kitaláció volt,hogy kicsalják az árulót. De akkor....vissza kell térnem a " szobámba" amíg nem késő ne,hogy a végén lebukjak. De pár másodperc elteltével már tudtam,hogy tényleg behatolás van...hisz az Éj Birodalom katonái jelentek meg és készen létben álltak körülvéve Leont. De ők sem jártak sikerrel mivel a semmiből mindenkit tűz vett körül és pillanatok alatt a katonákból nem maradt semmi csak parázs. Még a páncélzatuk sem maradt meg. Szemeim kikerekedtek a félelemtől és az elcsodálkozástól. Most már biztosra tudtam... " ha elkapnak...csak is a halál vár rám.." a lábaim észrevehetően remegtek. Menekülni akartam de nem tudtam....hisz amikor a lángok el aludtak és a lángoló testek porrá váltak a Tűz Birodalom katonái már körülvettek engem. Az íjászok célpontja voltam míg a kardforgatók és lándzsások teljesen lefogtak és a földre kényszerítettek. Akárhová szegeztem volna tekintetem az ellenséges katonákat láttam. Egyszer csak egy ismerős hangot hallottam meg.

- Húzzátok le az arcáról azokat a rongyokat! Látni akarom kit égetek porrá..

A katonák engedelmeskedtek a herceg parancsának és lehúzták a fejemről a kapucnit aztán a hozzá vart arc védő ruharész szintén lecsúszott az arcomról. Hosszú éj fekete hajam kiesett a ruha mögül és szinte az arcom 90%-át takarta el. Közeledő lépteket hallottam és fegyverek csörgését. Aztán éreztem,hogy egy erős kéz ragadta meg a torkomat és szorította össze azt. Levegő hiány miatt fulladozni kezdtem. Fél perccel később a nyakam ellett engedve. De a kéz mely az előbb még a torkomat szorongatta már az államnál fogva emelte meg fejem. Larion gyilkos tekintete volt az egyetlen amit abban a pillanatban képes voltam látni. Szemeim nem tükröztek semmifajta érzelmet. Mikor meg akartam szólalni Lariont, ő egy erős pofonnal ajándékozta meg arcomat. Szemeim még jobban kikerekedtek. Nagyon fájt. De az első pofon után egyből jött a másik...aztán pedig a harmadik. Az arcom már szinte zsibbadt.Ez volt az első alkalom,hogy érzem a pofonok erejét. A katonák pedig még mindig szorongatták kezeimet kitekerve azokat annyira,hogy már könnyű lett volna eltörni azokat. Egyre jobban szorongatták karjaimat...Majdnem felkiáltottam a fájdalomtól. Larion nem reagált. Az arcom apró vérző sebekkel volt teli. Hirtelen én hangosan elnevettem magam. Sejtettem,hogy ez lesz a vége. Már nem volt mitől tartanom.A félelmem mintha elhagyta volna testemet abban a pillanatban. Azzá a Scarletté váltam aki eddig voltam. Félelem mentes lánnyá. 

- Nem is gondoltam volna,hogy ilyen jó kedvű leszel ilyen szituációban.

- Hahaha! Ha úgy is meghalok akkor csak jobb lesz ha jó kedvűen ér véget életem nem igaz Larion herceg? - Néztem fel rá hajamon keresztül. 

- Ha azt akartam volna,hogy az életed véget érjen, már rég meghaltál volna...

- Heh? Akkor mi a célod? Csak nem belém zúgtál? - Ráztam meg fejemet,hogy a haj eltűnjön arcomról és Larionra vigyorogjak.

- Te..az Éj Birodalom egyik elit katonája vagy...más célom van veled...

- Inkább ölj meg. Hasznod belőlem úgy sem lesz. - Nevettem fel aztán lelógattam fejemet. 

- Micsoda hűség a királyod iránt...nevetséges.. - Larion újra megfogta az államat és megemelte a fejemet,hogy rá nézzek hisz én szinte egyből elfordítottam tekintetemet aztán fejemet mikor ő nézett rám.

- Ha már így is lebuktál...legalább megmondhatnád az igazi neved...

- Még is mióta tudod az igazat?

- Hm..had gondolkozzam...az eleje óta...

- Akkor miért nem fogtál el? Miért játszottad a kedves embert?

- Mert azt hittem,hogy végül még is csak ott hagyod Eliast... De tévedtem... Túlságosan hű vagy önmagadhoz...

- Te mit tettél volna ha a családod élete lenne a tét?

- Hmph...

- Micsoda bő válasz.. - Hirtelen elkezdtem vért köhögni. Minden egyes katona figyelme rám terelődött. A herceg szintén rám szegezte tekintetét. Néma csend vett körül minket. Csak néha néha lehetett hallani a levelek susogását. Egyszer csak....egy őrült nevetést hallottam meg.

- Szegény...szegény pici Scarlett...mit tettek veled ezek az őrültek?

- Pont te beszélsz...a terror és kegyetlenség királya...

- Nem tehetek arról,hogy az alattvalóim nem hallgatnak rám....

- Őrült vagy....mondj le a trónról amíg nem tetted tönkre a birodalmadat még jobban..

- Elias... - A szemeim újra kikerekedtek....de hamarosan....elvesztettem az eszméletemet és a király nevén kívül nem érkeztem kimondani többé semmit...

Mikor felébredtem egy számomra már jól ismert szobában találtam magam. Elias szobájában.

\ Úgy látszik haza kerültem...\

Kimászva az ágyból felvettem a már megszokott viseletemet.

Amint felöltöztem az ajtóba bekopogott valaki. És gyorsan ajtót nyitottam. Ragna állt az ajtóban megszokott semleges arckifejezésével. Ruhája sem túlzottan változott de mégsem teljesen olyan volt mint eddig. A kardja nem volt nála és a kapucni sem volt a fején. Kivételesen is láthattam a fekete haját.

- Hogy érzed magad? - kérdezte tőlem nyugodt hangon előttem állva. 

-Hmm? M...mi? - kaptam fel fejemet zavartan. 

- Azt kérdeztem,hogy érzed magad... - ismételte meg szavait a fekete hajú. 

- Oh....hm...j..jól vagy vagyok... - Dadogtam ki a szavakat érthetetlenül pislogva. 

- Szeretnél beszélni róla?

- Még is miről?

- Például arról ami történt veled amíg a Tűz Birodalomban kémkedtél.

- Nincs mit mesélni...csak a munkámat végeztem...

- Majdnem meghaltál...

- ...

- Larion majdnem megölt téged.

- Azt mondta,hogy más célja van velem...

- Hmm?

Beszélgetésünket egy újabb kopogás szakította meg. Az ajtót Noel nyitotta ki és lépett be.

- Már felébredtél? Csodás. Elias látni szeretne.

- Oh....akkor jobb lesz ha nem váratjuk meg a fiatal királyt. Épp van mit mondanom neki.

Noel bólintott és kiment én pedig követni kezdtem. De még mielőtt végleg elhagytam volna a szobát vissza pillantottam még mindig az ablaknál álló Ragna-ra aki ahelyett,hogy velünk jönne inkább odabent maradt ami szokatlan volt tőle.

- Köszönöm,hogy eljöttél beszélgetni. - Intve egyet a kezemmel Noel után siettem. Míg a trón terem felé haladtunk én az oszlopokat és ablakokat számoltam.

Öt perc séta után megérkeztünk a trón terembe. Elias épp a " bölcsekkel " beszélt. Megvárva míg végeznek a folyosón maradtunk. Amikor a bölcsek elhagyták a termet elégedetlenül mormogva orruk alatt és sugdolózva én bementem Noel pedig elment  " dolgára " . Elias a trónján ült már a megszokott pózban.

Hosszú fekete palástja a földet érintette. Amikor Elias meglátott engem mosoly kúszott ki arcán és felállva helyéről ő felém vette az irányt.

- Látni akartál? - Kérdeztem semleges arccal. 

- Igen. Hogy érzed magad? - Kérdezte tőlem lágy hangon.

- Köszönöm,jól. - válaszoltam röviden hátrálva mikor túl közel állt hozzám.

- Elég hidegvérűen viselkedsz....

- Ezt nem igazán értem.

- Amikor hazahoztunk többször is felébredtél de a viselkedésed nagyon fúrcsa volt. Folyton kiabáltál és egyszer rám is támadtál. - Hirtelen Elias megemelte ruháját és megmutatta a kötéseket a testén. Mikor meglátta a reakciómat elrejtette kötéseit a ruha alá.

- É...én nem... - hátra lépve pár lépést a földre estem. Szemeim kikerekedtek.

- Ne aggódj. A seb nem halálos.

- N...nagyon sajnálom...nem emlékszem hogyan történt mindez..

A fejemet fogtam. Próbáltam visszaemlékezi arra ami " történt " de nem sikerült. Hisz amikor próbálkoztam vele mindent csak erős fejfájás követett. Elias magához ölelt amitől én elcsodálkoztam. Ő nem az a fajta aki embereket sajnál. Inkább fordítva. Még jobban megsiratta őket. Bárki is legyen az. Hirtelen ő gyengéden megemelte az államat és az én arcomhoz közelítette sajátját. Aztán egy börtönben nyitottam ki a szemeimet.

- Mind ez....csak egy...álom volt.. - Megemelve fejem megpillantottam Leont. Ő őrt állt a cellám előtt. Kezeim és lábaim le voltak bilincselve úgy,hogy megmozdulni is szinte képtelen voltam.

- Nem értem,hogy Larion miért döntött úgy,hogy életben hagy...TE NEM ÉRDEMLED MEG AZ ÉLETET...

- …

- Tegnap még nevettél most pedig szavakhoz sem tudsz jutni....micsoda tragédia..

- Hagyd abba Leon! - Szakította meg egy hang a férfi monológját.

- Bocsásson meg hercegem de...

- Ahogyan már mondtam,ez a lány...még hasznos lesz számunkra a közel jövőben.

- Nem értem önt hercegem. Még is mi a terve? 

- Mostanában egyre gyakrabban halom tőled ezeket a szavakat. Kezdesz öregedni Leon. 

- Vagy inkább ön kezd túl szokatlan döntéseket hozni amelyeket nem lehet előre látni. 

- Ez is egy lehetőség. 

Leon csak felsóhajtott Larion pedig halkan felnevetett aztán kezével megérintette a cella rácsot és motyogott valamit az orra alatt amit már nem hallottam. Nem éreztem jól magam. Fejem zsongott,testem pedig zsibbadt. Hogy ne rosszabbodjon állapotom még jobban inkább aludni próbálkoztam. 

2 Rész. Megérkezés-átverés.

Az idő csak telt én pedig egyre jobban kezdtem megutálni Casandrát. Ahol én megjelentem ott ő is. Egy pillanatig sem maradhattam a királlyal úgy,hogy ő nem lenne ott. Egy véleményemet sem hozhattam nyilvánosházra úgy,hogy ő ne szóljon bele. Még az ebédnél is melyen eddig kötelező voltam ott lenni már nem volt rám szükség. Bár ez nekem jó is volt,de sohasem szerettem ha bárki is az én helyemet foglalja el. Több szabad időm volt mind e miatt,így családommal sokkalta több időd tölthettem mint eddig. Néha éjszakára is ott maradtam apámék házában és hiányomat szinte észre sem vették. Családom nem is sejtette,hogy egyszerűen nem a király lett jószívű és kíméletesebb velem,hanem csak egy libával van elfoglalva ezért el is felejtette,hogy mind e mellett még van egy hatalmas területű birodalma amelyet irányítania is kellene. Nem,hogy még az embereivel foglalkoznia.

Egy nap,amikor ismét a családi házamban töltöttem az éjszakát és nem is készültem visszatérni a kastélyhoz Elias csoda módjára személyesen jelent meg a faluban mondván nem áll jogomban engedély nélkül hiányozni a kastélyból. Természetesen egyből kimondogattam neki mindent amit gondoltam. Egy átlagos napon egy egyszerű embernek már repült is volna a feje. Én viszont még szidást sem kaptam csak parancsot a visszatérésre. Nemet mondtam de végül kénytelen lettem visszatérni hisz akaratom ellenére is felkapott a földről és maga elé ültetve engem saját lovára velem együtt hagyta el a falut.  Az úton mind végig csak morogtam rá. Mikor pedig visszatértem beráncigált a gyülekező terembe akár egy kutyát. Ott mindenki előtt akkor bejelentette,hogy én fogok Casandra helyett menni a Tűz birodalomba,hogy kémkedjek a királyi családon belül. Azt hittem ott ájulok el mikor ezt azt egész ostobaságot meghallottam. Még,hogy én játszak el egy elkényeztetett hercegnőt mikor bárkit aki hozzám ér fejen vágok? Ezt nehéz volt még csak el is képzelni. Elias "kérésére" a hercegnő személyesen tanított engem minden egyes mozdulatára és kedvenc mondatára. Nem mintha annyira meg akartam volna tanulni ezt a sok felesleges dolgot de muszáj volt hisz a király parancsolta.És mivel " A király szava szent szó!" nem ellenkeztem és halkan engedelmeskedtem miközben fejemben minden percben átkokkal szórtam a kis libát. Kerek egy hétig tartott a nagy készülődés. Mikor az utolsó nap is eltelt felvéve egy "hercegnős" ruhát készen álltam az indulásra. Casandra hercegnő választgatta ki a ruháimat...hisz "úgy kell kinéznem mint ő" mert akkor nem fognak hinni nekem..
Az utolsó előkészületekkel is elkészülve eldöntöttük,hogy a védelmezőm az út során Zen lesz. Pontosabban szólva ő jelentkezett legelsőnek...a többiek pedig nem ellenkeztek.Felülve a ló hátára elindultunk a Tűz birodalom felé. Mivel Casandra a Jég birodalom hercegnője volt egyszer sem találkozott személyesen a herceggel vagy királyi családdal és ezért sokkal könnyebb dogom volt mivel nem muszáj volt túljátszanom magam csak az ő neve alatt kellesz majd ott élnem.Minden reményem z volt,hogy ne bukjak le.

Több mint két hosszú és fárasztó napig utaztunk lóháton amíg nem érkeztünk meg a birodalom határához. Nem tudom hány óra lehetett...de minél tovább utaztunk a birodalomban..annál világosabbá kezdett válni a körülöttem lévő világ.Kellemesen elcsodálkoztam ezen. Még egy kis idő múlva még világosabb lett. Zen elmesélte,hogy mindezt a Nap műveli le. Mivel én eddig életemben sem láttam napot és csak a hold fénye alatt növekedtem új volt számomra. Vakító volt a fénye...de egyben végre megérezhettem a Nap melegét a bőrömön. Végre ezt is megéltem.

Egy idő után megkértem Zent,hogy álljunk meg egy kicsit és menjünk gyalog. Szerencsére ő könnyen beleegyezett kérésembe. Úgy búmúltam mindenre mint a bornyú az új kapura. Elcsodálkoztam mindenen. Teljesen más élet folyt itt mint az Éj birodalomban. Itt...az emberek boldogak voltak. Az én hazámban viszont mindenki félelemben élt.

Próbálkozva nem gondolni a jelen pillanatban haszontalan dolgokra számomra koncentráltam a fő feladatomra...minél többet kideríteni erről a birodalomról aztán hazamenni.

/Igazán sajnálni fogom ezt a birodalmat...hisz ami után Elias elfoglalja majd a boldog élet itt is el fog tűnni../- Egy hatalmasat sóhajtva folytattam utamat egészen addig amíg nem mentem Neki Zennek amely úgy állt előttem mint egy fal és egy pontba nézett. Felnézve rá én is abba az irányba pillantottam ahová Zen bámult. Ő gyorsan felém hajolt.

- Ő a herceg egyik személyes őre Leon...ha ő itt van...akkor a herceg is itt lehet valahol a közelben..készülj fel...Scarlett...vagyis...Casandra hercegnő... - Súgta fülembe a srác aztán megköszörülve torkát kiegyenesedett mellettem. 

- Ne aggódj...nem fogok szégyent hozni a hazámra - Válaszoltam neki halkan.Magabiztosan rá mosolyogva előre indultunk. Amikor Leon nevű férfit kerültük ki félszemmel észrevettem,hogy ő nagyon felfigyelt ránk. Még óvatosabbnak kell lennem. A ruha túl hosszú volt és nem tudom hogyan lehettem ennyire béna...de felestem...de még mielőtt földet értem volna Zen elkapott engem..

- Sc...Casandra hercegnő...jól van? - Kérdezte tőlem aggodalmas hangon. Még sohasem láttam őt ennyire rémültnek. 

- I..igen.. - Lábra állva vettem észre,hogy a férfi...már nincs a helyen...még egy szempillantás alatt pedig már a hátam mögött állt.

- Szóval...maga Casandra hercegnő? - Szólalt meg a férfi a mély hangjával. 

- ...

- Ne féljen kérem....Én Larion herceg őre vagyok... azért jöttem,hogy elkísérjem önöket a palotába.

- A hercegnő nem fél....csak az út során történt egy kis baleset...amelyik egy kissé megviselte a lelki állapotát..és jelen pillanatban képtelen megszólalni.. - Hirtelen vette át a szót Zen.

- Egy kis baleset? - A férfi megemelve szemöldökét végignézett rajtam.

- Nem fontos...így is minden megoldódott...

- Értem....nos ez esetben...kérem...kövessenek. - Leon elindult. Én némán elkezdtem követni őt. Zen először mögöttem...de aztán mellém állva haladt tovább az én tempómban.

/Zen...megmentettél.../

Amikor megérkeztünk a palotához olyan dél lehetett. A királyi család személyesen jött,hogy köszöntsön engem. Kényelmetlenül éreztem magam azért,hogy átverem ezeket az embereket....olyan kedveseknek tűnnek.Megkértek engem,hogy ebédeljek velük amíg Larionra várakozunk. Bólintottam egyet és ők elkísértek engem a kastély ebédlőjébe. Hatalmas terem volt. Minden arany és vörös színekben pompázott. Egy hatalmas csillár lógott a hosszú asztal felett. Az asztalon arany szinü terítő volt. Amikor odaértünk már tálalva volt miden. Mindenki asztalhoz ült. Csak Leon és Zen maradtak állva. A király kérdezgetni kezdett tőlem de én néma csendben ültem és csak bámultam magam elé. Féltem megszólalni...féltem,hogy lebukok ha egy hang is elhagyja ajkaimat...rettegtem attól,hogy mi lesz velem ha megtudják az igazságot..és az,hogy honnan érkeztem és milyen céllal. A bátorságom mely gyermekkorom óta kísért egyszerűen eltűnt. Ha tehetném már rég Zen mögé rejtőznék aki nyugodtan állt nem messze a székemtől. Mikor azon agyaltam,hogyan is mehetnék ki az étkező teremből gondolkodásomat a hirtelen szétnyílt ajtó zavarta meg. Megemelve fejem vettem észre egy ifjút az ajtóban állni. Zen közelebb hajolt a fülemhez és megsúgta,hogy ő Larion herceg. A szívem majd kiugrott a helyéről. Pánikba estem. Nem volt jellemző rám ehhez hasonló viselkedés még amikor emberek életét is vettem el,akkor sem remegtem úgy mint most.

- Bocsánatot kérek a késésemért...Mindenkinek jó étvágyat kívánok. - Sétált be az ifjú herceg és nem messze tőlem foglalt helyet alaposan végigmérve engem tekintetével. 

- Fiam...had mutassam be neked Casandra hercegnőt a Jég birodalmából... - Mutatott rám a király jobb kezével elégedetten mosolyogva.

- A herceg elmosolyodott. - Szóval te lennél Casandra...nos,ez esetben igazán örvendek a találkozásunknak...már biztosan hallottál rólam de jobb lesz ha még egyszer "személyesen" is bemutatkozom előtted. Larion vagyok...a Tűz birodalom második trón örököse. - A széles mosolya és magabiztossága egyre jobban kihozta belőlem a félénk énemet. Ahogyan ő engem nézett atól féltem már jól tudja ki vagyok. De valamiért még mindig nem adott ki mások előtt.

- ... - Felállva helyemről hajoltam meg előtte udvariasságom és tiszteletem jeléül. De nem tudtam megszólalni.túlságosan féltem lebukni..de jól tudtam,hogy a furcsa viselkedésem csak még több gyanút fog kelteni körülöttem...

- Bocsánat,hogy beleszólok...de a hercegnő jelen pillanatban képtelen megszólalni bizonyos okok miatt...kérem ne vegye udvariatlanságnak az ő oldaláról...

- Történt valami az út során?

- Sajnos igen hercegem.Egy támadást vészeltünk át az ország határánál..szerencsére Casandra hercegnő épségben megúszta de egy két katonánk a védekezés során életét vesztette.Egy katona pedig súlyosan megsebesült...ezért is csak én voltam a hercegnő mellett amikor Leonnal futottunk össze.

- Oh...nagyon sajnálom.Remélem egy hamar jobbulni fog majd az állapotod Casandra...az utakat pedig majd őrizet alá vesszük...nem hiányzik,hogy az egyszerű nép is ugyan ilyen áldozattá váljon mint a hercegnő...

Én bólintottam hála jeléül és leültem a helyemre egy enyhe mosollyal arcomon. A herceg felállt székéről és velem szemben foglalt helyet miután megtudta a "hallgatásom okát". Tekintete gyakran rajtam állt meg.

Ebéd után megmutatták nekem a szobámat mondván,hogy hosszú és fárasztó utazás után szükségem lesz egy jó pihenésre. Megfogadva a tanácsot tényleg lefeküdtem pihenni egyet. Talán csoda...de bár félelmeimmel együtt...sikerült gyorsan elaludnom.

Mikor felébredtem az udvaron már sötét volt. A hold és csillagok vették át a nap helyét. De a hold is nem volt vérvörös...hanem pompás fehér-szürke-kék árnyalatokkal ékesítette az eget. Mintha más világba kerültem volna,úgy különbözött itt minden az én birodalmamtól.

Elhatároztam,hogy sétálok egyet ha már egyszer itt vagyok. Gyorsan átöltöztem egy számomra kicsit kényelmesebb és egyben melegebb ruhába. Bár nem tetszett nekem mivel egyáltalán nem az én stílusom volt a világos ruhák ezre de mást nem tehettem. Hisz elvégre jelen pillanatban egy teljesen más embert játszottam.
Amikor kinyitottam a szobám ajtaját hű barátomat Zent pillantottam meg. Pár szót váltva vele elmondtam mit tervezek most csinálni. Ő mondta,hogy elkísér de én elutasítottam ajánlatát mondván,hogy itt úgy se fog bántani senki és egyedül mentem az éjjeli kert felfedezésére. Egy szolgalány amely épp a folyosón rohangált észrevett engem és szintén érdeklődni kezdett,hogy miért nem alszom ilyenkor. Elmondván neki,hogy érkezésem óta pihentem eleget megkértem,hogy ha lehetséges kísérjen el a virágos kertig. A lány nagyon kedvesnek derült ki és beleegyezett.

Pár perc múlva meg is érkeztünk. Egy kék virágokkal és mini lámpásokkal  díszített bejárathoz értünk.
Ő elmesélte,hogy a végén ott lesz majd a virágos kert is. A lány meghajolt előttem és jó sétát és nyugalmas éjszakát kívánva elment dolgára. Én pedig egyedül maradtam a számomra még felfedezetlen helyen. Így hát belépve az átjáróba elindultam előre a felfedezésre. Amíg a lápások és kék virágok alatt sétáltam olyan érzésem volt mintha az égben...magukon a felhőkön járnék...

Lassan kiértve néztem körbe...tovább már sokkal nagyobb sötétség volt mint ezelőtt. Itt már nem voltak lámpások. De én mégis észrevettem pár növényt a sötétben.Bár nem tudtam a nevüket...de nagyon szépek voltak. Csak úgy próbáltam belevésni őket a fejembe.
Minél több időt töltöttem a kertben...annál jobban elvarázsoltak ezek a növények...észre sem vette,hogy megközelített valaki...

- Gyönyörűek nem igaz?

Gyorsan hátrébb ugorva pár métert pillantottam meg Lariont. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel aztán bólintva visszamentem helyemre és a virágok felé fordultam..

- Nem rossz kis védő reakció...ne haragudj,hogy megijesztettelek Casandra...

- Én kérek elnézést...kissé váratlanul ért engem a társasága...

- Megértem...hisz először csak a nagy csend vett körül...it pedig hirtelen megjelenek én. A rémisztő szörnyeteg.

- Ne mondjon butaságokat Larion herceg! Maga nem is szörnyeteg. Inkább én vagyok betolakodó hisz engedély nélkül jöttem ide az éjszaka kellős közepében. 

- Hamarosan ez a hely a te otthonoddá is válik. Így azt tehetsz amit szeretnél. Egyébként pedig látom nagyon megtetszettek az itteni növények.

- Igen,meseszépek. 

- A ti országotokban nem nőnek ilyenek?

- N..nem. Az én országomban túlságosan hideg van. Igy kevés növény képes ott élni. Leginkább a kristály lótuszok léte jellemző a mi országunkra. 

- Értem. Egyszer mindenképp látni szeretném azokat a virágokat! Biztosan meseszépek lehetnek akárcsak az országuk hercegnője! - A herceg széles mosollyal arcán egészen közel lépve hozzám vállamra helyezte kezét - Már a hangod is visszatért. Úgy látszik csodákra képesek a növények.

- Idő elteltével sikerült megnyugodnom. Na és persze a jó társaság is sokat segít. 

- Meg tudom érteni a viselkedésedet. Biztosan nem mindennap szokás nálatok a támadás,vagy rablás. Főleg ha a kastélyban vagy elzárva.

- Ez volt az első alkalom,hogy bárki is megtámadott engem utazásom során. Annyira megijedtem. - Hirtelen Larion felé fordulva arcomat mellkasába temetve kezdtem zokogni. Minden áron elakartam érni,hogy jobban hasonlítson a viselkedésem az igazi hercegnőére. 

- Na,na.. már nem kell félned. Itt biztonságban vagy. - Gyengéden hátamat simogatva próbált vigasztalni.

- Kegye annyira kedves. Nagyon féltem ide jönni de most már jól tudom,hogy jó kezekbe fogok kerülni. 

- Amíg mellettem vagy életed biztonságban van. - Egyik kezével lágyan megérintette államat és megemelve fejemet egy csókot lehelt ajkaimra aztán lágyan elmosolyodva megsimogatta a fejemet. 

Egy ideig még együtt töltöttem az időt a herceggel a kertben. Többnyire a növényekről beszélgettünk. Semmi politika,háború, vagy bármi ami rosszra emlékeztetett volna engem.  Kedves embernek bizonyult. Még rosszabb érzésem támadt...lelkiismeret furdalásom volt azért,hogy így orron fogva kell vezetnem őket de ez volt a királyom parancsa....ki kellett derítenem mindent. 

Larion udvariasság képen egészen a szobámig kísért. Zen még mindig az ajtómnál állt és őrködött mikor Larion társaságában tértem vissza. A herceg búcsúképpen kézfejen csókolt aztán távozott. Egy mindent elmagyarázó tekintettel pillantottam Zenre majd szobámba lépkedtem. Lelökve magamról a sok idegesitő ruhát egy könnyű hálóinget kaptam magamra és lefeküdtem aludni hisz kezdett elnyomni az álom.

********************** Következő reggel *************************

A nap melengető sugarai keltettek fel álmomból. Jól esően nyújtózkodva egyet puha ágyamban megdörzsöltem szemeimet aztán körbenéztem a szobában. Nem volt álom az,hogy itt vagyok. És ezek szerint a tegnapi beszélgetés a herceggel sem volt az. S a csók sem. Újaimmal megérintve ajkaimat egy halvány pír jelent meg arcomon. Megrázva fejemet néztem körbe és pillantottam meg egy rózsaszín ruhát. Kimászva ágyamból megnéztem azt. Mellette észrevettem egy cetlit amelyen csak annyi volt írva : " Vedd fel a mai nap s nézz ki úgy mint egy virág" . Még egyszer rápillantva a ruhára egyből rájöttem ki parancsára van itt és felnevetve így is tettem.
Ez a ruha teljesen különbözött azoktól amelyeket eddig kellett viselnem. Az anyagja olyan vékony volt,hogy azt hittem átlátszó lesz de nem. A színei is szívmelengetőek voltak. Nagyon tetszett...nem tudom,hogy Casandra örült e volna neki...de én igen. 

Összefonva a hajamat már épp,hogy el akartam hagyni a szobámat amikor kopogást hallottam meg. Ajtót nyitva Lariont pillantottam meg. Nagyon elcsodálkoztam mivel azt hittem valami szolga lesz az ajtóban nem pedig herceg.

- Úgy látom megtetszett az ajándékom...örülök neki. - Mondta egy elégedett mosollyal arcán. 

- Igen! Az én ruháimmal ellentétben ezt könnyű viselni lágy anyaga miatt. - Megfogva a ruha szélét két kezemmel pördültem egyet így a befonott haj hátra esett. 

- Akkor eltaláltam! 

- Nagyon tetszik.Köszönöm! - Nem tudván mi irányított a nyakába ugortam és megöleltem. Csak pár másodperc elteltével eszméltem mit tettem így elengedve őt hátrébb léptem egyet s meghajoltam. - Bocsánat..

- Ez a legkevesebb amit a menyasszonyomért tehetek! - Halottam ahogyan halk nevetés tört ki belőle aztán kezei átölelik derekamat. - Naa!Pedig igazán ölelhettél volna még. - Sóhajtott fel aztán felém nyújtotta kezét - Nos..ideje mennünk reggelizni. 

 Mivel a menyasszonya szerepét játszottam kezemet az övére helyezve összekulcsoltuk ujjainkat és ő elkísért engem az ebédlőig ahol előbb engem ültetett le egy székre aztán mellettem fogalt helyet.

Nyugodtan megreggelizve tértem vissza szobámba és már megszokott módon jelentést küldtem Elias királynak. Amíg én Casandra hercegnő helyett tereltem el a királyi család figyelmét Zen felderített mindent és szintén jelentéseket küldözgetett Eliasnak. Így telt el egy kerek hónap.

Már a megszokott módon ültem az asztal mellett és reggeliztem a királyi családdal. Larion szokás szerint mellettem fogalt helyet annyi változással,hogy minden találkozásunkkor arcon puszilt vagy homlokon csókolt. Én pedig egyre kevesebbet beszéltem és egyre gyengébbé és sápadtabbá váltam. A szervezetem sehogy sem tudta megszokni a Tűz birodalom klímáját és idővel csak rosszabbodott az állapotom. Plusz még az emberek kedvessége,nem bírtam tovább....nem akartam továbbra is átverni ezeket az embereket. Főleg,hogy Larion ennyire bízott bennem.

/Ez egyáltalán nem az én helyem...nem bírom tovább...képtelen vagyok továbbra is így átverni ezeket az embereket! / - Felállva helyemről magamra tereltem az egész királyi család figyelmét...

- Történt valami Casancra kisasszony? - Szólalt meg a király kissé aggodalmas hangon.

- Rosszul érzed magad? - Pillantott rám Larion miközben szintén felpattant helyéről. 

- ...

- El kel....hogy mondjak mindannyiótoknak valamit..

- Hmm?

- Én.. - A mondatomat félbeszakította egy katona amely villámként rohant be a terembe. 

- Az Éj Birodalom.....az Éj Birodalom serege itt van a palota előtt!

- Micsoda? Erről,hogy hogy nem tudok? Hol van a felfedező osztag? - Mordult fel a király ököllel az asztalra csapva.

- Ez lehetetlen! Apám! Had menjek oda! Egy kettőre visszavonulnak majd!

- Ne butáskodj Larion! Egy szerencsétlen hadsereg nem érdemli meg,hogy a herceg mutassa meg erejét. A mi seregünk képes lesz visszaverni őket. Nem egy évszázadon át szerették volna birodalmunkat elfoglalni. Egynek sem sikerült. Sem akkor-Sem most! Sorakoztassátok a katonákat!Visszaverjük a támadást egy és mindenkorra! 

- Igen is! - A katona röviden válaszolva kirohant a teremből. 

- El kell rejtőzködnöd Cas....

Nem bírtam tovább...elfutottam mindenki szeme látta elől...Nem értettem Eliast...miért nem szolt,hogy támad? félt,hogy elmondok mindent? Félt,hogy elárulom? Kételkedett bennem? Nem tudtam mire gondoljak. Mérges voltam mindenre és mindenkire ezen a világon. A szobámba rohanva kerestem elő azt a ruhát amelyet magammal vittem arra az esetre ha a támadás elkezdődik és észrevétlenül kell elhagynom a kastélyt. A szokásos fekete kék színkombinációs maszkos ruhámat vettem fel.
Ráhelyezve az arcomra a maszkot ablakot nyitottam. Kikukkantva onnan megnéztem van e valaki a szobám ablakánál. Egy katona állt ott több percig. De aztán elhívta valaki így végre ki tudtam ugorni az ablakon keresztül és elhagyni lakosztályomat úgy,hogy ajtót sem használtam.